Lázárné Skorka Katalin

2015\04\24

Magyarul

magyarul-beszelsz.jpgNévmásokat tanultunk Leventével. Ismét közösen ámultunk azon, milyen csodálatos a magyar nyelv. Nehéz, ha nyelvtan dolgozat előtt állunk- bár a kisfiunkat nem láttam még emiatt bosszankodni.

Pár évvel ezelőtt megkérdezte tőlem, hogyan lehet az, hogy valaki nem tudja jól az anyanyelvét. Nem egyszerű egy ilyen kérdésre röviden és jól válaszolni, De az anyanyelvet is gyakorolni, szeretni kell ahhoz, hogy engedelmes kifejező eszközünkké váljon. Nem elég a " konyhanyelvet" beszélni, szükséges az archaikus kifejezések, a  régi magyar szófordulatok ismerete is. S ha választékosabbak szeretnénk lenni, s emellett alapvető igényünk a nyelvhelyesség, sokat kell olvasni, s írni. Ez utóbbi - főként a kézírás- annyira kezd háttérbe szorulni, hogy bizony sok sírnivaló írásképpel találkozom. 

Tehát tanuljuk a magyar nyelvet, németet, angolt. Jelzem, hogy hat nyelvet tanultam- sajnos nem mindet tudom... Azt viszont tudom, miként kell hatékonyan nyelvet tanulni, és hogy a nyelv iránti kíváncsiság nélkül aligha van előrehaladás. 

A téma kapcsán jutott eszembe az a szép kiejtési verseny, amire még egyetemista koromban jelentkeztem. Sajnos nem lettem Kazinczy-díjas, de a megmérettetés nagyon tanulságos volt, akárcsak az arra való felkészülések is retorika tanárom segítségével. 

Ma hálát adok szép anyanyelvünkért és így gondolok nagyszüleinkre, szüleinkre, akiknek a szavajárása is fennmaradt a családokban, s akik által ezt a kincset mi is birtokolhatjuk. Hálás vagyok gyermekeinkért, a vicces első szavakért!

- Jut eszembe: tegnap egy ismerős kislánya videofelvételét nézve, semmit sem értettünk az énekéből, mire Bogika: " Mutasd Anya, én értek babául!"

Hálás vagyok az e heti beszélgetésekért, a bizalomért, amit kaptam, a bensőséges kommunikációért, az őszinte szavakért, mindenkiért, akivel összeköt bennünket a gondolatok és szavak hídja... Igen hálás vagyok a beszéd ajándékáért, szép magyar nyelvért, de a szeretet nyelvéért is, ami szavak nélkül is  eléri célját.

A nevezett versenyre az alábbi szöveg részleteivel készültem. Talán 20 éves voltam... 

Kodály Zoltán: Vessünk gátat kiejtésünk romlásának (részletek)

„…aki nyitott füllel jár a magyar életben, tudja, mennyire megromlott a magyar kiejtés… Az írott nyelv védelmében nagy sikerrel hadakozik…a nyelvművelő mozgalom…Van azonban a nyelvnek betűvel le nem írható, csak füllel hallható része. Kétségtelen, hogy tökéletes magyarsággal megírt szöveget minden ízében magyartalanul is fel lehet olvasni.

 Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje. A magyarét egyre többen fújják hamisan.

…a leírt betűnek minden nyelvben más a hangértéke…egyre sűrűbben hallani a magyar beszédben egy-egy betűnek más nyelvből kölcsönvett hangértékét. De nemcsak egyes hangot veszünk át, hanem más nyelvek ritmusa, hangsúlya és dallamvonala is kezd beszivárogni….idegen nyelv zenei elemei keverednek a magyarba. Mintha borba sört kevernének, vagy málnaszörpöt…

Ilyen különösen városi középosztályunk beszéde, a félig asszimiláltaké, akik két anyanyelv között lebegve, fölváltva beszélnek két nyelven, többnyire mind a kettőn rosszul. De megromlik ebben a környezetben olyanok beszéde is, akiknek születése, anyanyelve magyar, kivált, ha sokat olvasnak és beszélnek idegen nyelveken. S végül ilyen azok beszéde, akik előbb más nyelven vagy nyelveken tanulnak beszélni s csak később tanulják a magyart. Általában minél feljebb hágunk a társadalmi létrán, annál magyartalanabb kiejtésre találunk, tisztelet a kivételnek….Normális fejlődésű nemzetekben a legelőkelőbb és legműveltebb körök beszéde a legszebb. Azt utánozza mindenki, a társadalmi kapillaritás tüneménye nem rontja a kiejtést. Nálunk fájdalom, nem így van: a nemzet eleje idegen nyelvtudás kedvéért elhanyagolja anyanyelvét, magyar kiejtése megrontja az őt utánzó, feltörekvő rétegekét is….

Megvan a törekvés, hogy az anyagi és szellemi kultúra minden ágában helytálljunk. Éppen csak a nyelv sorsa volna közömbös?...Vagy talán csakugyan kirakatkultúrát művelünk? Az idegenforgalom kedvéért?

…látnunk kell, hogy még soha a világtörténetben nem volt akkora szerepe az élő szónak, államférfiak és általuk a népek érvényesülésében, mint ma...

Próbáljunk egy Berzsenyi-ódát raccsolva vagy az időmérték svábos ellágyításával végigmondani. Mintha Beethoven zenéje harsonák helyett farsangi papírtrombitán szólna. Ha nyelvünk harangszavát repedt fazékká engedjük zülleni, ne csodálkozzunk, ha senki sem hallgat ránk, és elmerülünk a népek tengerében.

Mit tegyünk hát?

…Ha idegen nyelvről van szó, természetesnek vesszük, hogy fogyatékos kiejtés csak féltudás. Mért nem természetes ez a magyarnál is? …Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt…De használjuk fel idegen nyelvtudásunka tarra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart…

Két vagy több eltérő hangrendszerű nyelv tudása oly feszült figyelmet, folytonos éberséget kíván, hogy nem csoda, ha sokan feláldozzák a magyar kiejtésüket az idegen kedvéért. Ezek azonban egy tál lencséért odaadják apai örökségüket. Az idegen nyelv végső finomságait…úgysem tanulhatjuk meg soha. De mért is akarnánk  mi is úgy kattogni és ropogtatni, mint a porosz, fulladozni, mint az angol, fennen kántálni, mint a francia, vagy szédítően peregni, mint az olasz? …a művelt külföldi… bizonyosan megvet bennünket, ha megtudja, hogy a magunk nyelvének hangzásbeli épségét, eleven erejét dobtuk el, hogy az idegent jobban beszéljük…

…még született magyar is,...ha nem csiszolja, berozsdásodik. Legjobb módja ennek a jóbeszédű falusi néppel való érintkezés. Ez különben is nagyon ráférne a városlakóinkra. Mert a sokat emlegetett magyar szolidaritás, lelki egység nem jöhet létre, míg egyik réteg a másikat nem is ismeri…

…kell, hogy ezt a nyelvet minden másnál jobban szeresse. Hogy inkább szégyelje a magyar, mint az angol kiejtése hibáit. Minden kimondott szóban a nemzetért való testi kiállást is kell éreznie. Odáig kell jutnia, hogy nyelvtani hibát, idegenszerűséget, minden rosszul kiejtett szót árulásnak érezzen. Mintha rést ütne vele a magyar gyepűn. Új magyar felelősségérzet kell ehhez, a nemzeti öntudatnak eddig szokatlan felfokozása. Nem zászlós-frázisos hazafiság, hanem az ezernyi kötelesség megdöbbentő meglátása és szótlan vállalása. Külföldön újabban sokat emlegeti a szellemi honvédelmet. Vajjon nem kell-e nekünk is a magyar szellemiség védelmére gondolnunk, mikor annyi erős idegen befolyás fenyegeti elsöpréssel?

Felemás beszéd felemás lélek jele. Hozzuk rendbe előbb a beszéd, a kiejtés lelki alapját…

A magyarságot ma senkinek sem teszik készen a bölcsőjébe.

 ( A zene mindenkié / Zeneműkiadó 58-62.o./ -  Rádióelőadás 1938. szeptember 18-án)

2015\04\22

Szerencse- száműzve a szótárból

Ezt a rövid feliratot egy horgász magazin egyik cikkében olvastam. A szerző egy olyan horgászatról számolt be, amelynek során pár óra leforgása alatt kapitális pontyokat fogtak- 30 kg-nál nagyobbakat. Amikor a harmadikat szákolhatták, úgy gondolták a " szerencse" szót száműzni kell a szótárukból. Mindaz, amit aznap elértek, nem a véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy változtattak az etetésen, az addig megszokott módszereiken. A kitartó munka és az új metódusok alkalmazása meghozta a sikert, sőt nagyobb eredményekre vezetett, mint azt előre várták volna. Hamar megerősödtek abban, amit egyébként addig is tudtak, hogy nem a véletlenen múlik sikerük.

Szerencse. Ha erre a szóra rákeresünk a google- ban, rögtön a Szerencsejáték Rt oldalát hozza elő. Ki lenne közülünk azonban az a balga, aki arra alapozza az életét, hogy vesz egy lottót, vagy kaparós sorsjegyet? Ugye képtelenség lenne? Nem hihetünk ilyen formán sem a véletlenben.

Kora-et-labora.jpgérdezhetnénk, ha valaki imádkozik, az hasonló ahhoz, aki a szerencsére bízza magát? Semmiképpen sem! Mert míg az egyik valóban arra tekint, mit hoz a sorsolás, addig a másik Istenre, a mennyei Atyára bízza magát. Nem az ismeretlen sorsszerűségnek van kitéve, hanem ismerősére, az Úrra hagyatkozik.

