Igehirdetés 2014. január 12-én Róma 1, 18-25 alapján

Meg van írva, az Urat a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj! Mt 4, 10

Az Úr Jézus szavai ezek, megkísértésének történetéből az utolsó dialógus lezáró mondata, melyben elhárítja a Sátán közeledését. Egyetlen mondatban foglalja össze mindazt, amit az embernek tudnia kell Teremtőjével kapcsolatosan. Pál apostol sokkal hosszabban fejti ki ezt, tkp. az első parancsolatot magyarázza, miszerint az Úr mondja: Én vagyok a te Istened, ne legyen más Istened.

De van. És erről az tanúskodik, hogy az imádat tárgya más és más lehet. Vajon miért? Mert a teremtő helyére a teremtmény kerül. Mert egy szeretetkapcsolat eredeti rendje felborul.

Brigitte Bardot neve- úgy gondolom- mindannyiunknak ismerős. Azt olvastam, hogy  50-es 60- as évek francia filmsztárja harcos állatvédő lett, miután bátran kijelentette: csalódott az emberekben. Még 40 éves sem volt, amikor azt mondta, hogy elege van. Ma visszavonultan él mindenféle állattól körülvéve. Az állataim szemében megtalálom azt, amiért érdemes élnem, nem szabad feladnom, különben már végeztem volna magammal. Micsoda csalódottság és kiüresedett állapot lehet az, amikor valaki kicserélni az emberi kapcsolatait az állatok iránti törődéssel, és túlzott gyengédséget, figyelmet szentel nekik, hogy a szemükben megtalálja a hűség, a hála, az összetartozás érzéseit.

Nem ő az egyetlen, akinek az esetében azt tapasztaljuk, hogy az állat az emberi kapcsolatok pótléka lesz. De mondjuk ki őszintén, tudjuk mennyi minden lehet imádat tárgya, és azok mind- mind egy másfajta kapcsolat hiányáról is szólnak. Ember és Isten kapcsolatának hiányáról.  Az imádás szó, a leborulva áld, a leborulva könyörög kifejezéssel egyenértékű. Amikor valaki nem csak szavakban, de testtartásával is kifejezésre juttatja honnan vár segítséget, mitől/ kitől remél támaszt, vagy bármiféle jót, boldogulást. Az imádat tárgya pedig elvárja a feltétlen imádatot, a figyelmet, a ráhagyatkozást, az érzelmi kötődést!

 Nézzük csak a karácsony előtti reklámokat- de a mostaniakat is. Óriási képernyős tv-k, okostelefonok, táblagépek olcsón, akár részletre, internettel… S a család tagjai szaladnak megveszik, és nézik, nyomogatják, minden felesleges idejüket és figyelmüket a monitoroknak szentelik, mert annyi szép, annyi fontos információ, szórakoztató és érdekes történik ott. Mindjárt jobb lesz a kedvünk, mindjárt értékesebb a napunk, mindjárt úgy érezzük, valami fontos részeseivé válhattunk. Két kedves ismerősöm van előttem. Az egyik azt mondta, hogy van egy jó régi tv-k és alig van bekapcsolva. Inkább beszélgetünk, olvasgatunk és játszunk a gyermekeinkkel, mert olyan keveset lehetünk így is együtt. A másik egy kedves tanárunk a gimiben, akinek nincs is tv-je, és amikor ezt elmondja a tanítványainak, akkor azok mélyen megdöbbennek, csodálkoznak, el sem tudják képzelni, hogyan lehet így élni. IGEN! MÁR ÉSZRE SEM VESSZÜK, hogy mennyire felborult a jó rend. Már észre sem vesszük, hogy hol állnak a bálványok és mennyire megrabolnak, meglopnak minket. Már észre sem vesszük, hogy ezek imádatot, időt, teljes odafigyelést kívánnak. Azt hallottam minap a rádióban, hogy a magyar aktív dolgozók nagy része még a munkahelyen is internetezik, és hazamenve is játszik a számítógépen. Az új bálvány nem csak imádatot kér, de magához is kötöz.

Változott- e valami 2000 éve, amikor megírja Pál apostol a Rómába élő keresztyéneknek sorait? Egyáltalán nem. Erkölcsi, hitbéli szempontból nincs előrelépés.

