Így kezdtük el öt hete

Wittenberg városa 500 éven át arról volt híres, hogy vártemploma kapujára egy ágoston rendi szerzetes, nevezetesen Martin Luther kifüggesztette egyházat újító tételeit. Amikor augusztusban végén ott jártunk újabb ajtókat, kapukat láttunk a régi Mária templom mellett.

witt_schlosskirche_95.jpgMostantól fogva ezekről is híres lesz a reformáció városa. Tavasszal az ottani diakóniai szolgálat ötletgazdái 170 használt, régi ajtót osztottak ki különféle szervezetek, egyesületek, egyházi csoportok számára.  Majd a 60 legjobban sikerült művet a templom mellett egy nagy hajószerkezeten kompozícióba ácsolták össze. Miről is van szó? Felkérték a projekthez csatlakozni akarókat, fessék át az ajtókat, de nem akárhogy. Kezeljék le az időjárás viszontagságainak ellenálló réteggel, de előtte rajzolják rá, mit jelent számukra az igazság. Ha a szomszédjukra nyílna ez az ajtó, akkor milyen üzenetet adnának át számára az igazságról? Nagyon mély tartalmú képes üzenetek készültek. Nem véletlen a téma, hiszen mindannyian keressük az igazságot, de Wittenbergben 500 évvel ezelőtt Luther felismerte, egyedül a Szentírás alapján, egyedül a Jézusba vetett hit útján ismerhető meg az igazság önmagunkról és Istenről is.

menschen-in-haft-gestalten-tur-fur-wittenberg-4.jpg

Mezőberény is híres lehetne kapuiról, míves ajtóiról. Ezeket a szép kivitelű régi ajtókat örökíti meg egy fotókiállítás a német nemzetiségi házban. De olyan ajtók is vannak, amin Petőfi, Orlay, Szendrei Júlia lépett át, vagy a paksi atomerőmű első igazgatója Szabó Benjamin és a magyar szatellit- azaz űrkocka atyja Gschwindt András, akik nem csak díszpolgári címükről ismertek, hanem mert ők is berényi gyerekek voltak, az itteni iskolák kapuján átlépve indultak a tudás megszerzésére. Mezőberény tehát iskolái ajtajáról és kapuiról is híres lehet, az a gimnázium ajtaja miatt is. Sőt ebben az évben jubileuma van a gimnázium ajtónyitásának, egyszerre a 215-dik és az 55 éves. 

Jézus is beszél ajtókról. Szól széles útról és tágra nyitott ajtóról, de szoros kapuról szól és a keskeny útról is. Ő mondja: 13Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak.14 Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Mt 7, 13-14

A széles úton sokan járnak, a tágra nyitott ajtón könnyű bejutni. De Ő ennek az ellenkezőjére hív bennünket.  Menj be a szoros kapun és járj a keskeny úton! 1,1 millió diák kezdte el a tanévet, kb. fele ennyien középiskolában, s még fele annyian egyházi iskolában. Sokan járnak ezen az úton- ez tény- de vajon mennyien járnak a keskeny úton, a hit útján? Isten ismeretének útján? Sokak előtt nyílnak meg majd ajtók, ha eredményesek lesztek- érettségi után egy jó egyetem kapui, egy kiváló, jól fizető munkahely ajtaja. De vajon ki az, aki előtt majd az Isten országa kapuja is kitárulhat, mert nem csak ismereteket szerzett az itteni falak között, de hitté vált minden ige és ének, amit itt hallott, s amit itt kapott a szívébe került és az vezette őt?

ich_bin_die_tur-mb.jpg

Jézus azt mondja: válaszd a keskeny utat, válaszd a szoros kaput. Egyik sem a könnyebbik út. De ha már diákként közöttünk vagy, akkor már sok szempontból ezt tetted. Tanulásodban is megtapasztalhatod, nem a könnyebbik útra tértél: küzdeni kell, figyelned kell az egymást követő lépésekre. Évről évre egyre több ismeretet halmozol föl, egyre nagyobbak lesznek a kihívások, de mivel fiatal vagy bizony a kísértések is megközelítenek. De a céljaidat látva tudni fogod, hogy megéri küzdeni, törekedni. Jézus azt mondja: az életben sokan választják a kényelmesebb és egyszerűbb utat, sokan engednek kísértéseknek, az élet élvezetesebb részét ragadják meg. De ki jár jobban? Tapasztaltból mondom, az aki őt követi, keskeny úton jár. Jézus tanítása feladat: kihívás az ember értelmének, szívének, lelki igényességének. Nem ez az egyszerűbb, ez a nehezebb életvitel. De megéri! Mindenki boldog életet akar, mindenki szeretetre éhes, mindenkinek fontos, hogy családja, szerettei békességben, biztonságban legyenek. Sőt a szívünk mélyén a mennyek országát is szeretnénk elérni. Tiszta, élhető jelent és jövőt akarunk. Nagy életcélok ezek. De megszerezni nem lehet csak úgy, ha a keskeny úton járunk, a hit útján, engedve, hogy a Mester vezessen, ha igyekszünk bemenni a szoros kapun, azon a kisajtón, ami maga Jézus- nélküle nem fog menni.  De vele, az Ő segítségével igen. Tegyük hát meg közösen lépéseinket a tudás és a hit útján ebben az évben is!