Isten tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. (Dán 2,22b)

Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Õ majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait. (1Kor 4,5) 

Mit várnak egy keresztyén embertől? Amit Urunk Jézusunk egyébként is parancsba ad, márpedig hogy szeressük Istent és szeressük felebarátainkat. Hassa át ez a lelkület mindazt, amit élünk, ahogyan döntünk, ahogyan egymással bánunk.

Olvasom az evangélikus honlapon, miként segíthetnénk a menekülteknek. Együttérzésre, cselekvésre buzdítanak a cikkben megszólalók, konkrét útmutatást kaphatunk. Nem akartam ebben a témában írni, hiszen a hírfolyamban mindent megtalálhatunk: tényközlést, tárcát, felhívást és véleményt. Az én pár sorom aligha tartalmaz bármi különöset az eddigiekhez képest. De a mai igék előhozták a tegnapi személyes élményeket, sőt a témában olvasottak egyértelműen ebbe az irányba tereltek.

Miközben alapvetőnek tartom, hogy ne dugjuk a homokba a fejünket, úgy vélem, jó lenne a nem szembetűnő hátteret is megvizsgálni. Jó, ha készek vagyunk arra is figyelmet fordítani, miként élik meg a menekültáradatot a határokhoz közeli települések lakói, szorgos gazdák, vagy a menekülttáborok közelében élők. Mert felelősségünk van egymásért, hiszen Istenünk nem véletlenül zárt egybe bennünket a földrajzi meghatározottság alapján ebbe a hazába.

Szóval miközben már "másokért", " ismeretlenekért" indulunk, mert ez nagyon aktuális, látványos, szükséges, ott a nagy kérdés: vajon hányszor hunytuk be a szemünket a velünk együtt élő embertársaink problémái láttán? Készek vagyunk bármit is adni testvéreinknek, rokonainknak? Törődünk- e azzal, hogy vannak a szomszédaink, vagy régi iskolatársaink? Hogy állunk a segítségadással, látogatással, a szeretet cselekedeteivel azok esetében, akik ránk vannak bízva? Hogy ők nem szenvednek szükséget? Hogy ők elég okosak, szívósak és van bennük túlélési ösztön? Vannak rokonaik, testvéreik, szomszédaik, hittestvéreik rajtunk kívül is? 

Az önvizsgálat személyes ügyünk, ahol nem ragadhatunk le. Törődni kell a félelmekkel, amik csak növekednek idősekben, fiatalokban az ide érkező idegenek utazásainak híradókban közvetített képeit látva. Van akinek nagy dilemma ezt bevallani, mert azt érzi, hívő emberként aggodalmairól szólni nem is nem helyes, hiszen nekünk másként illő ebben a helyzetben érezni... Lelkigondozói bölcsességet kíván a mostani helyzet, mellyel a mindennapok és a lelkiség síkján is komolyan meg kell birkózni.

Hiszem, Istenünk most is felkészíti a segítőket, indítja az irgalmasokat, s kinek- kinek mást helyez a szívére. Van, akinek menni kell a migránsok felé, mások ebben a kiélezett helyzetben az aggódók, a hazaiak mellé kell álljanak, Ismét mások bölcs józanságot kapnak, amivel felelős döntéseket kell hozniuk, vagy erőt minden fizikai munkához, ami a megnövekedett feladatokhoz kell. 

Ezen túl pedig Urunk nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait is. Az ide érkező menekült, a továbbállni akaró, jobb élet reményében útnak indult migráns is Isten teremtménye. Amit mi nem látunk az események mögött, az Atyánk számára nyilvánvaló. Sok oka van az útnak indulásnak: üldöztetés, elkeseredettség, a jobb élet utáni természetes vágy. Sok ezren becsapottak, és ügyeskedők, haszonlesők áldozatai. Ahogyan - bár más kontextusban- megannyi az életet megalapozni akaró fiatalunk, akik külföldre mentek szerencsét próbálni. 

A mai ige így szól: Isten majd megvilágítja a sötétség titkait. A mélyben húzódó indulatokat, a ma még nem érthető összefüggéseket is tudja, s majd meg is világítja. Igaz ez a mi szívünkre és minden emberre, szituációra vonatkozóan is.

Beszélgettem tegnap valakivel, akinek megterhelt a lelke a mindennapok félelmei miatt. Azt tudtam neki mondani, ami számomra is támasz ezekben a kusza, zajos napokban: Isten a történelem Ura. Felettünk és minden ember felett áll. Ismeri a szíveket és megítéli a gondolatokat. Ma pedig két, ezzel egybehangzó igét kaptunk! Hiszem, ha vele élünk, és ráhagyatkozunk, lesz elég bölcsességünk a megvilágított titkok ismeretében tájékozódni és a Tőle kapott szeretettel most is helyesen cselekedni. Úgy, ahogyan azt Ő várja el gyermekeitől.