Ki érkezik?

kondoros.jpgKirályod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas. Zakariás 9,9

A kondorosi evangélikus templomba érkeznem szavakban leírhatatlan örömöt jelent számomra. Miért tapasztalom ezt? Mert összefügg Jézus hozzám történt érkezésével! Ez a hely a meghatározó abban, aki ma lehetek, és ahogyan az életem zajlik. Pedig amióta én tizenéves voltam, hatalmas változások mentek végbe a templom belsejében. Más színek fogadnak, más a kántor, a lelkész, a gyülekezet tagjai is kicserélődtek, mert az akkoriak egy része már nincs ebben a világban. A hely mégis egy egész életre nyomot hagyott, vagyis inkább az, ami itt történt. Jézus itt szólított meg engem, ezen a helyen lépett egészen közel, megérkezett hozzám.

Az utóbbi hetekben Máté elhívása szólított meg leginkább ( Milyen érdekes ez is 9. fejezet 9. verse) Elegánsan és visszafogottan írt elhívása történetéről. Egyes szám harmadik személyben fogalmaz, és egyetlen ige szól erről. 9 Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt. Nincs magamutogató bizonyságtétel. Nem írja le az előtte és utána állapotot, nem posztolja nagy büszkén, hogy " tessék látni milyen voltam és milyen lettem!". Hiszen nem ő a fontos, hanem az a tény, hogy Jézus odalépett hozzá Kapernaumban, megszólította, elhívta.  Ma is át lehet ezt élni. Az evangélikus elsősök iskolai áhítata után egy elsős kisfiú mondta: „Jó volt a műsor, nem tudtam, csak rád figyelni.” Máténál azon van a hangsúly, hogy Jézus szava hatalommal bír és elég volt egy rövid felszólításnak elhangoznia, és neki mennie kellett, követnie kellett a Mestert, nem volt alternatíva: felkelt és követte őt.

Aztán pár sorral lejjebb az asztalközösségben sem személyes szálakat veszi fel- pedig írhatott volna a menüről, a hajnalig tartó beszélgetésről, a benne végbement változásról, de inkább azt domborította ki, hogy Jézus nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket.

Amikor nekünk lelkészeknek Jézus érkezéséről kell szólunk adventben, nem lenne jó megfeledkeznünk arról, amikor először érkezett hozzánk. Ha nem keressük elő szívünk mélyéről azt a találkozást, ami egész életünkre kihatással lett, nehezen fogják megérteni hallgatóink, miért is fontos a találkozás Jézussal.

Az adventi idő alkalmat ad arra, hogy bűnbánattal hallgassuk meg a Jelenések könyve igéjét, ami minden új egyházi esztendőben megszólít, az bár az efezusi gyülekezetnek adresszált mondatok ezek. Jel 2,2 Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. 3 Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, 4 de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.

Jézus érkezik, mint a királyod, aki igaz és diadalmas. Így látjuk-e még őt?  Királynak? Igaznak? Győztesnek? Megvan-e szívünkben az az első szeretet? 

Gyakran idézem norvégiai élményemet, 16 évvel ez előttről. A vasárnapi iskolai szövetség háromévente megrendezett nagygyűlésén jártam. A Norvég király levelét akkor fax-ként kapták meg a szervezők. Vacsora előtt olvasták fel. Amikor a bejelentés elhangzott, hogy az ő üdvözletét hallgathatjuk meg, az asztalnál ülők egy pillanat alatt felkeltek székükről és tisztelettel hallgatták meg királyuk köszöntőjét.

Amikor Isten igéje felolvasásra kerül, magától értődő módon felállunk, bosszankodunk is mi evangélikusok, ha egy ökumenikus istentiszteleten másként történik. De vajon Jézus maga király-e, igéje, szava hatalom- e, tiszteletet parancsoló- e amihez igazodni kell, ami megfellebbezhetetlen?

Szomorú vagyok, amikor a modern, legújabb kori teológia kifacsart, szabados írásmagyarázatával találkozom. Amikor ugyanúgy nyúlunk az igéhez, mint egy költeményhez, vagy úgy beszélünk róla, mint csupán ismereteikben korlátolt, ókori emberek produktumáról, amit szabad ízekre szedni, szétanalizálni és a végén megsemmisítetten féltre tenni. Ez Isten igéje, ez Jézus hatalmas szava. Ez a király üzenete! Nem egyszerű beszéd, vagy kiigazításra szoruló szöveg. Az Úr életet teremtő, hozzánk szóló igéje. Katolikus testvéreink az evangélium felolvasása előtt megcsókolják a Bibliát, majd homlokukra, ajkukra, szívükre keresztet rajzolnak. "Tölts meg, hass át, legyél mindenem Ura!"

