Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Reformációra hangolva

2013. október 26. - Skata

A mezőberényi evangélikus gimnázium reformációi istentiszteletén elhangzott igehirdetés

Közöttetek nem akarok másról tudni csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. 1 Kor 2,2luther m.jpg

 Sokan nem szeretik, ha beszélnek róluk. Ez teljesen természetes akkor, ha valami kellemetlen vagy pletyka esetleg rossz hír hangzik el. De van, aki nem szereti azt sem, ha az érdemeit hozzák fel… Biztos vagyok abban, hogy Dr. Luther sosem akarta, hogy ő kerüljön a középpontba. Pedig már van Luther otthon, mint kollégium, Lutheránia énekkar, Luther tér és utca, de lutheran-os levelező rendszer is. Persze ebben a nagy tiszteletünk fogalmazódik meg, de ő nem magát akarta előtérbe helyezni sosem, hanem azt szerette volna, ha a kortársai, legyen szó tanítványairól vagy éppen a családfőkről, tanulatlan emberekről vagy gyermekekről Jézus Krisztust ismerték volna meg általa.

Amikor mi reformáció ünnepe miatt együtt vagyunk itt a templomban, azért emlékeztetünk a nagy reformátorra, a professzortársakra vagy a szász választófejedelmekre, mert nekik volt bátorságuk, akár az életük árán, valós életveszély és fenyegetettség ellenére is Jézus Krisztusról szólni, és őt képviselni. Ezért úgy lehetünk méltó felidézői az egyházújítás majd 500 évvel ezelőtti szereplőire, ha Jézusra figyelünk, őt keressük, őt hallgatjuk, és várjuk, az ő szava minket is üssön szíven, rázzon fel, szólítson meg.

Pontosan úgy van ez, mint amikor valaki látogatóba jön hozzánk. Tavaly és ebben az évben is úgy volt, hogy a gólyatáborosok eljöttek a templomba, mint más vendégek is, és mi elmondtuk, hogyan is épült a templom… Németországban jártam a múlt héten, és egy lelkész nem azzal fogadott, hogy mesélt volna a templomépítésről, renoválásról, hanem felvette a talárját,- Luther kabát- és egy istentiszteletet tartott nekünk. Gondolom, érzitek, értitek, mekkora a különbség. Amit a templomról tudni akartunk, elolvashattuk a prospektusban, a lényeg az volt, hogy lelki közösségben voltunk, együtt igét hallgatva, énekelve, imádkozva, mindannyian Jézusra figyelve!

Közöttetek nem akarok másról tudni csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Pál apostol korinthusba írt levelének igéje ez. Ez a hit alapja, de ez a hit hitelesítője is. Mint amikor megnézed, milyen márkajelzés van egy mobilon, melyik cég adta ki, milyen alkalmazásai vannak és milyen tulajdonságok jellemzik. Vagy ha egy portfóliót készítesz, amiben benne kell legyen több dokumentum rólad. Mindkettő esetén ott van az az egy, ami mindent eldönt: egy jó program ill. az érettségi eredményed. Nem kell más, elég ez, és ez mindent elmond. A hit esetében is így van ez, amikor Jézusról beszélünk. Figyeld csak meg: hogy van, aki nem akar Jézusról beszélni, mások pedig örömmel, szívből énekelnek neki. Ez mindent elárul, nem kell hosszasan faggatni az embereket a hitükről, elég, ha én Jézus Krisztusról, a megfeszített Isten Fiáról beszélek és közben figyelem a másik arcát, már tudom is, mi a helyzet!  Nézd csak meg, ezt az egyszerű dolgot te magad is láthatod magad körül.

De hadd kérdezzek rá mégis: miért van az, hogy ez az egyszerű tény, mármint a Jézusban való hit olyan különös sokaknak, olyan nehéz? Miért van az, hogy olyan fals mondatokat szajkózunk, hogy mindegy miben hiszek. Miért van az, hogy sokan modern babonaságot követnek- szépen elolvasgatják a napi horoszkópot és jó szokásnak tartják a halloweent? A reformátorok pontosan ez ellen emeltek szót az ige józansága alapján, Krisztus szeretetétől vezérelve. Megmutatták, mekkora a különbség a között, hogy valaki Jézus Krisztusra bízza az életét,- aki maga a szeretet és megbocsátás - vagy emberi kitalációkat követ és megfélemlített lélekkel él.

( Mert mi köze a Marsnak vagy Tejútnak ahhoz, hogy ma mit kell tegyél? Különben is a felettünk lévő csillagok a múltat mutatják, nem a jövőt! És mi közünk a babonás halottkultuszhoz, nem inkább elhunyt szeretteink tiszteletére kellene figyelni?)

El a babonasággal és figyelj arra, aki életét adta oda érted! Hogy baj van ezzel a kijelentéssel? Igen, mert nem én, nem te vagy a történet középpontjában. Ez fáj az önző, egoista énünknek. Rettenetes butaság, amikor arról beszél valaki, hogy elég arra gondolni szép napom lesz, jó idő lesz, és akkor ezt bevonzom azt. Jó hogy nem az egész világot az én hatalmas egóm irányítja!

Ha pedig Jézusról van szó, le kell szállni, meg kell alázkodni. Akkor arról is kell beszélni, hogy vannak bűneim. És ez megy olyan nagyon nehezen! Akkor csöndben kell lenni. Mert nem valami nagy világszellem az Isten, hanem valaki, Jézus Krisztus, aki életét adta az övéiért, az ártatlan a bűnösökért, érted és értem is.  Nem akarok másról tudni közöttetek!

Amikor Orosházán, majd itt Mezőberényben megválasztott a gyülekezet a lelkészének erről az igéről beszéltem a beiktatásom ünnepén. És felszólítottam a gyülekezet vezetőit, de a teljes közösséget, hogy intsenek meg vagy küldjenek el, ha nem tudom ezt beteljesíteni, ha önmagamat tolnám előtérbe, és megfeledkeznék az Úr Jézusról, aki által nekünk szabad utunk van Istenhez. Egy egyházi iskolában, egy evangélikus iskolában ez a különbség. Jézus Krisztus! Ő ma is itt van velünk. és vár ránk, rád és rám! Mert minden és mindenki el akar vakítani, de nincs más, aki áldozatot vállalt volna érted és értem, akinek fontosabb lennél, mint neki. Mondd hát azt, amikor őszintén magadba nézel és meglátod hol is vagy, és milyen is vagy: a tied vagyok, ments meg!  Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr575599863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2013.10.26. 23:01:04

Hálás vagyok,ha egy reformáció-emlékünnepi tanítás nem csak a történelmi múltba-merengésről, hanem a reformáció mai helyzetéről, hamis szokások leleplezéséről is szól.
Köszönöm!
süti beállítások módosítása