Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledd, mennyi jót tett veled. Zsolt 103. 2

Ősz, őszi képek, őszi dolgok, hangulatok…

Az ember sokáig halászó, vadászó gyűjtögető életmódot folytatott-hiszen Isten nekünk adta a teremtés után a világot, hogy őrizzük, műveljük, uralkodjunk abban. Ennek meglelően nyitott szemmel kell járni, megismerni a környezetünket, megtanulni mi ehető és mi mérgező, mi hasznos és jó számunkra. Ezt az ismeretet tovább adta- úgy mondjuk, apáról fiúra szállt, s úgy is mondjuk, szájhagyomány útján minden tudás fennmaradt a következő nemzedékeknek.

Bennünk van tehát a gyűjtögetés:

Szüretelünk gyümölcsöket: harsogó almát, színpompás illatos szőlőt, ilyenkor ősszel  leveleket, terméseket is.

A nyári hűség, a kerti munka dandárja után itt az idő a gyűjtögetésre - másfajta intenzitás következik.

A gyermekek újra iskolapadokban- gyűjtik az új tudást, szedegetik az ismereteket.

Gyülekezetünk élete is ilyen- a sok nyári program után az emberhalászat következik: újra indulnak a hittanórák, a gyülekezeti bibliakör, ifjúsági klub, az asszonykör és a diakóniai csoport is. Isten nem hagyja szétszéledni az övéit, összegyűjt bennünket, hogy figyeljünk rá, hallgassuk őt, neki ajánljuk fel időnket, szolgálatunkat, vele legyünk ünnepeinkben. 

Az őszi idő sok- sok munkája ellenére csendes idő- a költöző madarak elmentek, mi is egyre több órát töltünk majd a házunk falain belül, mert hűvösödik. De a csendben, a közösségben is megmarad feladatunk a gyűjtögetésre. Ma egy ÓSZ- i zsoltár szavaiban hallottuk: Isten jótéteményeit kell gyűjtögetnünk. Az a dolgunk, hogy olyan emlékeket gyűjtünk, ami Urunkkal kapcsolatos, mindazzal van összefüggésben, amit ő tett értünk.

Lehet képeket gyűjteni, és a napokat naplóba foglalni. De Dávid király, aki ennek a zsoltárnak a megírója, azt kéri, hogy gyűjtsük össze mindazt a jót, amit Urunk adott nekünk. –örömeinket, amikor erőt kaptunk, amikor vigaszt nyújtott, amikor mutatott egy utat és tanácsot kaptunk a Biblia szavaiból, vagy egy bölcs ember segítségével.

A keresztelőre érkezett családnak  különösen is fontos ezt megtennie- mert nem csak a várandóssághoz kapcsolódó adatok, dokumentáció megőrzése lehet majd érdekes színfolt a későbbiekben. Nem is csak az, amit a babanaplóban feljegyeznek erről a csöpp kislányról, vagy a sok fotó, ami mozdulatait, az első mosolyt, az első megfordulást, az első felkapaszkodást, felállást rögzíti. Mindazt fontos meglátni és megőrizni, összegyűjteni, amit Isten cselekedett az életükben- minden jó, minden áldás, minden megerősítés és megmenekülés. Le kell írni, meg kell tartani, mindazt, aminek Istenhez volt köze. Ezért jó annak, akinek nagyszülei és tágabb családja is ott van a háttérben- mert ők is hozzá tudnak tenni ehhez a kincshez.

Amikor gyermekeinket a kezünkben tartjuk, akkor értjük meg igazán, hogy Istenünk mennyi jóval képes bennünket megajándékozni- hihetetlen csoda, ahogyan titkosan, emberi szem előtt elrejtve 9 hónapig fejlődik egy kisbaba. Hihetetlen csoda, amikor eljön az ideje, hogy megszülessen és mi egy törékeny életet magunkhoz ölelhetünk. Több száz nap várakozása, aggodalma válik kézzel fogható örömmé. Isten jóságát ilyen közelről élhetjük át. A Biblia úgy fogalmaz, hogy az anyaméh gyümölcse és azt mondja: jutalom- mi pedig szép régies kifejezéssel azt mondjuk, hogy gyermekáldásban van része. El ne feledd, mennyi jót tett veled az Úr!

Amikor egy kisgyermeket megkeresztelünk, ezt az üzenetet tudatosítjuk a magunk és az ő számára is: Isten az élet adója, tőle ered sorsunk, neki van terve velünk. És mindeddig megsegített minket. Mindig ott állt a háttérben.

Ma ki- ki végiggondolhat életidején, sorsa fordulópontjain, azokon a kihívásokon, amikben meg kellett állni. Megnézhetjük, hogyan hozott ki kellemetlenségekből, miként vitt tovább kétségbeejtő vagy akár reménytelennek tűnő helyzetekből. Ki ne tudnak olyat mondani, amikor valami magától helyrejött,úgy rendeződött körülöttünk minden, hogy képesek voltunk megtalálni a megfelelő szavakat, úgy alakult, hogy minden szépen megoldódott-mi görcsösen akartunk, féltünk, mégis olyan szépen lecsendesedett és kialakult mindent. Amikor erre gondolunk, emlékezzünk Istenünk határtanságára, akinek a szeretete nélkül semmik sem lennénk, lelke nélkül semmi sem tehetnénk.

Reményik Sándor csodálatosan írja ezt le Kegyelem című versében

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Miért kell gyűjtögetni, emlékezni, Istennel kapcsolatosan hittapasztalatainkat egy láthatatlan kosárba tenni? Hogy abból szemezgethessünk, az tápláljon minket, hogy felhasználhassuk a terméseket, s örömünkre dolgozhassunk azokkal. Istenünkkel kapcsolatos hitélményeink gyűjteménye táplálja a hitünket. Életünk fordulópontjain, vagy megtorpanásaink során erősít. Megszépíti azokat a napokat is, amikor minden rendben megy körülöttünk.

De azért is gyűjtögetünk, hogy továbbadhassuk: van, aki a piacon. Van, aki a gyermekeinek, szeretteinek. Azért szedegetjük a gyümölcsöt, hogy megosszuk másokkal- odaadjuk annak, akinek szüksége van rá. Azért vesszük fel a földről a  makkot, a gesztenyét a szép levelet, hogy gyermekeink játszhassanak azzal.

Ma azért vagyunk együtt, Istenünk tetteire emlékezve, hogy továbbadhassuk azt az utódainknak. Egy kedves család azért jött Isten házába, mert hálás az Úr jóságáért, de szeretné, ha ez a jóság, ez az isteni jelenlét betöltené a legkisebb életét is. Ha majd nagy lesz, elmondhassák:

Te az Ő ajándéka vagy nekünk. Amikkor a templomba hoztunk megköszöntük a láthatatlan Istennek, hogy nekünk adott. Mi nem akarjuk ezt elfelejteni. Azért jöttünk, mert emlékezni akarunk arra, mit tett értünk Istenünk. Jézust küldte el, aki a gyermekek barátja. Jézust adta nekünk, hogy átéljük, mit jelent a bocsánat, Jézus olyan valaki, aki értünk a saját életét is odaadta. Ő a halált is képes legyőzni, igazán szeret minket! Életünk vele lehet teljes és vele juthat a célba! Mi hozzá tartozunk- szeretnénk, ha te is benne bíznál!