Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Karácsony első napján

2013. december 29. - Skata

christmasmystery.jpg

Igehirdetés János 1, 1-13 alapján

1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.,2 Ő kezdetben az Istennél volt. 3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.  6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.8 Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.9  Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10  A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11  saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. 12  Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, 13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

 Igehirdetés János 1, 1-13 alapján

Szeretett testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Minden karácsony más és más, és mindegyik mégis csak egyfelé tart és egyet keres.  Évről évre minden karácsony előtt érzem: ismét látványos az erőteljes emberi igény arra, hogy ez a mostani más legyen, különlegesebb legyen, több legyen, mint az előző volt. Mégis, amikor a lényeget kezdem el figyelni, kiderül, hogy mindig ugyanazt várjuk, és ugyanazt akarjuk megélni, amit eddig is. Mert hiába lógatjuk a fenyőt fejjel lefelé, hiába készít már kéket, rózsaszínt és fehéret a kínai ipar, hiába van új divatja a kellékeknek és süteményformáknak, a lényeg semmit sem változik. Ugyanazt akarjuk elérni minden évben és tulajdonképpen ugyanazt szeretnék remélni, hinni minden egyes napon. Hogy mi ez?  Talán a szeretet? Nem csak az… Talán a családi közösség egymásra találása? Nem csak az… talán egy nap béke, csend, bőség? Nem csak az... Hiszem, hogy mindenki egyfelé tart és egyet keres ma is, mindig is, az ünnepben is, a karácsonyban és a húsvétban- ez pedig az öröklét, és az Örökkévalóval való találkozás. Találkozás, magával az Úrral, Istenünkkel. Be kell tölteni a szívünkben tátongó nagy űrt! Csak ezt más- más módon fejezzük ki és máshol, másban keressük. Van, aki elindul a templom felé, mert sejti, tudja, itt fogja meglelni, más pedig a misztikum, a titkok útját járja be. Sokan keresik lent a földön, a szépségben, hangulatban, énekben és emberi kapcsolatokban- és éppen ezért annyi a fájdalom, szomorúság, csalódás és depresszió ilyenkor karácsonykor, mert nem található meg mégsem a maga tökéletességében a mi földi dolgaink közepette. Mert a tökéletes, a szent valahol máshol van. Csakis Jézusban, az igében. 

János apostolról azt olvashatjuk, ő volt az, akit az Úr szeretett. Ezt tartotta a legfontosabbnak elmondani magáról. Egy tanítvány, akit Jézus szeretett. És Jézusról bár sok-sok történetet csokorba szedett, nem akart bájosan, idillien szólni, hanem a legfontosabbat, a leglényegesebbet akarta elmondani. Talán furcsálljuk is, hogy hol vannak a pásztorok és a királyok.

Miközben Máté evangélista az ő népének akarta elmondani, hogy Jézus Isten Fia, a megígért Megváltó- felvonultatja elénk a napkeletről érkező bölcseket is, mert látni kell, hogy Jézussal nemcsak az ő népük, de minden más nép várakozása célba ér, és minden isteni ígéret beteljesedik. Micsoda örömhír ez! Lukács az orvos evangéliumában nem a testi gyógyulásra, hanem a lélek, az egész élet gyógyírjára, a Szabadítóra mutat rá. Ő az örömre, a csodálatosra helyezi a hangsúlyt az angyalokkal és angyalseregekkel. Egyszerű emberek tapasztalhatnak hatalmas csodát és szegény, nyomorult bűnösök élhetik át a világtörténelem legkülönlegesebb óráit. Micsoda örömhír ez is!

János viszont úgy érzi, nem erre kell figyeljünk. Nem a kisdedre, a csillagra, és nem is a jászolra. Mert nem csak az embervilág nagy eseménye, az időszámítás kezdete ez a betlehemi történet, hanem az egész világ kezdetével, a teremtéssel egyenértékű az, ami Jézus születésében történt!