Kis hittanosaimmal beszélgettünk a kabalaállatokról, majd pedig az ismert ószövetségi történetről, az aranyborjúról, s az Istenbe vetett hitről. Az aranyborjú története pontosan erről szól: az izraeli nép az Úr helyett az arany szobrot imádta, az előtt borult le. Már nem az Urat keresték imáikkal. 

Megkérdeztem tőlük: vajon mi az oka annak, hogy egy sportoló érmet visz haza? A sporttáskába rejtett plüssállat segített, vagy az a sok munka eredményezte ezt, amit az edzések során produkált? Mindenki tudta, nem a kabala volt erős, hanem a sportoló volt kitartó. Egy másik példát is mondtunk. Ha az egyik osztálytársuk mindig jó jegyeket kap, az sem annak köszönhető, hogy a  pici kabalaállatka- cica, kutyus - ott volt a tolltartójában, hanem annak, hogy figyelmes, szorgalmas.  De itt nem érhetett véget a tanítás, hiszen ha itt maradtunk volna, akkor csak a gyermekek teljesítményére és képességeire utaltunk volna. Azt is meg kellett mondani, mi értelme imádkozni, Istenre bízni magunkat. Hiszen nem hívő kortársaink közül is sokan magukban bíznak, és a saját eredményeikre büszkék, úgy gondolják, csak magukra számíthatnak, minden rajtuk múlik.

Imádkozz és dolgozz! Ahhoz, hogy dolgozzam, tanuljak erőre van szükségem. Benső erőre, céltudatosságra,kitartásra. De ez hamar megfogyatkozik. Elkedvtelenít a sok tennivaló, frusztrál a másik gyorsasága, nem tudjuk " összeszedni" magunkat. Azért imádkozunk, hogy az Úr álljon mellénk, adjon benső erőt, adja meg Lelke erejét, hogy be tudjuk tölteni hivatásunkat, jól tudjuk végezni feladatainkat, ne keseredjünk el, ha valami éppen nem sikerült. Azért imádkozunk, hogy helyt tudjunk állni, de azért is,  hogy legyen lehetőségünk új napot kezdeni, s az újban megújult erővel előrébb jutni. Isten ajándéka az élet és az új nap is, az, hogy levegőt veszünk és élünk. Ezért a hálaadó imádság légköréből indulhat minden napunk, munkánk, tanulásunk, tervünk.

Az Úr szívesen ad kincseiből, pazarlóan bánik jóságával, szeretetével. Ezért fontos Hozzá fordulnunk minden nap. Szerencse- száműzve a szótárból. Imádkozz és dolgozz és figyelj, hogyan nyered el Isten áldását!

2015\04\20

Mert aki kér...

work-life-balance-in-a-fortune-cookie.jpgAz előző nyáron a nyitott templom éjszakáján egy imaösvényre hívtuk azokat, akik szerettek volna a megszokottól eltérő módon együtt lenni velünk a közösségünkben. Felemelő volt  látni, mit jelent megpendíteni a léleknek a csendre és bensőségességre érzékeny húrjait. 

Három imádságot választottam a mai napra. Ha valaki ezeket néhány nyugodt percében végigolvasta, útmutatást kapott és bepillantást nyert az imádságos élet kifejezésmódjának sokféleségébe. Hiszem, hogy bármi elhangozhat egy imában, a lényeg az elmélyülésen van. Azon a teljes ráhangolódáson, aminek az imádkozó embert jellemeznie kell. 

Nem kívánok felelőtlenül belekapkodni dogmatikai vagy gyakorlati teológiai témákba.S ha bármit mondhatnék is, csak ismételném Hallesby vagy Ordass püspököt. Ugyanakkor a legújabb időszak szerzői is pl. Yancey - is újra ugyanazt mondják el, más háttérben, más nyelvezettel, de mégis ugyanazt. Az imádkozó egy úton indul el- a bizalom útján Isten felé, megtanul várni, figyelni, hinni. Eközben bármi is történik, megajándékozottá válik, elemelkedik abból a perspektívából, ami meghatározza a valóját, és ha zaklatottam is, de belesimul Isten szeretetébe. 

Nincs olyan nap, amikor maradéktalanul elégedett lehetnék az aznap elvégzett teendőkkel. Mindig van valaki, aki még a nap végén eszembe jut. Fel kellett volna hívni, el kellett volna jutni hozzá... Mindig van sok olyan ügy, amit nem lehet egy nap alatt teljességre juttatni, sőt bizonyos bennünket érintő események kimenetele nem is függ attól, amit mi aznap tettünk, mondtunk.Hogyan lehet mégis békességgel befejezni egy napot? Úgy, hogy a szívünket kitárjuk és ráhagyatkozunk Urunkra, aki " nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud." 1 Jn 3,20 Azzal a hittel, hogy látta igyekezetünket, és látja a belé vetett reménységet is. Úgy zárhatom le a napomat, hogy miközben igyekszem hálát adni, bocsánatért is könyörgök mindenért, amit elrontottam, elmulasztottam. S hittel adom át pihenésemet, könyörögve azért is, amit én nem tudtam elérni, megtenni, azokért is, akik bár rám vártak, de Őáltala többet és jobbat kaptak, kaphatnak. 

Ma azzal a jézusi ígérettel indultunk: "Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik." Mt 7,8 A jól ismert ige második felét kaptuk. Nem csak bátorítást az imádkozásra, hanem biztosítékot a meghallgattatásra. Ennél erőteljesebb motiváció nem kell! Az, akinek bármire van hatalma, mellém áll és szavát adja arra, hogy komolyan vesz engem, a kéréseimet. Bárcsak tudnék mindig ebbe kapaszkodni!

Ma ha álomra hajtom a fejemet, ezt is megkérdezhetem magamtól: mertem- e merészen kérni? Láthattam -e ma valamit az ígéretből?

2015\04\20

A zörgetőnek megnyittatik... az imádság útja 3.

Dicsérő és kérő ima az Úr Jézushoz...

Dicsértessél, Jézus Krisztus, az élő Isten Fia!

Te vagy a világ megváltója, a 
mi Urunk és Üdvözítőnk.
Jöjj, Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtunk!
Te hoztad el hozzánk az örömhírt;
Te tanítottál bennünket szeretetre;
Ott ülsz most az Atya jobbján;
Onnan jössz majd ítélni élőket és holtakat;
Te töltesz meg minket lelkeddel, és újjáalakítod a 
világot;
Engem is látsz -
Engem is szeretsz -
Értünk vérrel verejtékeztél;
Megígérted kéréseink meghallgatását;
Te küldted el nekünk a Szentlelket;
Üdvözítőnk! Újítsd meg szívünket!
Erősíts meg bennünket a kísértésben!

(Beszélgetés a Mesterrel)

2015\04\20

Aki keres... az imádság útja 2.

Invokáció Teremtő Atyánkhoz! ( Ima városmisszió elején- katolikus imádság)

Itt állunk aktívak és passzívak a missziós hét elején várva a csodát, hogy hét végére
minden tétova fül megnyíljon hangodra,
minden tétova láb meginduljon hozzád,
minden tétova szem megbizonyosodjék szeretetedről,
minden tétova hang kezdje el a zsoltárok dúdolását,
minden tekintet megfürödjön arcod örömében,
minden közönyös szív megdobbanjon felismerésedtől,
minden értelem megcsillanjon a teremtésen való elcsodálkozástól,
minden kereső meglelje a kincset,
minden kinyújtott kéz összekapaszkodjon,
minden induló barátság szárba szökkenjen,
minden irántad való sóvárgás beteljesüljön,
minden ember megigazuljon,
minden gyarlóság elenyésszen,
minden gondolat nálad időzzön,
minden tespedtségből magunkhoz térjünk,
minden rosszra való hajlandóságunk véget érjen,
minden tehetségünk téged szolgáljon,
minden energiánk országodat építse,
minden szépségünk észre vétessen,
minden jóságunk megmutatkozzék,
minden változatosságunk téged hirdessen,
minden játékunkban beléd feledkezzünk,
minden programunk átalakítson,
minden átalakulásunk hozzád közelítsen,
minden technikával téged szolgáljunk,
minden teremtményedet áldd meg a rád találás örömével!
Minden földek Téged dicsérjenek!

2015\04\20

Aki kér... az imádság útja 1.

Uram, tégy engem békéd 
eszközévé, hogy szeressek 
ott,a hol gyűlölnek, 

Hogy megbocsássak ott, 
ahol megbántanak, 
Hogy összekössek, 
ahol széthúzás van, 

Hogy reménységet keltsek, 
ahol kétségbeesés kínoz, 
Hogy fényt gyújtsak, 
ahol sötétség uralkodik, 

Hogy örömöt hozzak oda, 
ahol gond tanyázik. 
Ó, Uram, segíts meg, 
hogy törekedjem, 

Nem arra, 
hogy megvígasztaljanak, 
Hanem, hogy én 
megvígasztaljak, 

Nem arra, 
hogy szeressenek, 
Hanem arra, 
hogy szeressek. 

