Temetési prédikáció - Chrappán Kata emlékére

 Juhász Gyula Venit summa dies...

Eljön mindenkinek a pillanat,
Mikor egészen egyedül marad,
Mikor mellette senki, semmi más
És nem segít se átok, sem sirás.

Az élet távol, a halál közel,
Bűnt, balgaságot semmi sem föd el,
Mikor az ember az Írás szerint
Megméretik és megítéltetik.

Eltűnnek a boldog káprázatok,
Minden, mi az életnek színt adott.
Kialszik a remények csillaga
S a lélek van a pusztában maga.

 

Jézus mondja:

 Én vagyok az út az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához,
hanem csak énáltalam. Jn 14, 6

Szeretett gyászoló család, búcsúzók!

Egy hete megrendülten jövünk- megyünk gondolkodunk itt a településen. Azok is, akik ismerték, és azok is, akik csak a tényt hallották, megdöbbentek azon, hogy Kata földi élete befejeződött. Ki ne tette volna fel a kérdést, hogy hol volt Isten, miért nem segített, miért nem lépett közbe, miért nem tett csodát. Hogyan lehet azt mondani, hogy Isten jó, ha ezt megengedi? Hol az igazság, az élet rendje: miért maradnak az aggastyánok, akik szívesen, megfáradtan indulnának a nagy útra, vagy miért szabad gonosz embereknek több lehetőséget kapniuk, mint egy gyermekét nevelő, intelligens fiatalasszonynak?  Lehet, hogy sokan csalódtak, megingott a hitük, vagy egyenesen dühösek és nem is akarnak többé erről az Istenről hallani, aki véleményük szerint nem is létezhet… Hívő és nem hívő embert egyaránt megállásra késztet Kata rövidre szabott élete. S miközben az ő sorsán megyünk végig, összerakjuk az apró mozaikokból élete képét, a magunk sorsa, szeretteinkkel való viszonyunk is előtérbe kerül, s az élet értelméről, kilátásainkról is muszáj elgondolkodnunk.  S a hiánya érzett űr, a tehetetlen csend mellett ez is fájdalmat okoz- ennyire ki vagyunk szolgáltatva egy gonosz betegségnek, a rossz folyamatoknak, ennyire képtelenek vagyunk kezünkben, irányításunk alatt tartani az élet folyamatait?

 

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:

,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit."

 

Hiszem, hogy Isten nem könyörtelen, hiszem, hogy Isten senkire sem tesz nagyobb keresztet, mint azt képes lenne elhordozni, hiszem, hogy Isten szeretet, akkor is, ha nem értjük hogyan- de így van ez: a felhők fölött mindig ott ragyog a Nap. És Isten nem tesz próbára, nem vizsgáztat senkit öncélúan. Mi a sorsunkat csak emberszemmel és emberi perspektívából vagyunk képesek látni- Ő Isten, teremtőnk, mennyei Atyánk, aki az isteni dimenzióból figyeli és abba belehelyezve vezeti életünket.

 

Sőt az is bizonyos hogy a halál nem Isten akarata, hanem következmény. Az életünkben átélt, megtapasztalt gonoszság, rossz események, betegségek nem Isten akaratát tükrözik. Mind- mind csak következmények. Következményei az egész teremtett világ megfertőzöttségének, istentelen magatartásának, isten nélküliségének. A halál nem Kata személyes életének vagy bűneinek büntetése, hanem az embervilág bűneinek következménye. Az a csoda, hogy egyáltalán ebben a bűnnel és bajokkal szennyezett világban képesek vagyunk élni, jót adni, megtapasztalni a szeretetet.

 

Jézus azt mondja nekünk: Én vagyok az út, az igazság s az élet. És ezzel teljesen más irányba tereli a gondolatainkat, mint ahogy mi azt hétköznapi módon végiggondolni tudjuk. A lelki élet a szemmel nem látható, szívben lakó dolgok területére terel minket. Jézus az út- az ő szeretete az út egyik embertől a másikig. Az az út mondhatnánk életút a tökéletes és jó, amiben Őrajta járunk. Gondoljuk csak el, egy 12 éves kislány iskolát választ magának- egy református gimnáziumot, egy helyet, ahol a szükséges tantárgyak mellett Jézus útjára tanítják őket. Érettségi előtt konfirmál, mert rájön, Jézus útja számára személyesen is fontos, követendő minta, példa: a szeretet, az egyenesség, a biztonság útja. És mi úgy láttuk, hogy próbált is azon járni: nem volt kicsinyes, képes volt megbocsátani és valami többet sugározni. És amikor már tudja, hogy fel kell vennie a kórral a küzdelmet, gyermeke lábát is erre az útra teszi.

