Ezt a rövid feliratot egy horgász magazin egyik cikkében olvastam. A szerző egy olyan horgászatról számolt be, amelynek során pár óra leforgása alatt kapitális pontyokat fogtak- 30 kg-nál nagyobbakat. Amikor a harmadikat szákolhatták, úgy gondolták a " szerencse" szót száműzni kell a szótárukból. Mindaz, amit aznap elértek, nem a véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy változtattak az etetésen, az addig megszokott módszereiken. A kitartó munka és az új metódusok alkalmazása meghozta a sikert, sőt nagyobb eredményekre vezetett, mint azt előre várták volna. Hamar megerősödtek abban, amit egyébként addig is tudtak, hogy nem a véletlenen múlik sikerük.

Szerencse. Ha erre a szóra rákeresünk a google- ban, rögtön a Szerencsejáték Rt oldalát hozza elő. Ki lenne közülünk azonban az a balga, aki arra alapozza az életét, hogy vesz egy lottót, vagy kaparós sorsjegyet? Ugye képtelenség lenne? Nem hihetünk ilyen formán sem a véletlenben.

Kérdezhetnénk, ha valaki imádkozik, az hasonló ahhoz, aki a szerencsére bízza magát? Semmiképpen sem! Mert míg az egyik valóban arra tekint, mit hoz a sorsolás, addig a másik Istenre, a mennyei Atyára bízza magát. Nem az ismeretlen sorsszerűségnek van kitéve, hanem ismerősére, az Úrra hagyatkozik.

Kis hittanosaimmal beszélgettünk a kabalaállatokról, majd pedig az ismert ószövetségi történetről, az aranyborjúról, s az Istenbe vetett hitről. Az aranyborjú története pontosan erről szól: az izraeli nép az Úr helyett az arany szobrot imádta, az előtt borult le. Már nem az Urat keresték imáikkal. 

Megkérdeztem tőlük: vajon mi az oka annak, hogy egy sportoló érmet visz haza? A sporttáskába rejtett plüssállat segített, vagy az a sok munka eredményezte ezt, amit az edzések során produkált? Mindenki tudta, nem a kabala volt erős, hanem a sportoló volt kitartó. Egy másik példát is mondtunk. Ha az egyik osztálytársuk mindig jó jegyeket kap, az sem annak köszönhető, hogy a  pici kabalaállatka- cica, kutyus - ott volt a tolltartójában, hanem annak, hogy figyelmes, szorgalmas.  De itt nem érhetett véget a tanítás, hiszen ha itt maradtunk volna, akkor csak a gyermekek teljesítményére és képességeire utaltunk volna. Azt is meg kellett mondani, mi értelme imádkozni, Istenre bízni magunkat. Hiszen nem hívő kortársaink közül is sokan magukban bíznak, és a saját eredményeikre büszkék, úgy gondolják, csak magukra számíthatnak, minden rajtuk múlik.

Imádkozz és dolgozz! Ahhoz, hogy dolgozzam, tanuljak erőre van szükségem. Benső erőre, céltudatosságra,kitartásra. De ez hamar megfogyatkozik. Elkedvtelenít a sok tennivaló, frusztrál a másik gyorsasága, nem tudjuk " összeszedni" magunkat. Azért imádkozunk, hogy az Úr álljon mellénk, adjon benső erőt, adja meg Lelke erejét, hogy be tudjuk tölteni hivatásunkat, jól tudjuk végezni feladatainkat, ne keseredjünk el, ha valami éppen nem sikerült. Azért imádkozunk, hogy helyt tudjunk állni, de azért is,  hogy legyen lehetőségünk új napot kezdeni, s az újban megújult erővel előrébb jutni. Isten ajándéka az élet és az új nap is, az, hogy levegőt veszünk és élünk. Ezért a hálaadó imádság légköréből indulhat minden napunk, munkánk, tanulásunk, tervünk.

Az Úr szívesen ad kincseiből, pazarlóan bánik jóságával, szeretetével. Ezért fontos Hozzá fordulnunk minden nap. Szerencse- száműzve a szótárból. Imádkozz és dolgozz és figyelj, hogyan nyered el Isten áldását!