Mert aki így ad, 
az kapni fog,
Aki elveszíti magát, 
az talál, 

Aki megbocsát, 
annak megbocsátanak, 

Aki meghal, 
az fölébred 
az örök életre 

Assisi Szent Ferenc

2015\04\19

Látásukat azonban valami akadályozta... Lk 24

1207.jpgMa Bogika ismét talált egy csigát. Nagyon szereti őket. Ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy minden állattal kapcsolatba lépjen. Meg kell szólítani, simogatni, szelídíteni őket. Ma a karján " sétáltatta" a csigát, majd pedig egy komolyabb mosószeres mosakodás következett. Ugyanakkor  kislányunk meggyőzött bennünket arról is, hogy a bőrének is jót tett a "csiga nyála", hiszen a gyógyszerészek is ezt mondják a reklámokban... Meg kellett tapintani a különbséget- ott ahol sétált a csiga, sokkal selymesebb volt a bőre. Mondhattam volna, hogy ez az utókezelés, az erős dörzsölés hatása, de nem akartam túl okos lenni, túl felnőtt. Aranyos volt a lelkesedése, és tiszta az öröme. Egyesek számára ez a nyálkás puhatestű egyáltalán nem kedves, Bogika azonban minden kis teremtményben meglátja  a szépet.

0318.jpg

Bálint György fotójának címe: Szem- Szent Gellért Sziklatemplom kőkeresztje a Gellért hegyen. A kép halszem objektívvel készült a körben egyformán kb. 1 méter magas kerítés alól fotózva. 

Miért illesztettem ide? Mindjárt kiderül. 

A héten az emmausi tanítványok történetét tanítottam több korcsoportnak is, a bibliaórán is erről beszélgettünk. Csak az első néhány mondatot idézem:

" Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt." Lk 24, 13-16

Mi akadályozta meg a tanítványokat abban, hogy felismerjék Jézust? Sokadjára olvasom és magyarázom ezt a történetet, sőt Lukács is sejtet csupán. " Látásukat mintha valami akadályozta volna." Nos akadályozta, vagy sem? Miért tettek úgy, mint azok, akik ténylegesen látásképtelenek? Szomorúak voltak, túlságosan lefoglalta őket az, hogy egymással vitatkoztak, nem is érdekelte őket a melléjük szegődött idegen?

Ez a történet túlmutat az első húsvét különös találkozásán. Súlyosan kérdez: Mi akadályoz bennünket abban, hogy az életutunkon mellettünk lépkedő Jézus Krisztust felismerjük? Túlságosan is a földre vetjük a tekintetünket? Csak az e világira nézünk? Materiális az életszemléletünk? Avagy túlzottan el vagyunk foglalva azzal, hogy egymással hadakozunk, vitázunk? Emberi kapcsolataink ügyleteink olyan sokat kivesznek, hogy nem marad más számára figyelem?

Miért hiányzik az a perspektíva, ami feltárul a gyermekek szemében? Mi kell ahhoz, hogy  Jézus keresztjét így fölénk magasodva lássuk, láttassuk?

emmaus_janetbrooks-gerloff.jpgJanet Brooks- Gerloff: Az emmausi út című festménye ez. Az egyik tanítvány- talán éppen ő a Kleopás nevű- úgy sétál a láthatatlan Jézus mellett, hogy közben a vállára helyezi  a kezét... Nem is kell látni, de elég érezni, hallani Őt, sőt szinte lehet tapintani is az Ő jelenlétét, ahogyan nem is olyan régen valaki így jellemezte azt, mit jelent neki imádkozni. 

Mi akadályozza a látásunkat? A hitetlen és kemény szív, a saját magunk hajthatatlansága. Aztán egyszer csak mégis történik valami, mert Jézus mégiscsak feltárja előttünk az Írásokat, megmutatja magát... Boldogok, akik nem látnak és hisznek. Jn 20, 29

 

2015\04\17

ítélet?

bira.jpg

Az Úr ítéletet tart a népek fölött. (Zsolt 7,9a)

Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? (Jak 4,12)

Különös aktualitása avagy olvasata van ennek a mai igének. Az utóbbi napokban egy olyan helyzet elé álltunk, ami több volt, mint közvélemény kutatás vagy a szimpátia index meghatározása. 

Köztudott, hogy Mezőberényben 2011 szeptembere óta működik evangélikus óvoda, 2012 szeptembere óta pedig evangélikus gimnázium. Sok éves tervünk- már az óvoda fenntartóváltása előtti- hogy a keresztyén nevelést az általános iskolában is folytathassuk.

Mindig elmondom, mennyire kötelező érvényűnek, milyen erős gyülekezeti " programnak" tartom Orlay oltárképét templomunkban, mely az ismert ige, a gyermekek evangéliuma gyönyörű, festői megjelenítése. Igen, 1854-től mindez idáig a gyülekezet minden generációjának szembesülnie kellett ezzel a jézusi szóval, felszólítással: "Engedjétek hozzám a kisdedeket és ne tiltsátok el tőlem, mert ilyeneké az Isten országa." Mk 10,14

Nos, a héten egy olyan véleményezési eljárás lépései történnek meg, amelyben bizonyos testületek ki kell alakítsák véleményüket arról, ha református, vagy ha evangélikus fenntartásba kerül a mostani iskolaépület, intézményi székhely. Zárójelben: s persze ezzel együtt központi kérdés egy más jellegű oktatási intézmény létrejötte a mostani alternatívájaként.

Örömmel vettük azt a hírt, hogy szülők és gyermekek szívesen vennék, ha két hídpillért- óvodát és gimnáziumot- egy evangélikus iskola kötné össze. Köszönet azoknak, akik kifejezték irántunk bizalmukat.

S hogy jön ide a mai ige? Úgy, hogy ezt a helyzetet én magam úgy éltem meg, hogy ilyen fórumon egyházunkról s benne a mi szolgálatunkról is sokan elgondolkodtak. Jó, ha kapunk visszajelzést, de ez most egy olyan közegben és olyan körülmény között valósult meg, amit másként kell megítélni, mint egyháztagjaink szavát. S persze azt is látni kell, kik azok, akiket még nem győzött meg a helyi egyházak társadalmi szerepvállalása, a komoly fáradozás szociális téren illetve a helyi oktatás- nevelésünk létjogosultsága és szép eredményei. Az ő véleményük, ítéletük is komolyan végiggondolandó.

Van mit tenni, van miért imádkozni. A körülöttünk élő hívőkért és elutasítókért egyaránt. Az Úr felé úton levőkért, és a hosszú idő óta szolgálókért. A szavak és vélemények olykor ítéletbe csapnak át. Nem helyes, ha olyasmit mondunk, ami a másik feletti pálcatörésnek mutatkozik. Azért is imádkozni kell, hogy akarjuk egymást megérteni, elfogadni, akkor is, ha nem tudunk egyet érteni. Tisztelni kell a másikat, és látni törekvéseit. Ahogyan Luther írja: mindent javára magyarázni. S mivel még nagyon messze vagyunk ettől a lelkülettől, attól, hogy ez a jézusi szeretet legyen a mérték, dolgunk, küldetésünk ezért is imádkozni és így szívből szolgálni.  

2015\04\16

ma reggel

Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták õket. (ApCsel 16,25)

Két férfi Filippiben ül a börtönben. Nem gonosztevők, rablók, adócsalók, nem is erőszakos cselekmények elkövetői. Annyi a bűnük, hogy Jézus követői és ezt nagyon komolyan gondolják. Filippiben több napon át hirdették az igét. Az egyik alkalommal azonban egy jövendőmondó lányból kiűzték ezt a furcsa, gonosz lelket. A lány gazdái jelentős pénztől estek el, hiszen eddig ez a képessége sokat hozott nekik a konyhára. S ha mindezt ezek a " felforgatók" tönkre teszik, hova lesz a haszon?  

Tipikusnak mondanám ezt a történetet a két világ ellentétéről. Amíg nem ütköznek az érdekek, addig minden rendben, szólás- és véleményszabadság van- mondhatnánk ezeket a jogi fogalmakat használva. Amikor azonban a Krisztus követői szóvá teszi a bűnt, az igével, Isten rendjével nem illeszkedőt, kezdődik a baj. Amikor őszintén és egyenesen kezd beszélni arról, minek kell eltűnnie az életünkből, mi az, ami káros, akkor éri az intolerancia vádja. Azt mondták ebben a történetben a filippiben élők:  "ezek az emberek felforgatják a városunkat."  Ezért fogták el őket, ezért büntették meg őket, ezért zárták őket börtönbe. Krisztus tanúit börtönbe lehet vetni, meg lehet próbálni elhallgattatni, de ha ezek elhallhatnak, a kövek fognak kiáltani... Az alábbi cikkben az is olvastuk, hogy le lehet mészárolni Krisztus tanúit, úgy, hogy aztán pár nap múlva már ne is legyen hír... 

Ez a két ember pedig még a börtönben is énekel, magasztalja Istent. Semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétől, ami megjelent a Jézus Krisztusban.

Tegnap kezdtem írni ezt a bejegyzést, aztán korán reggel abbamaradt, mert az iskolánkkal kapcsolatban tárgyaltunk egész nap. Olyanokkal, akiknek véleményformáló szava lehet. Ma reggel ültem le ismét, hogy ezt a gondolatmenetet befejezzem. A másik ige ez volt: Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének.Bír 5,3 

Egy világi emberek előtt zajló beszélgetésben is el kell mondani, Kinek, és Kiért végezzük szolgálatunkat. Istent magasztaljuk, az Ő elhívatásában állunk. Feladataink nem öncélúak, semmiképpen sem a saját dicsőségünkért vannak. Az Urat magasztalja kemény, szorgalmas munkánk, gyermekek és idősek között végzett evangélium hirdetésünk. Az Övéi vagyunk és az Övéi között állunk helyt. S ha ezt kifejezhetjük és továbbadhatjuk, akkor hiszem, hogy Urunk örömére tettünk. 

