Jó pásztor vasárnap

 

20 De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, 23 mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. 24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. 25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

Hónapok óta Máté evangéliumát magyarázzuk a bibliatanulmányozó csoportban. Az utóbbi hetekben már a Hegyi Beszédet olvassuk apró egységekben, szinte lépésről lépésre. Megtanultuk, hogy Jézus ezeket a beszédeket földi működése kezdetén mondta el, hogy aki róla hall, tudhassa, hogyan mutat utat Jézus a hívő élet mindennapjaira. Hogyan? Radikálisan! Ellentmondást nem tűrve, szigorú következetességgel. A törvényt, azaz a Tízparancsolat egyes parancsolatait úgy vezeti be: „hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, én pedig azt mondom nektek” És kezdődik Isten Fia részletes törvénytanítása, aki joggal várhatja el az övéitől a szavakban és tettekben megmutatkozó végletekig menő, irracionálisnak, képtelennek mondható szeretetet megcselekvését. Mert mi mást gondolnánk akkor, amikor Jézus azt mondja: ha valaki megüti az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is? Vagy amikor arról szól, ha valaki elkérte a felső ruhádat add oda az alsót is, azaz bizony akár csupaszodj le teljesen!  Vagy ha valaki átkoz, akkor mondj rá áldást, mert arra hívattál el, hogy áldást örökölj!

Péter apostol azt írja, hogy :  "példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek " Ha valaki nem tudná, miként kell Krisztus nyomdokában járni, azaz őt követve élnie, akkor olvassa végig Máté 5-7 fejezeteket és mindjárt minden nyilvánvalóvá lesz ez számára. Boldogság, tanítványi élet, törvények betöltése, imádság, adakozás, aranyszabály, igehallgatás- nem egyszerű programbeszéd, hanem konkrét elvárás a Jézushoz tartozó ember felé. Ezt nem lehet félremagyarázni, hogy én nem úgy gondoltam… Többször kellene ezt kilapozni, akárcsak a szeretethimnuszt! Mert nem elég a magunk sejtése szerint keresztyénnek lenni, vagy a régen megtanult és talán már el is feledett konfirmációs felkészülésből eltengődni!

Többször előfordult már, hogy körlevet kaptam, melynek ez volt a címzése: „ Tisztelt Civil Szervezet Vezető!” Őszintén szólva csak azt tudom erre mondani  ismételten:  a gyülekezet nem csoport, civil szervezet, egyesület, „egy- a- sok- közül- csoportosulás” amire azok a szabályok, együttélési normák vonatkoznak, amit a világi közösségekben gyakorolnak. Téves ugyanazzal a mércével mérni, és ugyanazt számon kérni, akár ha a szerveződés, akár a közösségépítés, vagy az egymással való bánásmód  témáját vesszük elő. Nem működik és nem is működhet úgy az Isten népe, mint ahogyan egy önmaga számára önálló célokat meghatározott célokért működő csoport teszi. Mert nem mi akartunk egyházzá lenni. Bizony az Úr látja, mennyire nem akartuk Őt követni, szeretni, szolgálni! Milyen nagy harca és mekkora odaadása volt szükséges Jézusnak értünk, hogy itt tudjunk lenni! Nem mi akartunk egyház lenni, hanem az egyház Ura hívott el bennünket! A Jó Pásztor jött utánunk, keresett meg és akarta, hogy az Ő nyájának bárányai legyünk. „ Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” Jn 15 16- mondja Jézus, vagy ahogyan Pál apostol írja „ engem is megragadott a Krisztus Jézus. Fil 3,12