 

Jézus az igazság. Bánatunkban nem találunk megfelelő emberi magyarázatot az élet érthetetlen és számunkra igazságtalan fordulataira. Nem tudjuk logikusan megragadni az Istent - mert az igazság nem érhető el filozófiával, hanem Jézusban rejlik, akinek a léte és az értünk vállalt tettei egy nagyobb igazságot adnak. Például: hogy igaz, hogy mi test és lélek vagyunk. Igaz, hogy a lelki élet fontosabb a testinél, mert mindenkit a benne lévő lélek alapján ismerhetünk és ítélhetünk meg. Mert csak akkor vagyunk teljesen rendben, ha a lelkünk egészséges. És a lélek halhatatlan- mert az az isteni valóság bennünk, az Ő sajátja. Az az igazság, hogy az ember több annál, amit látunk, s értékünket nem az adja, hogy mink van, hanem hogy mik vagyunk. Az az igazság, hogy a birtoklás semmit sem ér és hogy csak a szeretet gyógyít. S ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok. És bizony az is igaz, hogy nekünk embereknek áldozat kell, hogy képesek legyünk megbékélni az Istennel- csak akkor eszmélünk fel monoton, rideg, lelketlen és istentelen életünkből, ha halál, áldozat van. Jézus odaadta az életét értünk- egyszer, az ártatlan a bűnösökért. De vajon kit érint meg ez, ha elmondjuk?  De amikor valaki ugyancsak olyan fiatalon megy el, akkor le vagyunk taglózva. Kata halálának lehet jó következménye, ha rajta keresztül az áldozatra kész Isten Fiára is látunk.

 

Jézus az élet- nem csak vallásosság alapja, vagy valami nagy segítő mester, hanem élet, és ha valaki az Atyához akar menni, csakis úgy képes, ha őbenne bízik. Kata megtette ezt- életének tanulsága nem csak annyi, hogy fontos a tettvágy és a tudásszomj. Hanem hogy figyeljünk egymásra jobban, egymás lelki szükségleteire, családunkra, szeretteinkre, oldjuk a konfliktusokat, tanuljunk megbocsátani. És bízzuk rá magunkat Jézusra, aki az élet, imádkozzunk, legyünk kapcsolatban az Istennel, aki az örök életbe vár minket.

 

Számomra megindítóan szép hitvallása volt Katának a július 3-i keresztelő- nem végső mentsvárként fordult Istenhez, hanem erőért és Szentlélekért, békés indulásért. Kényelmetlen volt ülnie már az istentisztelet végén, de mégis az Isten dicsőségére énekelt.” Mily’ nagy az úr kegyelmessége, van-e ember, kit meg nem hat…” Láthatta az oltárképet, amin Jézus nem csak a gyermekeket áldja meg, hanem az édesanyákat is örömmel fogadja. Ő hitte, hogy Jézus által neki élete van- lehet, hogy már nem itt, közöttünk, de hitte, hogy ott az Istennél bizonyosan. Jézus feltámadt és él, így mondta a hitvallásban: hiszem a test feltámadását és az örök életet. - Hogyan őrizhetjük őt magát közöttünk, mit tehetünk, hogy emléke ne fakuljon és megmaradjon nekünk az ő áldott személye? Vallom, hogy egyedül úgy, ha mi is Jézus útján járunk, ha az igazságot benne látjuk meg és ha elfogadjuk, hogy csakis akkor látjuk viszont egymást, ha rá merjük magunkat bízni Jézusra. A halál már lezárja a földim életet, nem szüntethető meg, de a bűnök igen. Jézus azért jött, hogy ha nem is borul fel a világ rendje, de boruljon fel a szívekben valami- értékelődjön át minden!

Kata hitünk szerint jó helyen lehet- Isten országának kapuja kitárulhatott számára is. Nekünk itt maradtaknak legyen vigasz és reménység ez. De legyen életfeladatunk megtalálni Jézust,  megmutatni Őt a gyermekének. Megtalálni Jézust, aki minket is átformálhat, a lélek embereivé tehet és aki utunk lehet abba a másik világba, amit Isten elkészített az őt szeretőknek.