 

2015\04\16

egy nagyon komoly és szomorú téma- cikk az evangelikus.hu-ról

Keresztényüldözés és sajtószabadság – A kenyai tragédia margójára

 

Létrehozva: 2015.04.05. 09:57, frissítve: 2015.04.09. 13:33
Szöveg: Schneller Domonkos
2015 nagycsütörtökön, az utolsó vacsora ünnepén Kenyában vértanúhalált halt 148 keresztény testvérünk. Ártatlanul, senkit sem provokálva, kizárólag keresztény hitük és meggyőződésük miatt estek a barbár erőszak áldozatául. A magyar online médiában mindez ma, 2015 tavaszán csupán apró betűs hír lehet.

Az ország legolvasottabb, véleményformáló portálján, az Indexen, amelyik a Charlie Hebdo mészárlással három napig címlapon foglalkozott 4-5 különböző cikkben, nagypénteken már az eldugott hírek között sem volt fellelhető ez a szörnyű mészárlás.

Ténykérdés, mégis szégyen, hogy a kenyai keresztény diákok és hozzátartozóik szenvedése nagyságrendekkel kisebb figyelmet érdemelt a hazai médiában, mint a szintén szörnyű párizsi merénylet, netán a Germanwings – tragédia, hozzávetőlegesen annyit, mint a Fradi napokban lecserélt kabalaállata.

És még mielőtt valaki a „piac törvényszerűségeire”, esetleg a reklámbevételekre, netán a kattintások számára kezdene hivatkozni, gyorsan hozzáteszem: a viszonyítási pontnak tartott BBC, illetve a CNN online kiadásai még szombaton is folyamatosan frissülő, képes, főoldalon megjelenő vezető hírként hozták a tragédiát. A német nyelvű sajtó úgyszintén tele van vele mind a mai napig. Úgy tűnik hát, a keresztények szenvedése, az újkori keresztényüldözés csak az itthoni véleményformálók számára nem hír. Nem akarnak rá túl sok időt vesztegetni.

Az időben előre haladva aztán hogy, hogy nem, a mainstream véleménycsinálók szívéhez közel álló témákban tett nyilatkozatai okán rendre komoly hazai médiafelületeken megjelenni képes Ferenc pápa nagypénteken, a Via Crucis alkalmával elmondott felelősségteljes és igen explicit megemlékezése is hasonló sorsra jutott a szombati magyar sajtóban. Míg ugyanis a – és nem csupán a hazai „mértékadó értelmiség” által véleményformálónak kikiáltott – BBC, illetve a CNN is „Pope decries killing of Christians”- címmel egész szombaton címlapon hozta Ferenc pápa gyászát, addig itthon ugyanerről például az Index egy árva sort sem (!) írt, és nem is vett át. A szignifikáns olvasottsággal rendelkező portálok közül a Magyar Nemzet online-on (mno.hu) és a valasz.hu-n kívül egyedül az Origo vette át az erről szóló MTI hírt – amely péntek éjjel 23 órától egészen szombat reggelig maradhatott a címlapon. Azóta néma csend.

Alkotmányjogi alaptézis, hogy a sajtó szabadsága a tájékoztatás szabadsága mellett a tájékozódásszabadságát is jelenti. Ez azt jelenti, hogy nem csupán az újságírónak van joga bármit leírni, illetve nem csupán a karikaturistának áll szabadságában gyalázni a Szentháromságot, de a médiafogyasztónak is joga van a pártatlan, elfogulatlan, manipulációmentes tájékoztatáshoz.

Nos, az a szomorú valóság, hogy ez a jog sajnos ma, amikor a világ vezető hírportáljai, a BBC, illetve a CNN egész napos „breaking news”-ként hozzák ezt az értelmetlen mészárlást úgy csütörtökön, mint pénteken és szombaton, Magyarországon nem érvényesül. És nem a politikai hatalom, nem az antidemokratikusnak kikiáltott szabályozás okán, hanem épp ellenkezőleg: az egyoldalú, elfogult, a kereszténység eszméivel szemben álló, radikál- anarchista újságírók által foglyul ejtett mainstream tájékoztatás miatt. A közömbösség, az elfogult tájékoztatás ilyen foka szégyen a teljes magyar médiára nézve, tisztelet az elenyésző számú kivételnek. Valódi médiakultúrával rendelkező civilizált, európai országban mindez nem történhetne meg. Ott ugyanis az újságírók nem gondolják, hogy mindent megtehetnek.

Hazai viszonyaink között viszont úgy tűnik egyre időszerűbb, hogy minden, magára valamit adó, állandó önigazolási kényszertől mentes keresztény értelmiségi feladatának érezze azt, hogy ezen változtasson. Közös a felelősségünk.

A szerző budapesti evangélikus gyülekezeti tag.

2015\04\14

ma reggel

segit.png

Itt ez a kép és rajra egy zsebre dugott kezű ember. Felhős ég, mozdulatlan táj. Elmereng, a távolba néz, mintha egy kicsit a fejét is lehajtaná. 

A végtelenség szimbólumai mutatkoznak meg a fotón, az ég és a tenger. A felirat pedig megerősíti bennünk: igen, a végtelennel van dolgunk, magával Istennel. 

Az embert, aki kimenekül bajai miatt ide, a tengerpartra, halk morajlás veszi körül. Lassan mozgó felhők a feje felett és ki tudja milyen zaklatottság, vagy tétovaság a lelkében. 

Isten pedig készen áll, hogy segítsen, csak kérni kell.

Sokan kérdezik, miért nem segít? Miért nem lépett már eddig is közbe? Ez az Ő titka és az Ő szeretete egyszerre. nem töri ránk az ajtót, nem kényszerít megtérésre, nem erőszakolja ránk az örök életet. Kész, hogy megsegítsen, de vár. S ha már olyan ügyetlenek lennénk ebben a helyzetben, vagy annyira bénultak, akkor hív és bátorít.

Az egyik mai napi igénk a reménységről szól.  Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya. (Zsid 6,19)

Azt közvetíti felénk, hogy bármi is történjék, hatalmas Istenünk kezében lehet a sorsunk. Jézus azt mondta nekünk, hogy a tanítvány nem nagyobb a mesterénél. Ha valami neki osztályrészül jutott, így nekünk is részünk lesz abban ( pl. szenvedés), de ő velünk van minden napon a világ végezetéig. 

A másik ige pedig nem csak a reménység szava, hanem az Úr Jézus cselekvésére emlékeztető ige:

Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. (JSir 3,58) Azért lehet tele a szívünk ma is reménységgel, mert olyan Istenünk van, aki nem csak vár, mellénk áll, de cselekszik is értünk. Megváltja életünket a bűntől, a gonosztól, a kárhozattól. Ő kész, hogy megsegítsen, s a legnagyobbat már megtette. Hogyne bízhatnánk ma is rá magunkat?

2015\04\13

Tavasz

magnolia4.jpgHónapok óta nem írtam ide a blogra. Van oka, van is magyarázat elég... de most ne erre fókuszáljunk.

Nagyra tartom a beszélgetést, a személyes találkozást, valószínű azért is, mert rögtön van reakció mindarra, ami elhangzott.Most mégis újra felülkerekedett bennem a vágy, hogy írjak.

Pár évvel ezelőtt, amikor elindítottam ezt a közlési formát, az egyik egyháztagunk nagy örömmel jelzett vissza. Ritkán mozdult ki otthonából. Azt mondta, sokszor kalandozik el ide, és olyan jó, hogy ezeket az írásokat olvasva benne is gondolatok születnek, megerősítést kap. Kár, hogy ő már nincs közöttünk ebben a világban. Őrá is emlékezem most, amikor hónapok után újra folytatom a bejegyzések publikálását. Remélem, hogy tudok majd olyat nyújtani, amiért érdemes lesz ide kattintani.

A minap hallgattam egy interjút egy újságíróval. Azt mondta, mindig van miről írni. A téma az utcán hever... Igen, aki lát, nem csak néz, az rögtön tud is reflektálni arra, amivel találkozott. Nem mindegy persze, miként. Könnyű rosszallóan írni- általában ebből van több. Nagy komoran és bosszúsággal elmondhatjuk mi lett szennyezett, mit tettek tönkre, milyen felháborító módon viselkedett, nyilvánult meg, vagy nézett ki valaki... ( Most itt én is önmérsékletet kell tanúsítsak. Jobb, ha nem térek ki az elítélendő látványosságokra. Majd úgyis beszámolnak erről a híradók.)

Lehet azonban úgy is nézni, hogy bár látjuk a bajokat, mégsem csak azzal foglalkozunk, hanem készek vagyunk keresni a kiutat és azt is,  észrevesszük, ami hálára késztet.  "Minden szép, amire szeretettel nézünk." Ez a mondat hűtőmágnes bölcsesség, nem is igaz maradéktalanul. Olykor ugyanis szánó szeretettel nézünk arra, ami nem szép. Másrészt nem kell mindig mindent szóvá tenni, ami számunkra elfogadhatatlan. Pál apostol szeretethimnuszának verse gyakran jut eszembe: "a szeretet nem rója fel a rosszat."  A szeretet nem leli kedvét abban, ha a rossz dolgokról beszélhet. Kész azonban szeretetből tenni, szolgálni, a másikért, a teremtett világért. 

