Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Ez hangzott el hittanosaink évzáróján

2016. június 20. - Skata

henna2.jpgTaníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! (Zsolt 143,10)

Kedves Felnőttek, Kedves Gyerekek, Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Mindannyian láttunk már tetovált embereket. Mindenféle motívumot, képet, üzenetet képesek magukra pingáltatni, azaz bőrükbe varratni az emberek. Engem leginkább a lányokon látható tetoválások lepnek meg. Bár tudom, már a kicsik is szeretik a tetkós rágókat, mert a kedvenc képeiket, mesehőseiket a bőrükön is viselhetik.

 

 dsc03592-1024x685.jpgA maori néphez tartozók nem csupán az általunk megszokott testfelületekre helyeztetnek el tetoválást, ők az arcukon, sőt az ajkukon is viselik népük motívumait és ezzel üzennek magukról. A minták az emberek, a családok, a nemzetségek és a törzsek egyedi vonásait fejezték ki. A maorik harciasságát is kifejezte mindez, sőt büszkévé tette őket.  Egy ilyen jel a testükön szavak nélküli bemutatkozás. Lehet, hogy ti is szeretnétek olykor ilyen módon, szavak nélkül beszélni. Talán van, aki kacérkodik a gondolattal, ha majd önállóan hozhat döntést, akkor ő is tetováltat, mert az olyan menő…  Bár tudvalévő, hogy az önkifejezés tetoválás nélkül is megtörténik. E nélkül is el lehet mondani, mit gondolunk, vallunk magunkról. Tulajdonképpen ti is megteszitek ezt azzal, amit viseltek, ahogyan viselkedtek.

Egynadiabolzweber-webbkgnd_1.jpg amerikai evangélikus lelkésznő kezein, sőt testén is vannak tetoválások. Különleges formák és jelképek. Kedves bibliai alakját, Magdalai Máriát festette a karjára, mert ő az első, aki hírt adott Jézus feltámadásáról. Emellett hitünk fontos tétele van karjára felírva: bűnös és szent. Mivel egyszerre vagyunk elveszettek és megkegyelmezettek, gonoszok és igazak. Ha egy boltba megy, megkérdezik tőle, mik azok a furcsa jelképek, amiket a testén hord. Elmesélve, elmagyarázva a tetoválásait képes bizonyságot tenni Istenről, aki szeret, keres, hív bennünket. Különleges kinézetével hirdeti, hogy az ő az Úrhoz tartozik, de nem csak neki, hanem mindenkinek helye van Jézus mellett!

Ugye első ránézésre, vagy felületesen figyelve az alapján szoktuk megítélni a társainkat ahogyan kinéznek, ahogyan beszélnek? De Jézusnak mindenki kedves és Ő azt nézi, ami a szívünkben van! Ő nem csúfolódik a másik furcsa kinézete, vagy ruhája miatt, nem nézi le azt, akinek most rosszabb lett a bizonyítványa. Nem beszéli ki azt, aki valami miatt gyengébb, szokatlanabb, képességében vagy tulajdonságaiban eltér a többiektől, szegényebb, kövérebb, szemüveges vagy beszédhibás...

Képzeljétek el, hogy a lelkésznő gyülekezetében először a „valóban rosszak” kezdtek el járni, pl. kábítószeresek és alkoholisták, olyanok, akiket mások megvetettek, és ők is szégyellték magukat. De aztán nagyon sokan csatlakoztak hozzá a tisztességes életű emberek közül is. Miért? Mert a lelkésznő Isten kegyelmét hirdeti. Azt adja tovább, amit Jézus mond nekünk is: ne féljetek, én megbocsátok nektek! És nem csak a legrosszabb gyereknek és a legdurvább istentelennek, de neked is, nekem is van bűnünk! Nekünk is naponta meg kell bocsátania! Olyan nincs, hogy bárki tökéletes lenne, és mindent jól csinálna! Minden ember bűnös, rászorul Jézus kegyelmére! Mindegy, hogy kicsi vagy nagyobb dolgok miatt, mindegy, hogy egy kellemetlen szó hangzik el, vagy egy tényleges ütés történik, ez fájhat a másiknak és a mi lelkünk gyötrődik miatta! Nagyon- nagyon jól esik azt hallani, hogy " a bűneidet megbocsátom, kegyelmezek neked"! Bizony mi egyszerre vagyunk bűnösök, de szeretettek is! 

kreuz-herzen.jpgMár a legkisebbek is tudják, ha szeretnénk jelekkel lerajzolni azt, amit Jézusról tanultunk eddig, akkor szíveket kell rajzolni és keresztet. Az ovisok egy keresztre szíveket ragasztottak, ezzel mondták el: Jézus szeretetből halt meg értünk. A nagyobbakkal már másként csináltuk: a szívek hátuljára felírtuk bűneinket, mindazt, amiért bocsánatot szeretnénk kérni, majd a szíveket teleírt felükkel ragasztottuk a keresztre. Így még jobban megérthettük: Jézus a  mi bűneinkért bűnhődött, ezzel nekünk is bizonyította, mindenre képes értünk. Egyre jobban átérezhettük, hogy végtelen a szeretete és kereszthalálával vette el bűneinket. 

