Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Advent- békességre várva

2016. november 24. - Skata

20151212-friedenslicht.jpgMert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk.

Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni:

Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,

Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Ézsaiás 9,5

 Az utóbbi években egyre jobban várom az adventi időt. Szeretem a meghittségét, azt a különleges izgalmat, ami betölti a gyerekek szívét, de már az ünnep előtti nyüzsgés sem zavar. Jól van így. Ez is hozzátartozik az igyekezetünkhöz, hogy az év egy időszakát minél teljesebben élhessük meg.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy bár az mégis megdöbbentő, milyen hamar átcsap egyik jeles nap a másikba. Mindenszentek után a mécsesek helyén rögtön Mikulások sorakoztak a polcokon. Jól jelzi ez, milyen erőteljesen rendeződik az ünnepek köré az életünk, és sok esetben csak ennek a tudatában vagyunk képesek a mindennapok kihívásait elviselni.

Amióta lelkész vagyok, minden egyes év adventje különbözött a többitől, hiszen már nem csak élvezője vagyok, de alakítója is ezeknek a heteknek. Édesanyaként igyekszem tudatosan úgy hátteret biztosítani, hogy minden az értékre, a valódi üzenetre mutasson. A gyerekek a hagyományainkat már természetesnek veszik, de a már megszokott énekek, zenék mellett minden évben tanulunk újat is. Egyre többet sajátítunk el abból a hatalmas kincsből, ami az adventi és karácsonyi örömöt közvetíti. Az Eljövendő az Úr Jézus, aki maga az ajándék, az áldás, a kapható legtöbb! Attól tölti be ez az időszak a küldetését, hogy évről évre jobban értjük Őt, jobban szeretjük, és hitünk egyre inkább elmélyül Őbenne.

Nagyon várom az első adventi hetet. Nálunk ekkor lesz a templom- újraszentelés ünnepe. Főként viszont az ézsaiási ige miatt várom. Mert számomra a legfelül olvasható szentírásbeli szakasz az egyházi esztendő nyitánya, ami mindig más „hangszerelésben” szólal meg. Most legerőteljesebben az hangzik felém ebből a próféciából, hogy az Úr Jézus a Békesség Fejedelme.

Jómagam nem vagyok egy meditatív alkat. Jobban szeretem a közösségi életet, a teljes embert átjáró nagy istendicsőítéseket, és az őszinte lelki beszélgetéseket. Ugyanakkor egyre inkább érzem, hogy ezek is azért lehetnek erőt adók, mert komoly, rendíthetetlen alapon állnak. Egyre jobban értékelem azt a csendet is, amely lehetőséget ad az elmélyülésre, a gondolatok rendezésére, hogy halljam, amit hallani kell, pontosabban Akit megérteni szeretnék...

Benső békességre, az Úrtól kapott harmóniára mindenki vágyik, az is, aki nem tudja pontosan szavakba önteni, hogy erre van szüksége. Ha valaki ezt a lelki békességet megkapja, az nem csupán kiegyensúlyozott, hanem Istenből kapott nyugalma van. Azért békés, mert biztos kezekben tudja magát és ismeri, várja az örök élet reménységét. Ez több mint a magabiztosság, ez bizalom Jézus Krisztusban! Olyan békesség, amit nem adhat a világ sem az eredményekkel, sem a kiszámíthatósággal, semmiféle emberi kapcsolattal, de egzisztenciával sem. A teljes békesség Tőle jön!

Mások miatt is aggodalmaskodhatunk, és magunk miatt is nyugtalankodhatunk- nem csak a munka, vagy a jövőnk összefüggésében igaz ez. Tetteinket, szavainkat számtalanszor mérlegre tesszük: Jól szóltunk- e? Jól döntöttünk-e? Akkor lehet a lelkünkben béke, ha az ártó dolgok, bűnök kikerülnek onnan, ha Jézustól bocsánatot kapunk. Ha kérjük, Jézusunk megtisztít a bűnöktől és nekünk ajándékozza békességét. Mivel Ő a Békesség Fejedelme, a békességet nem csak nekünk adja, de képes is uralkodni is afelett! Ha kérjük, meg is tartja a szívünk békéjét, nem engedi hogy kétségbeessünk, kiboruljunk, hanem betölti a szívünket, emlékezetet igéire, hatalmára, szeretetére. Úgy adja meg a vágyott békét, hogy magához von, a vele való szent közösségbe ölel. 

Békétlen világban, konfliktusokkal terhelt, nagyon intenzív, sokszor embert próbáló mindennapokban a tényleges békességnek Ő a forrása és garanciája. Jöjjön bármi, jöhet bármi, Jézus nem fog cserben hagyni, Őrá számíthatunk. Sem a jelenvalóban, sem az eljövendőben nem hagy el. Ez jelentheti nekünk azt, hogy Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme!

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr4411996790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feró 2016.11.26. 21:45:21

Kicsit szeretném folytatni,az "én" nézőpontomból,pontosabban a "belső" világomról,ami persze mindenkinek van ,csak mindenkiében más és más.Folyamatosan elengedni,folyamatosan átadni ISTENNEK ami van ,ami történik ez az egyetlen lehetőség ,hogy arra és oda tartsunk ahova "küldetésünk" van. Nem tudom leírni ,de minden elkezd megérkezni ,és sokszor érzem ,hogy a "test" szinte nem képes befogadni azt a Csodát amit kapunk,mikor hagyjuk ,hogy általunk történjen az amit itt az Élet csodájában benne van, nem marad más csak határtalan Boldogság belül. KRISZTUSNAK köszönhetjük mindezt,mert életét adta ,hogy minden ember életet nyerjen,aki Ő HOZZÁ TÉR, MEGTÉR. ISTEN ÁLDJON
süti beállítások módosítása