Mennyi minden jutott eszembe hirtelen... Pedig a tavaszról akartam írni. A gyönyörű halvány rózsaszínben pompázó magnóliafák és lila fürtikék tanúságtételéről, és a piros fejű tengelicről, ami itt röpköd az udvarunkban. A tavasz csodálatos hírnökei színükkel és formáikkal ámulatba ejtenek, és és mindig látom mögöttük Teremtő Istenünket, akinek határtalan szeretete létre hívta őket. 

Ma a hittanóráinkon és az áhítaton a feltámadás volt a téma- Ezékiel 37  és Jn 20 alapján. Fontosnak tartottam viszont, hogy a diákok az örömhírt ma egészen tapinthatón, érezhetően, igen, szinte bőrükön is tapasztalják. A napsugarak ragyogásában, a megélt közösségben, abban a környezetben, ahol a Krisztus feltámadását magasztaló énekek illő hátteret kaptak. Fény, szépség, öröm, ragyogás, az egyházi udvar, gyülekezeti házunk hívogatása, tartalmas énekek, evangélium...

Nagy békesség volt a szívemben. Itt a tavasz, az élet utat tör. Nem arra figyelek, ami körbevesz, vagy a fejem felett tornyosul, ami esetleg aggasztana...  Itt van a feltámadt Krisztus, aki valóságos jelenlétével, szelíd, békességet adó jelenlétével nekem is békességet ad, megörvendeztet és elküld, hogy legyek a követe ma is. 

2015\04\13

Háláaadás

ima_2.jpgMindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt.

Kinyitod kezedet és megelégítesz minden élőlényt kegyelmesen. Zsoltár 145, 15-16

Hálaadással nézni és venni!

Az aratási hálaadó istentisztelet előtt szorgos kezek gondoskodtak arról, hogy ne csak az oltáron, de már a bejárat mellett is termények és gyümölcsök legyenek elhelyezve. Ezzel szerettük volna jelezni, mi mindenért tartozunk köszönettel mennyei Atyánknak. Ámulattal vettük kézbe a gyönyörű piros almát és a nagy cső kukoricát, a kerek tököt és a ringó kalászokat. Nem természetes, hogy mindez megadatott számunkra!Akik gazdaként, tartják fenn magukat el tudnák mondani, hogy ennyi permetet szőlő még aligha kapott és mégsem azt sikerült szüretelni, amit a befektetett munka révén elvártunk volna. A földeken a mezei pockok pusztítottak. Mégis lett mit learatni, mégis lesz bor! Nem természetes módon, hanem Isten jósága okán. Áldott az Isten, aki megáldotta a munkát! Éppen ezért nem szabad, hogy elmaradjon az aratási hálaadás, akkor sem, ha a zöldségestől vagy a szupermarketekből kerül az asztalunkra az élelem. Hiszen ha nem is közvetlenül a mi kertünkben terem meg egyik- vagy másik, mi mégis hálaadással tekintünk ezekre a javakra, amikben Istenünk nagyvonalú szeretetének jeleit tapasztalhatjuk meg.

Ezt azonban nem mindig sikerül észrevenni. Egyesek nagyon válogatósak, s gyanakodva néznek mindenre. Bizony úgy is lehet nézni, hogy nem Isten ajándékának, hanem valami ártalmas dolognak látják az egyik vagy másik teremtményt, mert nem tudnak hálaadással fordulni afelé, amit Isten ad.

A napokban hallottam egy új táplálkozási zavarról, betegségről, ez az ortorexia nervosa. Azt jelenti, hogy valaki nem tud szigorú étkezési szabályain lazítani, és az egészséges életmód egy idő után megbetegíti. Ma mindenkit arra hívunk, hogy tekintsen körbe a teremtetett világban és lássa meg a szépet, a jót, ami körülvesz bennünket. Eközben azért bűnbánattal valljuk meg, hogy hamarabb megakad a szemünk azon, amit kritizálni kell. Könnyebb észlelni a kis eltérést is, amit aztán panaszolni tudunk. Mégis arra hívunk mindenkit, hogy lássuk meg, milyen jó dolgunk lehet ezen a földön, és adjunk hálát közösen! Hiszen minden dolog hasznos és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élünk vele!

 Istenre és embertársaink szükségleteire nézni

Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. Ez a zsoltárvers hitvallás Istenünk gondoskodásáról. Arról beszél, hogy miközben szétnézünk a világban, rájövünk, hogy felfelé is kell tekinteni! Az ember az Úrtól várhatja csak, hogy idejében megkapja eledelét, mert bizony ránk nem lehet várni! Sajnos nem tudunk idejében és megfelelően segíteni embertársainkon! Ezen a területen nagyon sok elmaradásunk van még! Kb. százezer gyermek alultáplált hazánkban is. A világon minden 5. másodpercben éhen hal egy gyermek, naponta 17 ezer, évente 6 millió. Nagy az igyekezet és vitathatatlan a jóindulat e téren. Intézmények, szervezetek próbálnak helyesen közbelépni. Maradéktalanul azonban nem tudunk embertársainkon segíteni. Sokan bizony utolsó esélyként, szalmaszálként menekülnek Istenhez, benne bíznak. Pedig ott sorakozik a tavalyelőtti befőtt is a kamránk polcán, sőt három évvel ezelőtti lekvárból is van jó néhány üvegnyi. De szólhatnánk a tele szekrény ruháról, vagy a fel nem használt gyógyszerekről is. Annyi mindenre jut pénz és energia, annyi a tartalék, de ránk aligha lehet várni, hogy idejében adjunk. Adomány gyűjtések során nehéz szívvel válunk meg még a feleslegünktől is.

Ezért valóban mindenki Őrá, az Úrra néz, mert hiába ész, erő, akarat, Istennél van csak igazi biztosíték a segítségre, hogy idejében megadja mindazt, amire szükség van. Bűnbánattal valljuk meg: mi a szükséghelyzetek ismeretében is másra nézünk, nem egymásra, nem Istenre, hanem valami más csábító vonja el figyelmünket. Valaki azon panaszkodik, hogy nem jutott el műkörmöshöz, nem tudta megvenni a megfelelő márkájú cipőt, vagy bosszankodik, mert nagyobb az átfutási idő a státusszimbólumot jelentő autó megszerzéséhez. Miközben a világon százmilliók élete tengődés egyik napról a másikra, mi kenyeret dobunk a szemétbe és halmozzuk javainkat. Miközben a divat diktál és az alapján hozzuk ítéletünket a másikról, amit rajta látunk, addig a világ másik részén ásványvizes műanyagpalackból készítenek lábbelit maguknak. Milyen biztató és reményt adó lehet a szükséget szenvedők számára ez az ige: te idejében megadod eledelüket!

Felfelé nézni!

Sokféleképpen nézhetünk. Hálaadással, gyanakvóan, kritikusan és elégedetten. A tekintetünk elárulja, milyen érzések uralnak bennünket. Különös, amikor az ember feszülten figyel. Ez általában akkor van így, amikor valamire nagyon kíváncsiak vagyunk, vagy koncentrálnunk kell. Mi, akik jólétben és biztonságban vagyunk,  akarunk-e, tudunk- e még várakozva nézni? Felfelé tekinteni, Istenre az Úrra figyelni? Tudunk- e kényelmes életünkben mi is őrá nézni? Belátjuk- e, hogy nincs más utunk? A parasztember életét ez a várakozva nézés határozza meg. Ugye nem is gondolnánk? Hiszen ha arról van szó, milyen a földművesek élete, azt mindenki tudja, hogy sem az sok pihenésből áll. Pedig nem csak kemény munka és kitartás kell a gazdák számára, hanem képesség a várakozásra és a figyelemre is. Hiszen ügyelni kell a jó talaj-előkészítésre, a helyes veteményezésre, a kártevőkre és mindenféle időjárási viszontagságra. Egyszerre szorgalom és türelem az életük, hiszen van, amit nem lehet kimunkálni: a növekedés az Isten csodája. Évekkel ezelőtt hallottam egy parasztbácsitól: az a parasztember, akinek Istene nincsen, semmije sincsen. Milyen különös ellentétben áll ez azzal a másik közhelyes kijelentéssel, hogy értelmetlen imádkozni, megköszönni Istennek az ételt, hiszen azt a két kezem munkájával teremtettem meg! - Az a parasztember, akinek Istene nincsen, semmije sincsen. Az őseim békés megyei parasztemberek voltak. Ők is ezt vallották. Lett volna mire hivatkozniuk vasárnap, hogy a tanya túl messze van a templomtól, ezért nem indulnak el, inkább otthon olvassák a Bibliát. Ráfoghatták volna a sok állatra is, hogy nem mehetnek, hiszen vigyázni kell az állományra. Ők mégis felvették a szép ruhát, a férfiak átvetették a vállukon a kifényesített csizmát és elmentek az istentiszteletre, hogy hálát adjanak és erőt, áldást kérjenek. Mert jól tudták, ha nincs áldás, felesleges minden igyekezet. Nem szabad tehát elfeledni, hogy felfelé kell figyelni! Mert bizony nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. Igen! Kenyérre és kegyelemre egyaránt szükségünk van! Mert az életünknek csak egyik szelete az, ami a testünkkel kapcsolatos. Lelki teremtmények vagyunk, és a lelki hiányokról, szegénységről is szólni kell. Aki lelkileg éhezik, az még nyomorultabb, mint aki testileg szenved szükséget. Mennyi szívből hiányzik a hit, a remény és a valódi szeretet! Hány embertársunk éli kilátástalanul, fásultan, mogorván az életét! Mennyien vannak körülöttünk, akik depressziósok, szenvedélybetegek, mert a lelkük éhezik, szomjazik az igazságra, s nem találtak még rá! Gyászolók, akiket sokkolt szerettük halála és nem tudják hittel fogadni az örök élet ígértét. Elkeserítő, mennyien nem látják meg a kiutat a reménytelen élethelyzeteikből. Istenünk azonban nem csak a bajban támasz, hanem bűneinkben is menedék. Mert ha értjük vagy sem, ha érezzük, vagy sem, leginkább mégis arra van szükségünk, hogy valaki kegyelemes legyen velünk, életünk mélységeiben és bűneink ellenére is szeretetéről biztosítson. Nem csak segítő, áldó Istenre vágyunk, hanem  kegyelmes Istenre is!

