Itt ez a kép és rajra egy zsebre dugott kezű ember. Felhős ég, mozdulatlan táj. Elmereng, a távolba néz, mintha egy kicsit a fejét is lehajtaná. 

A végtelenség szimbólumai mutatkoznak meg a fotón, az ég és a tenger. A felirat pedig megerősíti bennünk: igen, a végtelennel van dolgunk, magával Istennel. 

Az embert, aki kimenekül bajai miatt ide, a tengerpartra, halk morajlás veszi körül. Lassan mozgó felhők a feje felett és ki tudja milyen zaklatottság, vagy tétovaság a lelkében. 

Isten pedig készen áll, hogy segítsen, csak kérni kell.

Sokan kérdezik, miért nem segít? Miért nem lépett már eddig is közbe? Ez az Ő titka és az Ő szeretete egyszerre. nem töri ránk az ajtót, nem kényszerít megtérésre, nem erőszakolja ránk az örök életet. Kész, hogy megsegítsen, de vár. S ha már olyan ügyetlenek lennénk ebben a helyzetben, vagy annyira bénultak, akkor hív és bátorít.

Az egyik mai napi igénk a reménységről szól.  Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya. (Zsid 6,19)

Azt közvetíti felénk, hogy bármi is történjék, hatalmas Istenünk kezében lehet a sorsunk. Jézus azt mondta nekünk, hogy a tanítvány nem nagyobb a mesterénél. Ha valami neki osztályrészül jutott, így nekünk is részünk lesz abban ( pl. szenvedés), de ő velünk van minden napon a világ végezetéig. 

A másik ige pedig nem csak a reménység szava, hanem az Úr Jézus cselekvésére emlékeztető ige:

Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. (JSir 3,58) Azért lehet tele a szívünk ma is reménységgel, mert olyan Istenünk van, aki nem csak vár, mellénk áll, de cselekszik is értünk. Megváltja életünket a bűntől, a gonosztól, a kárhozattól. Ő kész, hogy megsegítsen, s a legnagyobbat már megtette. Hogyne bízhatnánk ma is rá magunkat?