virágsors

Úr Jézus! Jöjj, áldd meg csendességemet, hogy minden
gondomat le tudjam eléd rakni és rád tudjak figyelni!

Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de
el nem veszünk. (2Kor 4,9)

Sokszor eszembe jut egy kép, melyen egy vaskos bakancs
rátipor egy szál virágra. Mélyen megrendítő, az erő és
a gyengeség harca. A virág addigi szépsége elvész,
szétroncsolódik, de az illata így megtiporva érződik
leginkább. A földbe döngölt virág szépsége még így sem
vész el, mert megmarad az illat, ami mindent áthat,
átjár. Mert az igazi virág nem csak szép vagy nem csak
illatos, az igazi virágban mindkettő megtalálható.
Éreztem magamat már úgy, hogy a világ
karrierfüggősége, az emberek egymáson való átgázolása
engem is a földbe tipor. Szinte már érzem a föld
szagát, a nedvességét az arcomon, mert annyira
megaláznak a munkahelyen, vagy épp a családomban.
Sokan elhagytak, mert csak valamely érdekkapcsolatot
kerestek, pedig én bíztam bennük. De azt mindig érzem
magamon, hogy amikor nagyon lent van az életem, akkor
tudok igazán csak felfele fordulni. Lentről figyelve
mások az arányok, minden nagyobbnak tűnik. Lentről
csak felfelé tudunk tekinteni! Jézusban ezt a
kegyelmet kaptuk meg, szabad, sőt kell rá tekintenünk,
mert csak őbenne van szabadulásunk és felemelkedésünk.
Mindazt, ami már nem kell az embernek, eldobja,
eltiporja, de a mi Urunk nem ilyen mércével mér
minket. Ő az elveszettért jött e világba. Lehajol
hozzám is, akinek az arca mélyen a földbe van taposva,
felemel és új életre hív, megtisztít a rám rakódott
szennytől.

Nem nagyon hihetünk magunknak, mivel gyakran hiányzik
belőlünk a jóakarat és a helyes ítélet. (Kempis Tamás)

Uram! Nagyon nehéz felemelnem a szememet, hogy rád
tekintsek, kérlek, erősíts meg engem, hogy rád bízzam
életemet és gondolataimat. Dicsőség neked mindörökké!
Ámen.


Lelki útravalónk a Nyitott ajtó 1-2. c. könyvből való.