Kinyitod kezedet és megelégítesz minden embert. Ez az ige arra vonatkozik, hogy Isten kész adni a javaiból és szinte magunk előtt látjuk, ahogyan átnyújtja nekünk mindazt, amire szükségünk van..  Valószínűleg nem csak a testi, de lelki gondviselés is eszébe juthatott a zsidó népnek ezen ige hallatán. Észrevehette Isten kegyelmét, hiszen az Úr erős kézzel és kinyújtott karral szabadította meg őket, Egyiptomból, a szolgaság helyzetéből. Mi pedig ugyancsak láthatjuk Krisztus Urunk kinyújtott karját, ahogyan a Golgotán, a kereszten széttárja, ugyanakkor hívogatón kinyújtja felénk...

A reformáció hónapjában a Biblia áll a központban, a hirdetett és hallható igéért adunk hálát. Nem csak kenyérrel élünk, hanem kegyelemből, az igéből is! És az ige Krisztus Urunk maga! Lelki éhségünk általa csillapodhat, lelki szükségünk az Ő segítségével kerül megelégítésre. Benne találhatjuk meg mindazt, ami legmélyebb végyunk és amiért hálát adhatunk: a bűnök bocsánatát, a halált legyőző szeretetet, és az örök élet ígéretét! 

2015\04\12

Igehirdetés 2015.04.12.

János 20, 19-29

Szeretett testvérek! Ez az ige nagyon sokrétű. Csak néhány pontját szeretnénk megvizsgálni.

( Linkeinknél ott a Biblia. Mielőtt elkezdenéd ezt olvasni, keress rá az evangéliumi szakaszra!)

Megjelenik

Az első az, hogy Jézus feltámadása után megjelenik az övéinek, és esélyt ad annak is, aki az első alkalommal nem volt ott a többiekkel. Nagyon sokatmondó indítás ez. Bemutatja számunkra Jézus munkamódszerét, szeretetét. Már ez a jelenet elmondja, hogyan keres minket Jézus.  Bár azt olvassuk a tanítványokról, hogy elszéledtek, mindnyájan elfutottak nagypénteken, Jézus mégis hozzájuk jön vissza. Nem mond le róluk, nem mond le rólunk. Gondoljuk csak meg, hogy mekkora vargabetűk után is vissza lehet térni a gyülekezet közösségébe. Még régebben lázadó, istentagadó emberek is képesek újra beülni a templompadba. Azok, akik életük bizonyos évtizedeiben hátat fordítottak Jézusnak ma imádkozó, Bibliát olvasó emberek. Nem csak az igény, vagy a vágy okán van ez, nem mert olykor új szelek fújnak, vagy az élet és életesemények megtörik a büszke vagy addig Isten nélkül boldogulni akaró embert. Hanem mert Jézus megjelenik. Tagadhatatlanul, valóságosan odaáll mellénk és megmutatja önmagát. Nem pontosan úgy, ahogyan a tanítványok esetében tette, de lényegileg ugyanúgy: csodásan, valószínűtlenül, de igazán. Vannak pontok, amikor ki kell mondanunk, Jézussal találkoztam. Ilyen véletlen nincs. Ő jön közénk ma is, ő jelenik meg nekünk ma is. Ezekről az utakról szól a mai igeszakasz.

Békesség útján

Jézus úgy mutatja meg magát, hogy békességet hirdet a zaklatott, békétlen embernek. A békesség ellentéte a konfliktus ember és ember között, háborúság népek, nemzetek között. Belső diszharmónia, zaklatottság, félelem az ember szívében. Békétlenség uralkodik nagyban- a makro környezetben, mikrovilágunkban és legbelül a lélek terén. Tagadhatatlan, hogy így van, mert ha nem így lenne, Jézus másként köszöntene ránk. De Ő ismer minket. Mindazt ismeri, ami körülvesz és ami elural minket. Tudja, mi lakik bennünk és ezért hirdeti a békességet. Erre van szükségünk. A békesség azonban nem valami testi állapot, valami tudatállapot, lelkiállapot csupán, amit mozgással, meditációval, vagy bármilyen tréninggel el tudunk érni. A békesség az ő ajándéka, a Lélek gyümölcse, Őtőle jön. Nem úgy adom, ahogyan a világ adja, mondja…

Mit gondolunk egy névtelen levélről? Azt, hogy az a szemétkosárba való. Aki feladta nem egyenes. Vádol valakit, gyanúsítgat, ködösít, inkognitóban akar maradni, ugyanakkor nem eléggé jellemes, hogy vállalja véleményét. Tegnap két magyar híresség előadásaiba pillantottam bele a világhálón. Ma már mindent felvesznek, mindenféle program elérhető. Az ő életről szóló monológjaik is. Különös érzés fogott el, miközben figyeltem, hallgattam őket. A békesség megtalálásától szólt mindkettő. S bár az egyik arról számolt be, hogy a nagymama egy különleges asszony volt. Ragyogó, szeretetteljes, megnyugtató egyéniség. Nem volt polihisztor, de kívülről tudta a bibliát. Úgy tűnt, közel áll ez a művész Istenhez. Úgy összegezhetném, hogy hallgatósága azzal az információval tért haza, hogy a békesség elérhető, meditáció, önkiüresítés által. De hogy ki vagy mi a forrása a békességnek, nem tudtam meg. Jelenlétről volt szó, míg a másik interjúban a fényről. Csupa szubjektív, élményszerű dologról, amit aligha lehet szavakkal jól megragadni. Mintha egy feladó nélküli levél tartalma lett volna a téma. Mintha úgy beszéltek volna egy fontos ügyről, hogy jelentéktelenné vált, ki is annak a megfogalmazója, küldője. Számomra mindez súlytalanná, és filozofikussá tette a békességkeresést. Mert a békességre szükség van, de ki annak a forrása? Honnan ered? Megkapható? Kiérdemelhető? Kérhető? Mindenki számára a csend gyakorlása során megtapasztalható? Csak ügyesnek kell lenni? Vagy gyakorlottnak bizonyos technikákban?

A békesség a bűnbocsánattól függ

Jézus azt mondja: békesség nektek. Ő adja. Azt is elmondja: vegyetek Szentlelket és rögtön a bűnök bocsánatára tereli a szót! A békesség a Szentlélek által érkezik, Jézus adja. Mondhatnánk, ennek a levélnek szép és jó a tartalma és tudjuk is, ki küldi ezt a levelet. Nem hangulati elemként, vagy bennünk szerteáradó csendként kapjuk. A békesség ugyanis szorosan összefügg a bűnökkel való leszámolással. Ahol megtartjuk a bűnöket, nincs békesség. Rendezni kell végre dolgainkat Istennel és egymással! A bűnbocsánat a hívő élet alapja! S ahol az ember bocsánatból él, ott megbocsátás támad. Be kell látni, hogy ez még nagyobb szükségletünk, mint a béke magunkban és körülöttünk. A kettő azonban együtt jár. Nincs béke, ha ott tornyosulnak a bűnök. Ha meg van terhelve a lelkiismeretünk magunk miatt, vagy mástól kapott sérelmeink fájnak, akkor nincs békesség. Le kell számolni a bűnökkel! Jézus ezért adta az életét, hogy lássuk Istenünk a végletekig elmegy a megbocsátó szeretetében. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Az ő sebei által gyógyultatok meg! Ez az áldozat bizonyítja, nekünk nem csak elfogadni szükséges, Isten békejobbját, a megbocsátás ajándékát. Isten Krisztus által megbékéltette magát a világgal. Ugyanakkor nekünk egymás felé is gyakorolni is kell magunkat ebben. Jézus mondja, ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek benneteket. Küld a megbocsátást gyakorló szeretet útjára. Valami hasonlóról olvashatunk Gyökössy Endrénél, ennek olyan megnyilvánulásáról, ami példa lehet száunkra. Az alábbi történet "Recept" címmel olvasható.

– Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.

– Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.

– A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. – Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?

– Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.

– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is –, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?

– Mit tett eddig?

– Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.

– Mióta imádkozik ezért?

– Amióta tudom, hogy gyűlölöm.

– Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?

– Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.

– Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?

– Hát, hogy szeretni tudjam.

– Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?

– Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.

– Szeretnék valami mást is ajánlani.

– Azért jöttem.

– Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?

– Igen, körülbelül így.

Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...

– A kereszten?

– Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.

– De mit tegyek?

– Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.

– De mondtam, hogy gyűlölöm.

– Meg akar gyógyulni?

– Igen.

– Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.

Mit tegyek hát?

– Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?

– Kiváltanám.

– Bevenné?

– Bevenném.

– Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?

– Írom.

– Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. – Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt – csak őt – beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.

– Már évek óta nem zongorázik.

– De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.

– A csókot is kell?

– Igen.

– Jaj!

– Miért, jaj?

– Mert évek óta nem csókoltam meg.

