Karácsonyi fürdőzés?

termalfurdo_mako_hagymatikum_2.jpgNemrégiben ismertem meg egy férfi különös történetét. Saját elmondása szerint tele volt a szíve gyűlölettel és bántani akarta a világot. Tizennégy évesen lett egy szkinhed banda tagja. Azok az emberek bár közösséget jelentettek számára, de negatív lelkületük, romboló indulatokról túlfűtött megnyilvánulásaik eltorzították az ő személyiségét is. Nem csak belül, a szívében lett méreggel átitatott ember, de kívül is: az egész testét, sőt az arcát is borzalmas tetoválások borították. Sok év telt el így, erőszakos, dühös, másokra ártalmas életet élt. Egyszer egy koncerten megismerkedett egy lánnyal, akivel hamarosan összeházasodtak. Aztán két hónap elteltével bejelentette a kedvese, hogy gyermeket vár. Ez a hír mindent átforgatott a fiatal férfi szívében: mintha hályog esett le volna a szeméről. „Gyermekem lesz, nem élhetek így tovább.”  A szívében történt meg a leghamarabb a változás. „ Isten megmutatta nekem, hogy létezik” – mondta. De a belső változást nem tükrözte a kinézete, ezért elhatározta, hogy egy jogvédő szervezet segítségét kéri a bőrébe festett tetoválások eltávolításában. Egy év alatt 22 beavatkozáson esett át, rettenetes kínokat kellett átélnie, de nem panaszolta, inkább vezeklésnek fogta fel…

Titusz levelében, karácsony másodnapja vezérigéje előtt, a harmadik fejezetben ezt olvassuk:

3 Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. 

4 De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, 

5 nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, Jn 3,5 ; Róm 6,4 

6 akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 

7 hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.

Az ige az ember múltját, szívének Isten nélküli állapotát fedi fel, egyben azt is, hogy megtörtént a felismerés, végre tisztánlátás van, a szemről lehullott a hályog. Egykor bizony ilyenek voltunk, de történt valami: megjelent egy Gyermek az életünkben. Belépett Ő, az Úr Jézus, aki mindent átalakított! Titusz ezt olyan csodálatosan fejezi ki, hogy egyetlen mondatban fogalmazza meg Isten jóságának és emberszeretetének dicséretét. Ez a négy bibliai vers hét sornyi himnuszként tárul elénk. Sehol egy pont. Egy hatalmas levegővételt követően csak úgy áradnak a szavak...

Biztosan tapasztaltunk már mi is ilyet! Valamelyik családtagunkkal olyan nagy horderejű esemény történt, hogy hazajövet csak ömlött belőle a szó. Mindegy, milyen előjelű a történés, lehet panasz is, vagy örömteli élmény. Mi a gyerekeinkkel is gyakran átéljük ezt: ki kell beszéljék magukból, ami nagy hatást gyakorolt rájuk. Akár egyik, akár másik csak mondja, mondja, csak úgy áradnak a mondatok egymás után.

Titusz Kréta szigetén volt, befejezetlen ügyeket bízott rá Pál apostol. Más az a vidék, mint Palesztina. Más az a vidék, mint amiket együtt bejártak. Titusz antiochiai pogány szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Múltjáról nem tudunk sokat, de az Úr minden bizonnyal elsöprő erővel lépett be az életébe. Isten emberszeretete, jósága és irgalma csodálatos lelki megtapasztalásai voltak. Az Úr valósága Jézus Krisztusban minden képzeletet felülmúló öröm és lelki áldás, megtisztulás és életújulás útján érkezett számára, így azt ő „fürdő” képéhez hasonlította.

