János 5, 1-15

5,1 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.3 A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását.4  Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?7 A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." 8 Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!" 9 És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.10 A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat."11 Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!" 12 Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?" 13 De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. 14 Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled." 15 Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.16 A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt.17 Jézus így szólt hozzájuk: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom."

Szeretett testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Milyen különös igét kaptunk a mai napra! Nem a teremtés feletti öröm és csodálkozás, nem is valami hálaadásra való felszólítás, nem is János 15, amikor Jézus mondja ő a szőlőtő, mi a szőlővesszők.  Tekintetünk az egyszerű párhuzamon túl kell lásson!

 Egy ünnepi közösséggel történik valami, ami megszokott és mégis szokatlan. Mert a templom, ahová ünnepelni mentek, nem csak az Úrral való lelki közösség megélésének színtere volt, hanem egy olyan hely is, ahol mindenki gyógyulásra várt. Milyen nagy felkiáltójel ez! A templom a gyógyulás színtere, mára csak a lelki bajokból, a bűnökből való gyógyulást várjuk, a megterhelt napjaink és a felszültségeink gyógyulását. Akkor a testi nyavalyák és mindenféle borzasztó kórok teljes megszűnését várták hitték az emberek! Mintha ma kórház és a templom egy bejárattal rendelkezne- egy tető alatt folytatná a tevékenységét. Hiszen a nagy Gyógyító szeme előtt zajlott a a kultuszi élet is és ott voltak kialakítva a gyógyulást hozó medencék. S az egyik a másikra hatást gyakorolt, sőt angyali megjelenéshez, tevékenységhez kötötték a gyógyulást. Tegnap az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a fóti evangélikus lelkésznő férje tartott előadást a felügyelők számára. Olyan volt az egész, mint egy erőteljes igehirdetés, komoly bizonyságtétel a mellett, hogy az életünkben, társadalmunkban mindent az Úr Jézus igéjéhez kell igazítani, mindennek onnan kell kiindulni. Egész életünk, munkánk, szeretetünk és felelősséghordozásunk akkor lesz helyes, ha rá nézünk! Igen minden Istenünk áldó, irgalmas tekintete előtt zajlik!

És így kapcsolódhat ma a hálaadásunk, a termény betakarításért mondott köszönetünk ehhez az igéhez! Nincs olyan szeglete az életünknek, amit Istenünktől függetleníthetnénk! Mindenható, mindenütt jelenvaló Urunk áthat, átjár mindent, nem rejtőzhetünk el tőle, és semmi jó nem történik anélkül, hogy ne tőle származna!

 Várakozni, tétlenül, kiszolgáltatva lenni nem jó. Egy szerencsétlen ember életéből 38 év telik így el. Ez a beteg ember azt mondja Jézusnak: nincs emberem, aki rajtam segítene. Hiába jött az angyal eddig, és kavarta fel a vizet, nem volt esélyem a gyógyulásra. Mit csinált ott 38 éven át? Valóban semmit. Gondoljuk csak végig, hányan mentek oda kúrálni magukat, hányan jöttek- mentek ott naponta. És senkivel nem ismerkedett meg? Senkivel sem került beszélő viszonyba? Senki nem nézett rá? Megdöbbenek. ha ez igaz, akkor ez az ember valóban átélte a teljes megalázottságot, leselejtezettséget. Ha ez igaz, akkor valaki csak úgy odavitte és ottfelejtette. Mert nem kellett nekik… ( Talán ma is vannak ilyen mozgásképtelen vagy idős emberek, akikre senki sem nyit ajtót, akik csak tengetik az életüket valami intézmény falai között) Nem volt családja, nem voltak testvérei, nem volt aki szeresse?

Görögországban és Olaszországban alig kellenek rehabilitációs intézetek, mert ott a nagy család, aki szinte agyonszereti a combnyaktöréses nagymamát, vagy nagypapát, megsimogatják és beszélnek hozzá. Ez persze a járásképességnek nem nagyon segít, hiszen mindenki óvó, aggódó szeretettel kiszolgálja a beteget. De ne ezt lássuk, hanem azt, hogy van embere, nem úgy, mint a nyugati társadalmakban annak, aki egyedül marad az elöregedő társadalomban. Ki tehet róla? Mindenki, hogy a maga módján akar szeretni, Hogy csak önmagára figyel. Bátortalan. Talán nem mosolygott, csak foghegyről válaszolt. Nehéz egy beteg emberrel kijönni, de lehet…

Jézus pedig jön és gyógyít. A szavával, a parancsával: Járj! Indulj! Én megláttalak, én tudom, hogy mire van szükséged, menj, vedd az ágyadat! Erre is tudni kell hallgatni. Ez az ember annyira ki volt éhezve a szóra, hogy rögtön ugrik. Ilyen szót, ilyen irgalmasat és hatalmasat soha nem hallott! Bárcsak Urunk igéje így gyógyítana minket is. Szíven ütne, mozgósítana…

Egy szombati gyógyulás ez- amikor nem szabad dolgozni. Egy másfajta tétlenség és bénultság is előttünk van. Az emberi törvények, a túlzásba vitt bürokrácia, a szélsőségesség vitte ide a zsidóságot. Jót tenni sem szabad? Süketek és vakok vagyunk, rezzenéstelenek, amikor szeretni kellene? Amikor irgalmat kellene gyakorolni?

Jézus fellép a tétlenség, a bénultság a fásultság ellen. Akkor is, ha az olyan, mint a medence partján 38 éve fekvő béna ember esetében, de akkor is, amikor az emberek maguk kötelezik magukat és másokat tétlenségre.

Az én Atyám mindezidáig munkálkodik és én is munkálkodom!

Egy kondorosi hívő ember nem munkálta a kertjét, de mindig ott volt a templomban. A falu ismerte is őt erről- micsoda hanyag ember… Isten neki is adott földet, feladatot, nem szabad csak így élni…

De a másik is igaz: dolgozom, még vasárnap is, nem jövök a templomba, mert munka van… El kell végezni… közben elfelejtem, kinek a szeme előtt zajlik minden, kitől jön minden áldás, termés, életerő és jó idő...

Aratási hálaadásunk ünnepére gyülekezetünk össze, s megláthatjuk mi is betegségünket- lelki bajainkat, bűnünket a bethesdai gyógyítás igéjében. Mert sokszor bizalmatlanok vagyunk egymással, nem beszélgetünk, nincs bátorítás a szemünkben. Nem vagyunk ott, amikor szüksége lenne valakinek ránk. Elmulasztjuk a szeretet cselekedeteit a munkára hivatkozva, elmulasztjuk az Istenhez fordulást és imádságot ugyancsak a feladatokra hivatkozva. Urunk ránk néz ma, irgalmas szelíd tekintetével és azt mondja: mozdulj, kelj fel: hálaadásra, istendicséretre, hogy megtett a szeretet cselekedeteit és felelősséget vállalj mindazért és mindazokért akiket rád bíztam! Gyógyulj és cselekedj, mert a kegyelem házából indulsz- ezt jelenti ma Bethesda! Ne feledd ezt, végy példát Jézustól, aki ezt mondja neked: Az én Atyám mindezidáig munkálkodik és én is munkálkodom!