– Vállalja ezt a hetet így?

– Megkísérlem.

– Isten segítse. Várom.

Nem jött. Hetekig nem jött.

De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: – Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: – De jó vagy mostanában hozzám. – Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.

Aztán hozzátette: – Adja másnak is oda ezt a receptet!

Tessék.

Tessék hát nem azt kérdezni, ki kezdje a megbocsátást, a békesség keresését. Mert az első, aki elkezdte Jézus Krisztus volt.Rendezzük a dolgainkat! Vegyetek Szentlelket, és cselekedjetek úgy, ahogyan Jézus kér, küld. 

2014\08\10

Csak Krisztusban

 A magyar szöveg lentebb olvasható, énekelhető :)

In Christ Alone ( Keith Getty) ford: Kovács Viktor ev. lelkész

Csak Krisztusban van reményem. Ő erőm dalom, fényem.

Ő a sarokkő, szilárd alap. Erős vár, mely kitart.

Szerelme lángja égig ér, Békéje mélyebb a tengernél!

Vigasztalóm, mindenem, Itt vagyok jelenlétedben!

Csak Krisztusban, ki gyermek lett, Isten a földön megjelent.

Ő az igazság és ajándék, De gúnyolták és megverték.

Ő értünk halt a kereszten, Így élhetünk békességben!

Mert minden bűn Őt terhelte, Így vezetett az életre.

Testét sírba bele fektették A Világ Fényét megölték.

De harmadnap megvirradt Krisztus a sírból feltámadt.

Most már övé a győzelem, Megszabadult az életem.

Én az Övé, Ő az enyém Áldozatának érdemén.

Nincs bűntudat, nincs félelem: Krisztus ereje énbennem.

És bölcsőmtől a síromig Ővele eldőlt sorsom is.

És sem pokol, sem emberek A kezéből ki nem vehet!

Míg visszatér, vagy hazahív, Nagy diadalban részesít.

2014\07\21

Szélrózsa 10

szárnyalj.jpgTízből hét. Egészen jó arány. Az első kettőn nem voltam ott, a középsőn pedig éppen egy pici kisfiúcska miatt nem jutottam el. Amit viszont el kell mondani, hogy jó szívvel ajánlom minden Istent kereső tizen- és huszonévesnek, aki szeretne kikapcsolódni, a kortársaival találkozni, s mideközben érzi, jó lenne lelkileg is feltöltődni, elmélyülni fontos témákban.

Tegnap este tértünk vissza a majd egyhetes soltvadkerti tartózkodést követően. Rendesen elfáradtunk, de nem csak azért, mert kevés volt az alvás, hiszen számtalan programot láthattunk, hallhattunk. Persze a napsütés és a víz egyébként is megteszi a hatását, de én nem a vízben lubickoltam, hanem fürdőztem egy nagyot abban az örömben, ami ezt a pár napot meghatározta számomra. Nagyon jó volt ott ülni az áhítatokon, amik magukkal ragadtak, közel röpítettek ismét Jézushoz. Minden szolgálattevő csoport a maga hangján szólt Róla, és mégis mindegyik egyfelé mutatott.

Ezt a mostani találkozót számomra a beszélgetések tették még különlegesebbé. Fiatalokkal, " első  bálozó" szélrózsásokkal, és régen látott ismerősökkel ültünk le egy padra, vagy éppen a sátor bejárata elé a fűre. Megosztottuk egymással azt a kevés szabad időnket is. Miközben együtt kortyolgattuk a kávét, aznapi élményeiket próbáltuk összegezni és igyekeztünk úgy mazsolázgatni a programfüzetből, hogy ha már le is kell maradni megannyi jó programról, mégse maradjunk le a szerintünk leginkább nekünk valóról. A kicsiket és a tiniket egyaránt buzdítottuk: " Ne csak fürdőzzetek, lássátok meg mennyi remek helyszín és lehetőség vár rátok!" Mi pedig tollal a kezünkben tanulmányoztuk végig a kínálatot, hogy óráról órára lássuk, honnan hova kell gyorsan eljutni. 

Az utolsó este egy addig ismeretlen fiatal foglalt helyet nálunk, aki saját " szárnyalós" dalát játszotta el nekünk gitáron. A KIE kávéházban mellénk telepedett a nyugdíjas püspök úr, a büfében pedig  nemlátó barátainkkal vacsoráztunk. Az egyik hajnalban két és fél óra alvás után ébresztettük a hajnalt, a következő éjjelen még kettő után is volt miről beszélni. Nagy ölelés erdélyi testvéreinknek,  hangos taps a harsonakvartetnek, őszinte szavak régen látott bartoknak. Közös játék a gyerektáborosokkal, közös szolgálat a gyülekezet ifjúságával... Ismét rácsodálkozhattunk arra, hogy bármennyire is sokszínű a szélrózsás közösség, különbözőségeinken felül tudunk emelkedni és van egység a Lélek által.

Engem a remek keresztyén künnyűzenei együtteseken túl leginkább a " Küldetés" sátor programjai vonzottak, aztán szépen oda is ragaszottak, majd pedig újtra- és újra visszatérésre késztettek... Csupa élet, csupa lendület töltötte be sátrukat, a közös ének nagy erővel hatott ránk. Mindig rengeteg érdeklődő  sereglett oda, hiszen a misszió nagyon izgalmas és örökké aktuális, hát még az, hogy olyanokkal találkozhatunk, akik ennek a témának nem elméleti szakemberei hanem gyakorlati képviselői. A Nairobi Girls gyönyörűen megszólaltatott énekes bizonyságtétele pedig olyan kuriózum, amire oda kellett figyelni. A szombat esti áhítat- kavalkád során is ide tértünk be. A kis fehér sátor helyett azonban a nagy étkezősátor adott otthont nekünk, kb. kétszázötven főnek. Az afrikai dobosok és a Boysless Voice csapata együtt dicsőítette Istent a fekete lányokkal, az igehirdető pedig tisztán mutatott rá Jézus Urunkra, aki elkészítette nekünk a leszállópályát az Ő országába. Egy apró mozdulat mindent összefoglal, amit itt élhettünk át. A magyar kamarakórus vezetője a nekik szóló taps közben mutatóujját az ég felé emelte. Jelezve, hogy a köszönet az Odafentvalót illeti. Igen, az egész találkozóért, és az eddigiekért is!

Ez az első rövid visszaemlékezésem az ottani napokra. De még lesz mit megosztanom...

2014\05\19

Énekeljetek, dicsérjétek Istent!

dicséret.jpg

Igehirdetés 2014.05.18-án, Cantate vasárnapján

Lukács 19, 37-40 alapján

37. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve, fennhangon dicsérni kezdte Istent, mindazokért a csodákért, amelyeket láttak,

38. és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!

39. A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester utasítsd rendre tanítványaidat!

40. De ő erre így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

Örvendezve, fennhangon áldotta Istent- a látott csodákért

Van-e szemünk a látásra? Olyan dolgok meglátására, amelyek Istenünk csodájának nevezhetők? Van-e képességünk arra, hogy a dolgoknak a felszíne helyett a mélyére tekintsünk, és abban meglássuk Istenünk cselekvését? Egy ember, egy közösség lelkiállapotáról leginkább az tanúskodik, ahogyan beszélni, sőt énekelni képes azokról az őt körülvevő eseményekről, helyzetekről. Lelki látásunkról, és hitbeli állapotunkról adunk akkor számot, amikor megszólalunk vagy Istent dicsőítjük. Egy hívő ember Istent dicsérő ember kell legyen. Minden élethelyzetben. Ahogyan minden imádságunk alaphangja a hálaadás kell legyen. A tanítványok nem csupán Jézus közelében élő, őt figyelő, szavait halló emberek. Hanem kiválasztottak. Arra hívattak el, hogy Mesterük tetteit jól elraktározzák a gondolataikban, szívük mélyére hatoljon tanítása és az ő hatalma hírnökeivé, az ő küldötteivé legyenek. Az görög apostol szó magyar jelentése ez: küldött. A hívő ember, Krisztus tanítványa ma is arról ismerhető fel, hogy hallgat Mesterére, figyeli az ő munkálkodását. Mi keresztyén közösség és őbenne bízó emberek arra hívattunk el, hogy lássunk, értsünk és dicsőítsük őt! Cantate vasárnapján kórusművek és zenés bizonyságtételek hangoznak el, hiszen feladatunk az, ha látjuk Urunk csodáit az életünkben, dicséretünknek minden áldásáért hangot adjunk. Vannak olyan hívő testvérek közöttünk is, akiknek nincsen gyakorlott vagy képzett énekhangja, de van Istent dicsérő lelke, ezért bátran és az Úrnak énekel. Van, aki ettől is távol áll, de képes arra, hogy az Úrról tegyen bizonyságot. de a hallgatás nem a tanítványok feladata.

Elhallgattatni? Kik akarnak másokat elhallgattatni?