Az ókori embereknek, - a közel- keletieknek különösen is- másként adatott meg a fürdés megtisztító, testet frissítő, újító élménye, mint nekünk. Az akkor élt egyszerű emberek még nem mindennaposként adatott meg, de erre a lehetőségeik sem lettek volna mindenhol biztosítottak. Titusz is sokat volt úton, elkísérte Pál apostolt az első jeruzsálemi zsinatra, majd Rómában, Korinthusban, Dalmáciában is járt, s a végén Kréta püspöke lett. A víz óriási érték ma is, szállítani nem egyszerű hosszú út során- az akkori utazások során még nehezebb volt magukkal vinni. A természetes vizekre főként megélhetést, halászatot, kereskedelmet biztosító elemként tekintettek, legyen szó az Orontész folyóról vagy bármely tengerről. A Holt- tenger vagy a gyógyfürdők (pl. Bethesda) inkább szakrális szempontból és gyógyhatásuk miatt voltak fontosak. Felidézhetjük az akkori uralkodók fürdőit, vagy gondolhatunk a hatalmas római vízvezetékekre is. A zsidó nép életében ismerjük a rituális tisztálkodást, a tisztasági szabályok alkalmazását. Keresztelő János a Jordán melletti szolgálata révén kortársai a keresztséget a bűnbánat fürdőjeként ismerték. Az akkori tisztálkodási módszerek messze állnak mai szokásainktól. Ebbe az összefüggésbe helyezve még erőteljesebbnek mutatkozik számunkra a himnusz kifejezőrendszerében megjelenő „fürdő” szó, s azáltal az az üzenet is, hogy Isten emberszeretete, jósága, irgalma a Szentlélek fürdője által áradt ránk Jézus Krisztusban. Jézus, aki Isten Fiaként érkezett a földre, úgy tölti el élettel a világot Lelke által, ahogyan a kopár, szárazsághoz szokott vidékek lakóit szinte ujjá szüli egy friss fürdő. Bocsánata úgy tisztítja meg a sötét szívet, ahogyan a fürdőben lemoshatjuk magunkról a testi szennyet. Ez a felismerés úgy tör felszínre Titusz szívéből, lelki életének olyan mindent átjáró tapasztalata az Atyai szeretet átélése, hogy egy szuszra mondja el himnuszát. Bizony, amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj! Csak az tudja ezt így átadni másoknak, aki nem kívülállóként látta mások „fürdőzését”, hanem önmaga is, személyesen átélte: „bűneim ellenére, velem is irgalmasan bánik az Isten, az Úr engem is szeret, személy szerint, megbocsátó jósága rám is vonatkozik. Ezért lehet Isten előtt rendezett megigazult az életem, ezért reménységem az örök élet!" 

Karácsony másodnapja központi örömhíre, hogy Isten emberszeretete megtapasztalhatóvá az Úr Jézus Krisztusban lett. Nem másban, hanem Őbenne! Lehet, hogy szerénynek mutatkozott a kezdet, a jelentéktelen kisvároskában, Betlehemben, és túl egyszerűek azok az emberek, akikhez kötődik a Megváltó születése, de ebben a kezdetben már felfedezhető Isten túláradó emberszeretete is. Nincs még egy olyan bibliai történetsorozat, amiben ilyen sokszor bízná meg az Úr az angyalait, hogy juttassák el akaratát a földre, értessék meg tervét velünk. Nem volt még fiatal pár, aki ennyiszer hallhatta volna a gyermekével kapcsolatos isteni ígéreteket, ennyi felől mondták volna nekik ugyanazt, -megerősítve a már kapott tényanyagot- hogy gyermekünk a Szabadító. Angyal, pásztorok, királyok, templomba élő idős próféta, prófétanő, mindannyian Isten Lelke által érintett emberként továbbadják felismerésüket: Itt az Isten köztünk Jézus Krisztusban, Ő a Megváltó, Ő a Szabadító, Üdvözítő! Isten emberszeretete számukra is megadatott. Hiába minden fanyalgó realista, aki nem látja a szépet, áldást, örömtelit a betlehemi születés csodájában, s csak az istálló szagára és a fiatalasszony kínjaira emlékeztet. József és Mária sem maradt híján Isten jóságának. Vezetést, erőt és reménységet kaptak mindabból, amit hallhattak Isten Fiáról, apró kis gyermekükről, a Szabadítóról, aki elveszi, elszenvedi a világ bűnét és a Békesség Fejedelme, Királyok Királya lesz.

A kínai Jün testvér panaszolta, hogy az európai igehirdetők nem tudnak fél óránál hosszabban prédikálni. Ez számára egyértelműen a szívük állapotáról szól. Meglátását kiegészítve ezt is mondhatnánk: sokan nem merülnek bele teljesen az Úr ismeretébe, nem járja át életüket az Ő emberszeretete, jósága, irgalma, ezért nincs reménység sem az örök élet felől, ezért nem tudják túláradóan magasztalni Őt, szívük teljes hitének kiöntésével továbbadni az örömhírt. 

Karácsony másodnapján megkérdez bennünket Istenünk Titusz Krisztus-himnuszán keresztül: tudnánk-e csak egy pár mondatot is ekkora belső erővel, ilyen mindent elsöprő lendülettel mondani az Úrról? Van-e nekünk legalább egy olyan csodás megtapasztalásunk Jézus Krisztussal, mint amilyen jól érthető hasonlata volt Titusznak a „fürdő” képe?  Ki tudnánk- e ennyire plasztikusan és ilyen érthetően fejezni hitünket, bemutatni az Ő életünkre gyakorolt tetteit? Beszélnénk- e Jézus Krisztusról, szabadító emberszeretetéről, jóságáról és irgalmas tetteiről úgy másoknak, hogy csak ömlene belőlünk a szó?

Milyen jó, hogy kölcsönkérhetjük a nagy költők szavait, milyen jó, hogy együtt énekelhetünk előttünk élt bizonyságtevőkkel! Milyen örömteli, hogy karácsonyi népénekek, korálok tükrözhetik saját Jézus Krisztusba vetett hitünket! Csak legyen mögötte a saját felismerésünk is, legyen saját túláradó hitünk, reménységünk! Így lehessen sajátunk a mások szavaival fogalmazott Krisztus-himnusz!