Arra hívattunk, el, hogy az Ő nyomdokain járjunk! Érzületben, tevékenységben, minden porcikánkban az Ő nyomdokain, tehát Jézus Krisztust követve kell élünk! Ezt nem emberi módszertannal, nem is emberi léptékkel, kell tennünk, hanem az ige az életünk iránytűje. Nem csupán ember által jónak tartott célokat tűzünk ki, hanem az üdvösséget akarjuk elérni. Emberi szemszögből ugyanis aligha volna érthető a lélekmentés, a bizonyságtétel szolgálata. Nem mi határozzuk meg a saját működési elveinket, ahogyan nekünk tetszik, és nem is ahhoz ragaszkodunk elsődlegesen, ami az őseinknek tetszett, vagy komfortos volt. A Szentírás, az Isten parancsa, Jézus Krisztus tanítása kell legyen az egyetlen és legfőbb életelvünk, közösségünk alapja. A húsvét ünnepe utáni időszak arra hív bennünket, hogy éljünk a Krisztus evangéliumához méltóan. Agendánk felirata ezekre a vasárnapokra: „Az élő Krisztus élő gyülekezete”. De mitől is él egy gyülekezet? Ha élet van benne- nem nyüzsgés, hanem az Élet maga. Az egyházat Krisztus Lelke hatja át és élteti!

Részlet egy interjúból Alexandru Todea görög katolikus érsekkel, aki l952-től kezdődően l4 évet töltött romániai börtönökben: „Sokat ültem börtönben svábokkal, tiszta németekkel, magyarokkal… Az együtt töltött élet bebizonyította mindnyájunk számára, hogy kölcsönös barátságban élhetünk, és egymás javát akarhatjuk. Kiváltképpen felismertük, hogy minden Erdélyben élő nemzetiség keresztyén. A gyakorlatban mégsem érvényesülnek a keresztyénség alapelvei, mert sokan csak dicsekednek vallásosságukkal, de olyan elemi alapelveit sem követik, mint amilyen az ellenségszeretet törvénye.” / Mérleg, l990/2. l40. o.

Jézus Krisztus újszövetséget köt az övéivel, testét és vérét adja, ártatlanul áldozza magát értünk a kereszten. Vele egy teljesen új világkorszak, az ember és Isten kapcsolatának egy teljesen új szakasza kezdődik el. A mi életünkben is kell legyen egy olyan fordulópontnak, mikor  Jézus Krisztushoz megtérünk, így egy irányváltás valósul meg.  Péter apostol már csak tudja ezt. Addig is zsidó ember volt, betartotta a törvényt, gyakorolta a vallásos szokásokat, ismerte az ünnepeket, tartotta magát az ősök vallásos és nemzeti előírásaihoz. A későbbiekben is ő maradt a zsidókeresztyének apostola. Mondhatnánk, mi több kell még?  Élete egy nagyon fontos napján azonban személyesen, teljesen őszintén választ kellett adjon arra, mi köze Jézus Krisztushoz. Amikor válaszút elé került: vele, vagy nélküle. Kész-e szenvedni ezért a barátságért, ezért a lelki kötődéséért. Választ kell adnia, komolyan veszi- e Krisztust. Nagypéntek hajnalán azt mondta: nem ismerem ezt az embert, letagadta, esküvel is megerősítve, sosem láttam… Minden alkalommal ez történik meg velünk is, amikor nem Jézus Krisztus szeretete, nem az Ő igéje, nem az Ő lelke győz bennünk. Tagadás, elfordulás, a Mestertől való elszakadás…. ez a bűn. Aztán jött a sírás. A magára ismerés mélysége. Nem gondoltam komolyan! Bárcsak szíven engem és mindenkit szíven ütne minden bűn, minden szeretetlen tett és bántó szó, s ott lenne bennünk ez a tudat: ezzel most megtagadtam a Mesteremet! Amikor ez ránk zuhan, akkor megtérhetünk lelkünk Pásztorához!

Aki az övé, annak az élete is a teljesen újat, a meghökkentően mást kell hirdesse! A mi küldetésünk a megfellebbezhetetlen, érthetetlen, radikális Krisztusi szeretet megélése, a tudatos tanítványság!  Az előttünk álló jövő hetünkre és egész életünkre tartsuk magukat a hét igéjéhez: Krisztus juhai hallgatnak a jó pásztor szavára, követik őt. Hogyan? Az ő példája alapján élve, áldozatkészen, megbocsátóan, Jézus áldozatából és megbocsátásából élve:

János 13, 13-15 „Értitek, hogy mit tettem veletek? 13Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. 14Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.