A farizeusok szava: utasítsd rendre őket. Vajon mivel volt gondjuk? A dicséret módjával? A dicséret tartamával, vagy a dicsérendő személyével? Mindhárommal valószínűleg. A farizeus csődlátó. A farizeus bár látja Istent, látja a Szentírás betűjét nem érzékeli a Lélek munkáját, nem észleli Isten csodáját és nem képes Jézus Krisztusban Isten Fiát meglátni sem. Ezért bosszankodik. Az un. fundamentalisták mindig ezért veszélyesek, mert csak az orruk hegyéig látnak, mert csak ahzt tartják igaznak és helyesnek, amit ők képesek befogadni, értelmezni. A karizmatikusak a Lélek munkájára helyezik a hangsúlyt. Mindketten elvétik, ha kizárólagosságot követelnek. Mindkettő csak a saját igazát fújja. Jézus nem mondja, hogy igaza van a farizeusoknak, az ő törvényük szerint- nem kezd beszélgetni velük, mint máskor tette, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Itt elfogadja az áldás szavát! Az teremt hitet, ha valaki őt dicséri, őt áldja. én nem lennék hívő ember, ha az egyház, ahová először elhívtak nem éneklő egyház lett volna, nem lennék hívő ember, ha csendben ültek volna és nem tettek volna bizonyságot Jézus Krisztus hatalmáról. Nagy a tanítványok felelőssége! Dicsérni és áldani kel Jézus krisztust! Szívvel, szájjal, lélekkel, élettel!

A kövek fognak kiáltani…

Egyháztagjaink között is voltak kőfaragók. Pontos, precíz munkájuk volt a hitvallásuk. Isten tetszésére is lehet élni, de csak az egyiket tenni nem elég! Igen, hívő, templomos, hűséges egyháztagokra gondolok, akinek az a bizonysága, hogy a hétköznapi élet szeretetteljes helytállása a templomból indul.

Nem követ faragok, katedrálist építek… Lentről nem látják, de az, aki fent van az látja…

A kövek szétszórattak, a hatalmas templom, Heródes temploma, amit 46 évig építettek leromboltatott kr. u. 70-ben. Ma egy aranykupolás mecset áll a helyén. Ami a farizeusoknak fontos volt, a hely, a templom, a szentély, az megszűnt. Krisztus maga az Istennel való találkozás helyszíne! 3 nap alatt felépítem, mondja akkor, amikor a hitetlen és parázna nemzedékről szól.

A kövek kiáltanak. Üres templomok kiáltanak hívők után. Lepusztult templompadok és befalazott szószékek. Ha nincs tanítványi sereg, nincs dicséret, ének és bizonyság, nem kell templom sem. Ha ők nincsenek az a pár szétszórt kő kiált, felháborodottan, elkeseredetten.

Nem szabad megvárni, hogy az Úr majdcsak csodát tesz. Látni kell csodáit életünkben és dicsérni, áldani őt mindazért, amit rajtunk és bennünk végbevisz.

Nem tévedésből választottuk ma reggelre énekeskönyvünk 168- as énekét. Igen, karácsonyi ének, az angyali dicséret szavai ez! Ez visszhangzott, amikor Krisztus a szenvedés útjára tért. Visszhangozzon ma is, hogy Krisztus, Megváltónk személyes életünkben szülessen meg, formálja lelki látásunk, tegyen őt dicsérő emberekké és dicséretének szóló, őt magasztaló énekünk munkálja mások üdvösségét.

2014\02\19

Amikor hátradőlünk

fotel.jpgMinden élethelyzetnek megvan a maga előnye és hátránya, és mindenképpen van olyan része, ami tanulságossá teszi. Így van ez a mostani napjaimmal is. Egyre többet tudok csendben gondolkodni mindazon, ami a gyülekezetünkben, a közösségeinkben történik. Bogika betegsége és műtét utáni napjai egyszerre követelnek tőlem nagyobb törődést az ő irányában, de az is igaz, hogy ezek most csendesebb napok. Most nem rohanok, most nem sietek, nem intézkedem. Most itthon töltöm ezeket a napokat. Furcsa is, de jól eső ez a nyugalom. Bár igyekszem felolvasni és annyit figyelni a kislányunkra, amennyit ő igényel, kér, mégis most hátradőlök és kihasználom az alkalmat az összegzésre. Hiszen nem tudunk most nagyokat beszélgetni, sem énekelni. Akinek garatmandula műtétje volt, az nem szívesen nyitja ki a száját sem evésre, sem beszédre. Én pedig osztozom beszélgetőpartnerem csendjében. De nem kényszeredetten, hiszen jól esik, mert ugyebár a kutyát és a papot a hangáért tartják, ezért a nap - normális esetben- reggeltől estig sok beszéddel telik. ( Kivétel a lelki gondozói beszélgetések, amikor nagyon sokat hallgatok.)

Mindenkinek kell az ilyesfajta csend és béke, még ha nincs is a hátterében olyan nyomós ok, mint most a mienk. Olykor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy tenni és igyekezni sokkal többet ér, mint elmélkedni és imádkozni. Baj, ha az egyik a másik rovására megy. Nálam inkább az van, hogy kezembe veszem az ügyeket, aztán a végén szemrehányón nézek körbe, ha nem tartják velem az iramot. Pedig kell, hogy bölcsen tervezzünk és észrevegyük, mekkora tempót szabad diktálni, nem szaladtunk-e nagyon előre, nem terheltük- e meg környezetünket a nagy sietséggel, és persze nem érzik- e hogy mindez túlzottan temperamentumos?

Erőt meríteni pedig szükséges. Főleg ha arra gondolok, hogy a lelkészt sokan felkeresik életük nehézségeivel. Hogyan lehetne adni, ha olyanok vagyunk, mint a kifacsart citrom, esetleg kiüresedett, elfáradt a bensőnk?

Kell a csend, és ilyenkor jobban érzem is a jótékony hatását és nem csak az eszemmel, de most szinte minden porcikámmal érzem, mennyire fontos. Jó átélni a közösségben, hogy egymásnak adhatunk, jó megtapasztalni, hogy egymás hite által erősödhetünk. Jó egy vasárnapi istentiszteleten a közös ének és hitvallás erőterébe kerülni. De a csend az más. S ha közben a csend megszólal, és a csendben Istenünk szava megszólít, az igazán sokat ad, életet és a lankadt élet frissülését. A napokban olyan bibliai könyveket olvastam, amik nem annyira közkedveltek mint Ézsaiás próféta vagy Lukács evangéliuma. Nehemiás könyve is nagyon tanulságos. Ha van egy csendes óra, akkor javaslom végigolvasni. Csak hátra kell dőlni hozzá...

 

 

 

2014\02\10

A fogadás

Falvédő zománctábla 2..jpg

Egy kocsmában többen üldögéltek és ittak. A hangulat emelkedett volt. Mindenféléről beszélgettek, végül az asszonyokra terelődött a szó, amiben egyik a másikat akarta felülmúlni. Csak az egyik férfi hallgatott. Ez feltűnt a többieknek.

- És te? - kérdezték. - Te semmit sem mondasz?
- Nem - válaszolta. - Én ebben nem vehetek részt. Nincs semmi okom panaszra a feleségem miatt. Nem szól egy rossz szót sem.
A többiek nevettek és így szóltak:
- Ilyen nincs.
- De igen! - védte most már a feleségét. - Biztos vagyok benne, hogyha éjfélkor azt mondanám neki, hogy keljen fel és főzzön nekem valamit, minden szó nélkül megtenné.
A többiek nevetése és heccelődése egyre hangosabb lett. Így kiáltoztak:
- Őrültség! nem fogsz minket átverni!
A férfi azonban kitartott állítása mellett és megkérdezte:
- Mibe fogadjunk?
Végül tényleg fogadtak. Rögtön meg akartak győződni róla, hogy barátjuk igazat mondott-e. Így hát az egész társaság fölkerekedett és útnak indult.

Az asszony már régen lefeküdt aludni, hiszen már éjfél is elmúlt, amikor a részeg csapat a házukhoz ért. Férje vezényelni kezdett:
- Asszony, kelj fel és főzz nekünk kávét! Nem látod, hogy vendégeket hoztam?
A vendégek azt gondolták, hogy most aztán jól összeszidja őket. Így szokták meg feleségüktől. De egyetlen rossz szót sem szólt. Rövid idő múlva hallották a csészék zörgését és nem tartott sokáig, míg kedves arccal behozta a gőzölgő kávét a szobába.

Ez a látvány kijózanította a társaságot, és kezdték magukat szégyellni a csendes, szelíd asszony előtt. Végül az egyik elmesélte neki, hogy miben fogadtak. Utána megkérdezte:
- Hogy tud ilyen kedves lenni ilyen emberekhez, mint mi vagyunk? Hogy képes erre?
Így válaszolt rá:
- Szomorúan látom, hogy férjem mindent elkövet, hogy tönkretegye magát. Csak egy élete van, hiszen a részegeskedőknek nincs örök életük. Ezért szeretném legalább a földi életét kellemessé tenni, amelyet ráadásul úgy megrövidít magának, hiszen más nincs neki.

A kijózanodott vendégek nemsokára szép csendesen hazamentek. A férfi azonban így szólt feleségéhez:
- Mondd csak, ennyire fontos neked a lelkem üdvössége?

Amikor meglátta az asszony könnyes szemét, mert ilyen kedvesen még sohasem hallotta férjét beszélni, neki is könnyek szöktek a szemébe és megbánta bűnét. Mindketten letérdeltek és imádkoztak, és az Úr Jézus segített ennek a férfinek, hogy más ember legyen belőle.

(Ernst Modersohn) (Evangéliumi életképek c. könyvből)

2014\02\10

színes

Tulip-field.jpg

Arie van't Riet  természetesen nem tud színes röntgenképet készíteni. A fizikusként dolgozó művész először egy barátja kérésére készített röntgenfotót egy festményről. Lenyűgözte az eredmény és innentől fogva nem volt megállás. Az ezüst-bromid filmre készült képeket szkenneli, majd Photoshoppal fordítja át negatívból és színezi újra.

( forrás: fotózol.blog.hu)