A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, szívesség, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Galata 5, 23
Általános iskolás korom óta minden évben táborozom. Akkoriban még úttörő táborban töltöttem nyaranta két hetet, majd tizenhét éve koromtól egyházi táborokban kerestem a testi-lelki felüdülést. A 22- dik születésnapomon New Yorkba repülhettem az ELCA jóvoltából Istentől kapott ajándékként. Tizenegy héten át voltam a gyerektáborok segítője Dél -Dakotában. Az ott kapott élmények hatására még jobban értékelem és kívánom az ilyen több napos rendezvényeket. Nagyon szeretem ezeket a heteket, mondhatnám: szinte lételemem a táborozás, és tizenéves korom óta a táboroztatás is. Azt tapasztalom, hogy közösségformáló, hitünkben hatalmas impulzusokat adó, sőt megtérést munkáló lehetőség egy nyári egyházi tábor. Nincs tv, a számítógép is otthon marad, minden otthoni helyzettel, feladattal és konfliktus lehetőséggel. Alkalmazkodni kell egymáshoz, a napirendhez. Annyi ének, ige, áhítat hangzik el ezekben a napokban, hogy kénytelenek vagyunk mindent átgondolni, de nem is tudunk kitérni a megszólító Isten elől, mert mindig van valaki, aki figyel ránk, a vezetők és a társak is törődnek egymással.
A nyár ebben az évben a bőséges gyümölcstermést jelenti. Lehet szedni meggyet, cseresznyét, barackot, befőzni, lekvárt készíteni és a maradékot piacra vinni. Hála Istennek, hogy így van. De vajon van- e időnk ezen a nyáron újra végiggondolni, hogy mi teremjük- e a Lélek gyümölcsét? Tudjuk- e mit jelent a valódi szeretet, vagy csak a magunk módján igyekezünk, több- kevesebb sikerrel szeretni? Ámulunk Istenünk áldozatkész szeretetét, de éljük- e naponta azt a szeretetet, hiszen Ő megparancsolt, hogy gyakoroljuk abban magunkat? Evangélikus keresztyénként tudunk- e derűs reménységgel élni, olyan közösséget mutatni, amelyben helye van a humornak a vidám perceknek is, nem csak a komoly bűnbánatnak, és felelős szolgálatnak? Békességet teremtők, türelmesek vagyunk? Vagy a nyugtalanságot munkáló híreket mi is tovább adjuk? Készek vagyunk- e elfogadni Istenünk időbeosztását és csöndesen kivárni, amíg ő cselekszik, megváltozat valamit? Jézus szerint senki sem jó az egy Istenen kívül, de jóság és szívesség nélkül rideg, hideg lenne az életünk. Szükségünk van kedves szavakra és értünk a maguk javáról is lemondó emberekre: szülőkre, jó barátokra, orvosokra és tűzoltókra. Olyanokra, akik szelídek, nem ellenségeskedők, és nem mérgező a jelenlétük. Nem szent balekok, ugyanakkor lefegyverzően használják szavaikat. És vajon hogyan állunk a hűséggel? Tudunk- e teljes szívvel ragaszkodni a hitvesünkhöz és sziklaszilárdan megállni a hitünkben? Megfordul- e fejünkben valaha, hogy rosszul döntöttünk, és legszívesebben elhagynánk a társunkat, Urunkat? Mit jelent nekünk a mértékletesség? Uralkodunk- e nyelvünkön, az érzelmeinken, ösztöneinken, vágyainkon, szükségleteinken, testünkön? A Lélek gyümölcse ilyen- ugyanazt a szép gyümölcsöt más- más perspektívából figyeltük. Tkp. ez a szeretet által munkálkodó hit bemutatása. Tudunk- e így élni, s ha most bűnbánattal gondolunk ezekre a kérdésekre, tudunk- e imádkozni, hogy a Lélek elevenítsen és szenteljen meg minket- költözzön szívünkbe és irányítsa tetteinket?
Július első hetében a Bonyhádi Evangélikus Gimnázium Kollégiuma adott otthont az Országos Evangélikus Vaktábornak. Igen, olyan tábort is lehet szervezni, ahol nemlátók a résztvevők, sőt a vezető is. Aki a félelmét legyőzi, a fenntartásait sutba dobja, a szánalmát elfelejti és egész egyszerűen nyitott szívvel és szeretetteljes mozdulatokkal közeledik a nemlátó fiatal felnőttekhez olyan csodálatos megtapasztalásban lesz része, amit mindig is keresett. Hamar kiderül, hogy miként kell egymásra valójában figyelnünk, mit jelent a bizalom, és mennyire hálásak lehetünk mindazért, amit napi rutinból megtehetünk. Hiszen ők bizonytalanabbul közlekednek, idegen terepen vezetni kell őket, az étkezés és a tisztálkodás során is szükséges az együttműködésünk. Valóban elesettebbnek tűnnek, és életüket boldogtalanabbnak gondoljuk. De mégis van valamijük, ami nekünk nincs. A hanglejtésünkből a hangulatunkra is következtetnek, és nem lehet őket a látszat elkápráztató területére vezetni. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr azt nézi, ami a szívben van”. Valahányszor együtt töltünk pár napot, rájövök, azért olyan jó együtt, mert a birtoklásról a létezésre helyeződik át a hangsúly. Nem az fontos, hogy mim van, amit mások is látnak, hanem, az a fontos, ami a szívben lakik, az a lényeges, hogy tudást és tapasztalatot szerezhetünk, megélhetjük a hitünket, és magunkból adhatunk másoknak. És erre sokszor ők sokkal jobban képesek: őszintén megnyílni, hitükről bizonyságot tenni, igazat szólni szeretetben, tiszta szívből az Úr dicséretét énekelni, vagy kedvesen érdeklődni, másokat meghallgatni. Ez a bizalom világa. Sokat lehet tanulni az élet értékeléséről, és valahogyan elszáll a panasz. Sosem hallottam, hogy valaki is Istent vádolta volna, persze az is bizonyos, hogy a hit nem alakul ki automatikusan ezzel az állapottal. Ezért ebben az évben a Lélek gyümölcse volt a reggeli és esti áhítatok alapigéje. Hogy mindannyian végig tudjuk gondolni, milyen lélek lakik bennünk, és képesek vagyunk-e Lélek szerint élni. Három teológus hallgató is vállalt igehirdetéseket, közülük egy fiatal nemlátó hölgy hatodévesként gyülekezeti szolgálatát kezdi szeptembertől.
Ha tehát nyár, akkor táborozás. S ha már tábor, akkor nem csak hittantábor, konfirmadus- és ifitábor valamit zenetábor, hanem vaktábor is. Mert ebben a közegben valahogy tapintható Istenünk jelenléte, aki lehajol hozzánk és Lelkét árassza ránk, hogy bárhova is térjünk vissza a táborozást követően, örömét lelje bennünk mindenki, s az Ő tekintete szeretettel nyugodhasson meg rajtunk.