Reményik Sándor így írja ezt le János evangéliuma című versében:

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács, 
És összedugják tündöklő fejük 
Bölcső körül, mint a háromkirályok, 
Rájok a Gyermek glóriája süt. 
A gyermeké, ki rejtelmesen bár 
S természetfölöttire fogantatott: 
De fogantatott mégis, született 
S emberi lényként, tehetetlenül, 
Babusgatásra várón ott piheg. 
A gyermek, a nő örök anya-álma, 
Szív-alatti sötétből kicsírázott

Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa 
Sugárkörébe. Bús állati pára 
Lebeg körötte: a föld gőz-köre. 
A dicsfény e bús köddel küszködik. 
Angyal-ének, csillagfény, pásztorok 
S induló végtelen karácsonyok, 
Vad világban végtelen örömök 
Lobognak, zengnek -- mégis köd a köd. 
S mindez olyan nyomorún emberi 
S még az angyalok Jóakarata, 
Még az is emberi és mostoha.

De János messze áll és egyedül. 
Nem tud gyermekről és nem tud anyáról, 
Nem születésről, nem fogantatásról, 
Csillag, csecsemő, angyalok kara, 
Jászol, jászol-szag, - József, Mária, 
Rongy és pólya, királyok, pásztorok, 
Induló végtelen karácsonyok: 
Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem 
Kihull az ő külön történetéből, 
Kihull mindez, és mindez idegen, 
Apró, földízű, emberi dolog. 
Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

János, evangelista, negyedik 
Külön áll, világvégén valahol, 
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben 
S a fénytelen őrvény fölé hajol. 
És megfeszül a lénye, mint az íj, 
Feszül némán a mélységek fölé, 
Míg lényéből a szikla-szó kipattan 
S körülrobajlik a zord katlanokban 
Visszhangosan, eget-földet-verőn, 
Hogy megrendül a Mindenség szíve:

Kezdetben vala az ige. 
S az Ige testté lőn. 

János nagyon lelki ember. Persze Máté és Lukács is azok, de nekik más a küldetésük. János rögtön a lélekhez, a szívhez akar szólni, hiszen őt is szíven ütötte Jézus szeretete. Ezért rögtön a közepébe vág az evangéliumban, hogy tudjuk, értsük: ő is azt kereste életében, amit mi, de ő meg is találta Jézus Krisztusban. Ez pedig az örök élet, a bűnök bocsánata. A világosság győzelme a sötétség felett, az élet győzelme a halál felett, Istenünk győzelme minden földi, földhözragadt felett. A teremtő szó, az ige győzelme a hinni nem akaró, a bűnös, istent meghallgatni, elfogadni nem akaró világ felett!

Ma reggel megnéztem egy 9 perces videofelvételt. Abigél utolsó üzenete a címe. Egy kedves fiatal lány beszél magáról. Gyönyörű és mosolygós, csak néha lábad könnybe a szeme, csak egy-egy pillanatra fogja egy a köhögés. Amíg beszél, élete egy- egy szép megörökített momentumát is láthatjuk, ahogyan kirándul és fotózza a barátait, ahogyan táncol és játszik, ahogyan együtt van a szeretteivel és együtt imádkozik hittestvéreivel templomban, vagy a mezőn. A barátaival és a családjával való kapcsolatáról beszél- és arról, hogy szeretné, ha mindenki, aki az ő helyzetébe kerül, elég bátor lenne ahhoz, hogy a segítséget felajánlóknak elmondaná, miként állhatna a rendelkezésére, mert az idő rövid. Abigél az otthonában, a saját ágyában pihen- rengeteg virággal körülvéve, és a lényegről beszél, így egyben erőteljesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten békessége minden értelmet felülhalad, és ezt át lehet élni, meg lehet tapasztalni. „ Nem tudom miért nem hallgatta meg az imádságomat Isten, és miért nem gyógyított meg. Nem tudom, miért nem hallgatta meg az engem körülvevők, sok a gyülekezetünk ezernyi tagjának imáját sem. De tudom, hogy ez a betegség nem tőle van, és azt is tudom, hogy még ezt a gonoszt, ezt a betegséget is fel tudja használni. Mert itt van az én Jézusom és Ő olyan békességet ad, amit nem tudok szavakba önteni, de érzem, és ezt érzik a barátaim és a családom is. Nem kell félni attól, hogy átlépjünk az ő világába, mert ott ez a békesség örökké fog tartani. Ha misszionárius lennék, sem tudnék elérni ennyi embert az örömhírrel.” December 7-én hunyt el, 24 évesen. Azóta 8500-an nézték meg ezt a bizonyságtételét.