Tehát, ha azt akarom elmondani, hogy Ő az én Istenem, sokféleképpen tehetem. Úgy is, ahogyan a tetovált lelkésznő teszi, és úgy, ahogyan ti is tettétek az év során. Az igében is ezt hallottuk: engedem, hogy tanítson az ő akarata teljesítésére. Ott vagyok hittanórán, figyelem, hallgatom Őt és igyekszem szavak nélkül is képviselni. Persze nem azt kérjük, hogy kereszt, vagy Luther rózsa tetkót viseljetek, ha komolyan hisztek, de figyeljetek oda arra, mit tanultatok az Ő akaratáról! Ha a szívetekben Jézust tartjátok szentnek, ne legyetek valami más képviselői pl. a halál és a rémisztő dolgok hirdetői, ne abban leljétek a kedveteket, hogy durván beszéltek, vagy nemtörődömök vagytok és ugyanúgy babonáskodtok, horoszkópoztok, mint akik nem tanultak semmit Istentől és nem tudják ki Ő. Ha Jézust ismeritek, és Ő a szívetek közepében van, ahogyan a Luther- rózsában látjuk a keresztet, akkor ne gyilkos játékokat játsszatok, ne beszéljetek ki senkit gúnyolódva, ne poénkodjatok olyasmivel, ami szennyes, trágár, megalázó, ne a halálfejes pólókat keressétek vagy a vámpíros kiegészítőket. Nagyon nehéz dolog lenne ez? Talán annak igen, aki saját erejéből, hit nélkül, Lélek nélkül akarja tenni. Nehéz annak, aki nem akarja elfogadni, hogy vannak bűnei, és rászorul arra, hogy Jézus javítsa meg. Az Ő segítsége nélkül valóban nem fog menni! Először is be kell valljam: nélküle semmit nem tudok tenni. És azt is el  kell mondjam, mindig szükségem van Isten igéjének tanulására! Nyáron is, szünetben is, hétvégén is! Mert nem vagyok tökéletes, hanem egyszerre bűnös és Isten gyermeke.

Ma két nagyfiú fog hitvallást tenni, konfirmálni. Ők már eddig is sokat tanultak Jézusról és Jézustól. Egyiküket, Karcsit 15 éve kereszteltem, a másikat, Kornélt most fogom. Mindketten hasonlítanak abban, hogy pici koruktól ismerem őket. Már ovis korukban is beszéltem nekik Jézusról, akkor, amikor még alig érthették a bibliai tanítást, hallották az elveszett bárány történetét, aki engedetlenül elkóborolt, Zákeust, akinek a szívét a pénz töltötte ki, a gyógyításokat. Mindig -mindig az volt a lényeg, hogy megértsék: Jézus esélyt ad mindenkinek, Jézus szeret minket, Jézusnál nincs reménytelen eset, ő felkarolja a bűnöst, megújítja az életüket. Vajon mit érettek meg belőle? Remélem azt, ami lelkésznő kezén is ott van felírva: egyszerre vagyunk bűnösök és bűntelenek, gonoszok és szentek. Ezért kell úgy imádkoznunk, ahogyan a mai ige mondja: Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! (Zsolt 143,10) 

Ők ma konfirmálnak, azt jelenti: megerősítést kap a hitük és a Lélek vezérlését kérjük számukra, hogy Ővele tudják az egyenes utat járni. A két szentségünk ma nem csak számukra szól, de mindannyiunkat emlékeztet és tanít. A keresztségben már bűnbocsánatot kapunk, az igével együtt használt víz megtisztít és életet ad, de csak annak, aki hiszi is ezt! Az úrvacsorában Krisztus maga lép hozzánk közel, testéből részesül a testünk, bűnös a szenttel találkozhat, átélheti a bűnbocsánatot, de csak az, aki hittel fogadja ezt!

Istentiszteletünket két zenei szolgálattevő csoport segítette: az ifizenekar és a rézfúvós együttes. Nekik és mindannyiunknak is tanulságos lehet: "A lelkésznő által vezetett istentisztelet érdekes módon nem rockzenétől hangos: talán szintén amerikai jellegzetesség, hogy a fiatalabb generációk jelentős része már nem lelkesedik a sokszor súlytalan dicsőítő könnyűzenéért. Az alkalmakon ősi keresztény himnuszok csendülnek fel, melyek kipróbáltságukkal és üzenetükkel állandóságot és reményt hoznak a nagyvárosi fiatal felnőttek folyton változó, kusza életritmusába." *

A zene, a barátság, a suli, de még a hittanórák sem adják meg azt, amire vágyódtok, egyedül csak Jézus igéje, csak Jézus jelenléte, csak az, ha Őt tanuljátok, szívetekbe zárjátok, ha Istent tartjátok Isteneteknek. Adja Lelkét, hogy akaratát is tudjátok tenni, megmaradva és örömmel járva az egyenes úton!. Ámen

 * Forrás: kotoszo.blog.hu " A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált..." 

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr678825816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feró 2016.06.20. 23:22:35

Szia Kedves olvasó. Pár gondolat a régi ,(általában,sőt nagy többségi) látásról. Látjuk a külsőt , de a "belsőt" nem. Hasonlítunk .olykor bírálunk,de nem látjuk az egységet ,és hasonlót. Magunkat látjuk ,és nem vesszük észre a másikat. Talán észre vesszük ,de nincs bennünk együttérzés se jóra ,se rosszra."Hitben járunk,nem látásban" . Vajon kinek,merre halad az életet,irányba áll-e ,követ-e valakit.Egyszer egy megtért ,nagyszerű ember azt mondta utolsó perceiben ,itt a földi életében ,mikor tudta az Igaz hite Krisztusban megtartotta ,az "új világ eljöveteléig"." Belül mindent megkaptam,és kivűl mindent letehettem". "Mert most tükör által homályosan látunk,akkor pedig színről,színre".és most "...szívünkbe áradt az ISTEN Szeretete a nekünk adatot Szentlélek által." Még egy mondat a végére ,aki olvasod e sorokat és magamnak aki még az út elején se jár. "Több az Élet mint azt gondolnánk, Igazán csak a Szívével lát az ember".
süti beállítások módosítása