Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Misi

2012.07.16. 13:13

Egy kedves 29 éves fiú temetésén hangzott el ez a  prédikáció, pénteken.

Ismertük, szerettük, de talán ő nem eléggé érezte ezt.

Egyedül Jézus tudja, mi lakott a szívében, egyedül Ő tudja begyógyítani gyászolói szívén a sebet...

Nekünk  maradnak a szép emlékek róla és vele. S marad a feladat, küldetés, hogy még inkább Istenre tekintve, Őt keresve, szolgálva éljünk. Hogy mindenki, akivel találkozunk Hozzá találjon. Ne lustuljunk meg az imádságban, a közösségben és igehallhallgatásban sose!

Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban. 1 Kor 15,42

Megrendült szívvel állunk meg most Misi hamvai mellett. Képtelenségnek tűnik, hogy itt kell lennünk, és várunk arra, hogy felocsúdjunk.  Sajnos ez mégis nagyon fájó valóság.

Családtagjai és közeli barátai már régebben aggódtak érte, mi pedig két héttel ezelőtt érezhettük, hogy valami nincs rendben, s valahol valami eltörött, ahogyan egy költő fogalmaz…

Mindenkit szíven ütött, amikor megtudtunk, milyen tragikusan ment el ebből a világból. Üzenetek és telefonhívások, személyes kérdések és együtt érző szavak érkeznek mindenhonnan az országból, ahol családtagok, ismerősök, távolabbi barátok élnek. Miért történhetett? Hogyan lehetséges egyáltalán? Hiányozni fog, szerettük…

Vajon mit is tudunk egymásnak mondani? Nehezen találunk szavakat. Ki sem tudjuk fejezni azt, ami most ránk zuhan. Hiszem, hogy Isten, a mennyi Atya segítségünkre van- hogy tisztábban láthassunk, és valami történjen velünk. Mert az életünk nem folytatódhat tovább úgy, ahogyan eddig. Valaminek nagyon meg kell változni bennünk és körülöttünk. Az nem lehet, hogy hazamegyünk és életünk, napjaink pontosan úgy zajlanak, mint eddig, egy ideig hiányolva közülünk őt, de alapjában véve mégis ugyanazokkal a megszokott tennivalókkal és rutinnal. Fel kell ébrednie a lelkünknek végre! Egy fiatal ember halála olyan hatalmas figyelmeztetés kell legyen, ami megrengeti a bensőnket! Bűnbánatot kell tartanunk és újat kell kezdeni- azzal az Istennel, akinél minden válasz, vigasz és örök hatalom van!

Mert mit is kell látnunk? Azt, hogy emberi erőink, képességeink nagyon kevésnek bizonyulnak. Emberi szeretetünk és aggódásunk akkor sem elegendő, ha úgy érezzük sokat tettünk. Túlerővel vagyunk szemben, e világ gonosz, sötét erői munkálkodnak körülöttünk, amit sem tudás, sem jó szándék nem fegyverez le, amit egyedül Isten képes legyőzni! Egyedül az Ő szeretete tud minket megtartani, maradék nélküli boldogsággal eltölteni és számunkra egy új világot nyitni. Ha nincs is erő és remény, ha eluralkodik bennünk a tanácstalanság és tehetetlenség, Isten akkor is lát minket és mellénk akar állni, gyenge gyermekei mellé.

Hiszem, hogy az a tíz év, amit Misi a gyülekezeti közösségben töltött, képes volt feltárni előtte Isten titkát, Jézus szeretete és áldozata által. Hiszen, hogy minden egyes ifjúsági alkalom, áhítat, tábor és ének során Jézus megérintette a szívét. Feledhetetlenek a szavai, amikkel a nálánál fiatalabbaknak beszélt Isten bátorító, vigaszt adó jelenlétéről. Érzékeny, jóra, szépre és az emberi kapcsolatok fontosságára kész természetéről facebook oldala bejegyzései is tanúskodnak. Hiszem, hogy meglesz annak is a jutalma, hogy annyi éven át kész volt aktívan részt venni egyházunk életében és időt, erőt szánni a szolgálatra. - Hiszem, hogy Isten a végső kétségbeeséskor sem hagyta magára.

Fájó szívvel és félelmekkel terhelten köszönünk el. Mert látjuk az ember törékenységét és romlandóságát, ahogyan a mai ige mondja. Látjuk, milyen gyorsan törhet össze minden legbelül. Látjuk, ahogyan az egyik nap még egy teljesen rendben lévő, mosolygós, szorgalmas, barátságos fiatalember élete darabjaira hullik, porrá lesz.

Élete eseményeit rövidsége ellenére alig tudjuk összefoglalni. Képek és  találkozások villannak fel.

De látjuk- e Azt a valakit is, aki felé ment és aki őrá irgalmasan nézett? Látjuk-e Jézust, vagy csak a véget tekintjük? Látjuk- e Megváltónkat, aki elé ma is lehetjük a megterhelt lelkiismeretet, mulasztásainkat, bűneinket? Látjuk- e az Ő áldó két kezét, aki odaadta életét értünk, hogy nekünk ne kelljen minden súlyt cipelve elmenni ebből a világból? Látjuk-e, hogy van menekvés, van szabadulás és remény?

Lássuk be, hogy békességet egyedül csak Istentől várhatunk. Senki más fel nem oldoz, senki más nem ad megnyugvást, csak az, akitől az életünket kaptuk. Egyedül ő tud könnyet törölni és ő lesz az, akihez hazatérhetünk.

A mai ige nekünk szól, ezen keresztül beszél hozzánk az Úr. A gabonamag példáját hozza. Elvettetik romlandóságban és feltámasztatik romolhatatlanságban. Eltemetjük, de feltámad, mint mi mindannyian. Az ítélet Jézusé, aki elhordozta, a keresztre szegezte bűneinket, az övéit is, a mienket is. Eltemetjük, feltámad, a porból is új élet lehet- mert az Istennek ez sem lehetetlen. Eltemetjük, feltámad, nem azért mert fiatal volt, vagy mert jó volt, hanem egyedül Jézus Krisztusért, aki irgalmas és könyörületes az övéihez. Aki hatalmas, halált legyőző szeretetével öleli át sorsunkat, és tette ezt Misivel is.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr264658294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.