Az emberiség történelme, az újkori és a legújabb kori is arról szól, hogy az istentelen embereket még mélyebbre viszi istentelenségük és másokat is magukkal rántanak. Mostanában olyan történelmi műsorokat látunk, amik 25 évvel ezelőtti rendszerváltásról szólnak. 89-es események, az akkori gazdasági és szociológiai háttér bemutatása, felelevenítése zajlik, s ezzel természetesen a kommunista diktatúra jellemzése is. De honnan ered minden, ami árt az egyénnek és a közösségnek?  Onnan, hogy a Teremtő helyett a teremtményt kezdték el dicsőíteni. „ Pártunk vezérei a mindenhatók, élet és halál urai.” De így volt ez a sokat emlegetett francia forradalom idején is, amikor semmi sem volt szent, az akkoriak nagy ideológusai, filozófusai pl. Voltaire olyan ateisták voltak, hogy el sem tudták képzelni, hogy lehet valami szent, és lehet valaki, létezhet Isten, aki felettük áll. Az akkori forradalomban olyan hatalmas, eszeveszett mészárlást követtek el, hogy sem templomok, sem kolostorok sem azok lakói, szolgálattevő nem menekülhettek, ha az ő világot átformáló elképzeléseikbe nem illettek bele. Amikor az ember, az ész a felvilágosodás nagyszerűsége kerül elő és lesz beszédtémává- akkor ezt is rögtön el kell mondani, hogy az istentelenség, a felborult rend minden időben, korban ezt hozza magával. Nem csak tisztátalan gondolatokat, de a mérhető, letagadhatatlan gonoszságot, rombolást is.

Isten haragját nyilatkoztatja ki, azok ellen, akik bár felismerték az ő hatalmát és dicsőségét mégsem imádták Istenként, hanem felcserélték őt másra. Bálványokra: teremtményekre, állatokra, emberekre, ideológiákra.  Mert az ő örök dicsősége és hatalma felismerhető.

Az év vízkereszt utáni vasárnapjának igéje ez: akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai. Az imádat szó valami olyan, ami feltétlenséget és kizárólagosságot jelent. Egyszerre nem lehet több irányba leborulni, egyszerre egyvalakitől tudok kérni csupán. Az imádat a hódolással, az alázattal is kapcsolatban van. Leborulok előtte, mert tudom, hogy ez a helyes testtartás, ő a hatalmas, a dicső én a gyenge és a semmi. Ő, aki mindent megtehet és én, aki ré vagyok szorulva a segítségére. Az imádat ezt az alá- fölé rendeltséget is magéban rejti. De a fiúság árnyalja ezt. Az év vízkereszt utáni vasárnapjának igéje ez: akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai. Lehet imádattal szeretni. Olyan nagyon intenzíven, hogy minden más szavunkat gyengének, kevésnek tartjuk. Nevelni is kell kortársainkat, hogy csak Istenre használják. Mert az imádat a hűn szeret váltófogalma. Isten azt a benső elköteleződést várja tőlünk, hogy teljes szívvel, szeretetünkkel forduljunk felé, hiszen az Ő fiai lehetünk. Akiket pedig forrón szeretnek, azoknak képeseknek kell lenni ennek a szeretetnek a viszonzására. A megromlott kapcsolatok onnan indulnak, hogy valamelyik fél nem szeret, elkezd elhidegülni. Isten haragja ott kezdődik, amikor az ember el van halmozva ezerféle jóval, mégis elkezd elfordulni. Az istentelenség ott kezdődik, hogy az ember nem figyel fölfelé, nem hallgat Urára, nem érdekli Istene. És aztán csak panasz jön, meg vád, meg gúny, hogy nincs is Isten. Pedig ő az alkotásai értelmes vizsgálata révén felfedezhető. Nem kell mikrobiológusnak, természettudósnak, vagy atomfizikusnak és csillagásznak lenni. Csak nézzünk magunkra, mint Isten teremtményére és lássuk meg az az ezerféle jót, amivel ő elhalmoz, kérés, ima nélkül. Amit magától értődőnek veszünk, és csak akkor rettenünk meg, ha nem működik magától. Ha nehéz a légzés, ha romlik a látás és hallás, ha gyengül és veszélybe kerül az egészség. Ha valaki nem szeret viszont, ha nem tapasztalunk irgalmat, megbocsátást, pedig vártuk volna…

Akiket forrón szeretnek, azoknak nem nehéz azt viszonozni! Krisztus úgy szeret minket, hogy azt el sem tudjuk képzelni. Ő maga mondja: Nincs senkiben nagyobb szeretetet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért. Egy svéd liberális le akarta szedetni az kereszteket az olaszországi iskolák faláról. Én is hallottam már: vegyék le a kereszteket, mert miért nézzünk egy meghalt embert!? - Olaszországban maradtak a keresztek. Mert mi ott látjuk, mennyire nagyon, forrón, halálosan szeret minket a Krisztus! Ő ezt teszi értem, akkor nekem is viszonoznom kell ezt a szeretetet valahogyan. Őt szeretni, őt imádni neki szolgálni...

 Mert én az Úr te Istened féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák bűnét a fiakon harmad és negyed ízig azokon, akik engem gyűlölnek, de kegyelmet gyakorlok ezer ízig azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. 2 Móz 20