Biztos vagyok abban, hogy világunk, országunk, egyházunk, egyházi intézményeink, gyülekezeteink, családjaink, de személyes életünk minden nyomorúsága, bűne, minden gyengesége abból ered, hogy Jézust nem királyként, Úrként tiszteljük, szavát nem hatalomnak vesszük. Azt gondoljuk, hogy a mi látásunk az életről, kapcsolatokról, a nagy gépezet működéséről cizelláltabb, s az ige nem alkalmazható mindig. Úgy hisszük, hogy bizonyos esetekben félre is kell állítani, mert vannak magasabb és magasztosabb szempontok, mint az, hogy lélekben legyünk rendben vagy lelkeket mentsünk, az irgalom szava elhangozzék, és a bűnösöket hívogassuk megtérésre. Mennyi ilyen szituáció van, amikor nem Jézus az Úr még a mi berkeinken belül sem, még azoknak a munkájában és életében sem, akik pedig naponta találkoznak a piros szívben a fekete kereszttel! Ott Jézus sajnos nem igaz, és nem győztes, nem diadalmas Mester, akire fel kell nézni, aki minden feletti. Igen, igaz, hogy Jézus szelíd, alázatos, szamárháton érkezik. Eltűr mindent. Azt is, hogy félretegyük, azt is, hogy leköpjük, elviseli a gúnyt, hogy a fején szétverjék a nádszálat. Ma is lecsupaszítjuk, meggyötörjük, megalázzuk, azzal, hogy nem kapja meg azt az áldozatot és hódolatot, amit a jeruzsálemi bevonulás alkalmával...

Ha az Úrnak van rá szüksége- adom… Szent István hatalmas adókat vetett ki- és mégis ő hazánk áldott, bölcs királya, akit Isten eszközeként említünk és érdemeit képtelenség elvitatni. Mátyás király idején a nemesi rendek adóterhei is komolyak voltak, nem csak az ország népéé, de így erősítette meg az országot, tartotta fenn a Fekete- sereget. Mégis legendás alakja ma is példaértékű, igazsága évszázadok óta közmondásos számunkra. Az embereknek kötelezően kellett áldozatot vállalni, adózni, de az ezt elváró királyok nimbuszát ez a későbbiekben sem csorbította. Ők jobban tudták, miért szükséges mindez. Volt respektjük és ez meg is maradt.

Ha az Úrnak van rá szüksége- adom… Ha Istennek kell, odaáldozom. Nem csak a csacsit, de az időmet is. Nem csak a felsőruhámat, de önmagamat is eléd teszem. Nem csak a pénzemet, de hivatásom minden részletét. Tied vagyok, mindenem a tied, rendelkezz mindennel!

És ezek után nem megtörve, nem kiraboltan, kifosztottan, kimerülten, csalódottan állok az Úr elé, hanem boldogan hódolok neki.---Sokszor vagyok szomorú vagyok a gyülekezetünkben amiatt, hogy nem énekelnek a jelenlévők, vagy csak nagyon visszafogottan. Nincs magasztalás, hódolat, mindent felülmúló, tereket betöltő Istendicséret. Szerintem ez szól a szívről is, ami nem szárnyal az Úr felé. Nincs hódolat, nincs mindent elsöprő önátadás.

A bevonulás történetben az emberek ünneplik, áldják Jézust, pedig lehet, hogy még a személyes életükben nem is kerültek túl közel hozzá. Ki tudná megmondani, hány meggyógyított ember van a tömegben? Hány életújult, mennyien azok közül, akik a Hegyi Beszédet hallgatták és ámultak, hogy nem úgy tanítja őket, mint az írtástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van? Mégis szívük vágya, öröme fejeződik ki a hódolatban: „ Áldott, aki az Úr nevében jön!” Boldogok, hogy Jézus hozzájuk is odalép. Pedig hányszor jött már Jézus a Jeruzsálembe, hiszen tanított a templomban, de most ez más! Mi az evangélium folytatásából, a szenvedéstörténetet megismerve jól tudjuk, mennyire nem voltak tudatában, miért volt más Jézus virágvasárnapi érkezése. De mi már tudhatjuk, és ez az örömhír mára, a mai evangélium minden panasz, bűnlátás után.

Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül…Zak 9,9 A te királyod kész téged magához felemelni. Alázattal érkezik, nem mint győztes diktátor, aki felkeresi és likvidálja az ellenállókat, bosszúra szomjasan. A te királyod Jézus életét adni érkezik a világért, érted, értem is. Ez az ő igazsága, ez az ő könyörülete. Hozzád érkezik, hogy az ő gazdagságának lehess részese.