Most lehet, hogy többen azt gondolják: micsoda ünneprontás! Már megint a halál, és az elmúlás a téma. Bizonyára minden lelkésznek megvan a maga retorikája, a lelkésznő ebben mozog otthonosan és sajnos ismét ez került elő… De mondjuk meg őszintén nem ez a lényeg? Nem ettől rettegünk, és nem ez foglalkoztat minket a legmélyebben?

János evangélista ugyanolyan ember volt, mint mi, Abigél is ugyanolyan ember volt, mint mi. Az egyik kétezer évvel ezelőtt szólt az Úr Jézusról, a másik pedig napjainkban. Mindketten ugyanazt mondták, mindketten a lényegre, a legfontosabbra koncentráltak. Arra, amit mi is várunk az ünneptől, a karácsonytól, de az életünktől is. Arra, hogy megoldódik és feloldódik minden sötét! Csakhogy ők már úgy szóltak, hogy ez elérhető, a mienk lehet!  Azt adták tovább, amitől életté válhat az élet a sötét indulatok, az agresszív betegség, az emberi bűnök és hiányok megtapasztalásakor is. Nem valami, hanem Jézus egyedül! Jézusban életújító szavakat, Istent, az élet Urát kapjuk útitársul! Jézus nem csak teremtő, megtartó és megszentelő hatalom: ő az élet! Micsoda örömhír ez!

Kezdetben volt az Ige- Isten, Jézus Krisztus, aki kezdet és vég! A mi életünk kezdeténél is ott volt! Nélküle nincs semmi és nincs senki! Kezdet és vég. Innen, belőle, tőle és általa indul minden élet. Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan száll alá, a világosság atyjától! Micsoda örömhír ez!

Jézus Krisztus a világ világossága! – Mennyi ezzel ellentétes buta és ármányos mondat hangzott már el a hitről, egyházról, hogy az sötét és homályos! Igen a sötét világ nem tudja befogadni Jézust, aki a világ világossága. De a sötét szív, az árnyas élet vágyakozik a megbocsátásra, hogy ismét bátran, szégyenkezés nélkül léphessünk a világosságra. És merjük hinni, hogy az örök világosságra is méltóvá válhatunk őáltala. Micsoda örömhír ez! Az ő fénye megvilágosít minket, bevilágít sötét életbugyrainkba és az elmúlhatatlan világosságot akarja nekünk adni!

Micsoda örömhír ez? Hát az igazi kérem szépen- amihez nem kell karácsonyfa, sem csengettyűszó, de kórus sem. Egyedül az kell, aki ünneppé teszi a mi nyomorult életünket! Mert Jézus a mi életünk, világosságunk, Istenünk- körülöleli a világot és a mi életünket isteni, halálosan igaz szeretetével! S ha már itt vagyunk, ahogyan a királyok pásztorok, akkor hát tegyük le hát elé mi is, amit hoztunk. Kétségeink sötétjét, bűneink sötétjét, félelmeink sötétjét, a halál sötétjét. És hagyjuk, hogy az ő igéje, megbocsátása és szent jelenléte beragyogja a szívünket, egész életünket! És vigyük magunkkal az ő igaz fényét, múlhatatlan szeretetét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr895715950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása