Vasárnapi igehirdetés Kondoroson

Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek üdvösségre. 1 Péter 2,2

A mai napon nincs több dolgunk, csak átgondolni, mit gondolunk a gyermekekről, mi mindenre törekszünk életünk folyamán, mi kapcsol bennünket keresztségünkhöz, és merre halad az életünk. Komoly gondolatmenet… Teológusok csak egy kérdésnek hatalmas könyveket szentelnek… Az első felszólítás Jézustól: legyetek olyanok, mint a gyermekek! Ha nem lesztek olyanok semmiképpen nem mehettek be az Isten országába! A gyermek, akinek kezet nyújtanak és elfogadja, aki felkéredzkedik a felnőtt ölébe, hogy mindent láthasson, a gyermek, aki nem szégyell nagyon őszintén válaszolni mindenre, és tanuk nélkül kérdezni. A gyermek, aki mer hinni a láthatatlanban, és nem aggodalmaskodik azon, hogy miként lelnek meghallgatásra az imák.
Ezért lenne jó, ha sok- sok kisgyermek, sőt kisbaba is lehetne templomainkban, ha kapnának külön helyet, ha megoldanánk, hogy körülöttünk legyenek, miközben az igére, az Úr Jézusra figyelünk. Mert emlékeztetnének bennünket keresztségünkre, a gyermekek evangéliumára, arra, hogy van az életnek olyan területe, a hit világa, ahol nekünk kell a kicsinyekre fókuszálni, hogy alázatra, bizalomra, őszinteségre tanítsanak minket.
Még a csecsemők is lehetnek példáink! Péter apostol azt mondja: kívánjátok a hamísítatlan lelki tejet, ahogyan az újszülött csecsemők! Csodálatos dolog a gyermekünket táplálni, édesanyaként minden máshoz hasonlíthatatlannak mondom ezt. A kisbaba még alig lát, de ösztönösen tudja, mi a jó neki: az édesanya illata vezeti… A lelki életnek is van kezdőpontja, megtérésünk, újjászületésünk. De ezzel nincs minden egyszer s mindenkorra elintézve, nekünk teljes értékű lelki táplálék kell, ami megvéd a fertőzésektől, ami jól emészthető, ami harmonikusan biztosítja a növekedésünket! Hamisítatlan, értékes lelki táplálék kell. –
Emlékeztet az ige arra, hogy e lelkünket is el kell látni táplálékkal, és nem mindegy mit fogyasztunk. Egy ifi órán mindenféle dolgot tettem asztalra. Volt közötte chips és rágógumi, de csokispapír, kenyér, tej, gyümölcs és vitamintabletta. Mindenki tudta, mi a jó, mi az igazi táplálék, vajon lelki értelemben is ennyire tájékozottak vagyunk?
Tudjuk-e hogy az Isten igéje a jó táplálék, ami vigasztal, ha szomorúak vagyunk, utat mutat, ha tanácstalanok lennénk, egy szép vers, egy mély értelmű próza is kell, ahogyan a tej után valami szilárdabb, pl. gyümölcs… De semmiképpen sem lelki hamisságok: ezoterikus irományok, vagy lélekölő filmek és buta beszélgetőshowk. Amikor megkereszteltek bennünket, ezt a folytatást szánták nekünk, és mi is ezt szánjuk közöttünk levő kicsinyeknek: ne pótszerek és rossz minőségű lelki eledelt fogyasszanak, hanem Urunk éltető, megbocsátásról és örök szeretetről szóló igéit. Mert nekik- nekünk növekedni kell!
Felnőni az üdvösségre! Igen ezt is kell!
A kisgyermekek elődeik géntérképéből örökölnek, ezért már kicsiként is keressük, kire hasonlíthatnak. Mire kamaszok lesznek, gyorsan megnyúlnak, talán a szülőket is lehagyják, de azért ez még csak külsőség. Évek- évtizedek múltán egyre inkább kiderül, a viselkedésből, a megjelenésből, hogy melyik ősének a tulajdonságai dominálnak benne. A lelki életünkre is igaz ez: János apostol mondja, Isten gyermekei vagyunk és még nem tudjuk, mivé leszünk…
Igen, nem úgy megy a dolog, hogy már ott is vagyok az örök életben, hanem úgy hogy évről évre erősödöm, növekszem lelkiekben és egyre közelebb kerülök Atyámhoz. Egyre jobban hasonlítok hozzá, szeretetben, türelemben, a megbocsátás képességében. Egyre jobban gyűlölöm a gonoszságot, a bűnt és egyre jobban szeretem a harmóniát, szépet, az áldásost, magát az Istent.
Miért vannak az idősek ennyien a templomban? Ezért: mert évtizedeken át hagyták, hogy formálja őket az ige, mert tapasztalták életük eseményiben, hogy nincsenek véletlenek, mert az ember rájön mi az érték és mi nem az.  Kiderül, hogy fiatalon mekkora teret kapott az Úr Jézus, és most már egyre inkább betölt. Mert sok kívánság, vágy takarta el az üdvösséget, annyi minden más volt a fontos. Most azonban számot vetünk, és akarjuk, hogy az üdvösség legyen a részünk, ha ebből a világból menni kell. 
A mai keresztelő alatt kinek hányszor fordult meg a fejében: de jó ezeknek a gyerekeknek! Hányan emlékeztek vissza szüleikre, saját gyermekkorukra? Elmerengtek- e azon, hogy mi minden történt keresztségük óta? Ezek a fogadalmak elkísértek- e minket, ez az útirány tudatos volt-e? És látjuk-e mi mindent fogyasztottunk lelkünk épülésére, vagy éppen rombolására? Megkérdeztük-e: akartuk- e akarjuk-e örök életünket is, az Úrral találkozni, az igazi célhoz érni, milyen vágyak, kívánságok, törekvések homályosították el az igazi célt?
A mai nap az örömhír hirdetéséé: az Úr Jézus akar velünk találkozni az út végén. Ő ma is jön, nyújtja a kezét, csak meg kell azt ragadni, ma is mondja: szeretlek téged, bízz bennem. Sosem késő, amíg élünk az igére hallgatni, azzal táplálkozni, azzal erősödni és növekedni. Mert az örök élet kész. Jézus nem kérdezi, mikor kezdtük hitben való életünket, melyik napon történt az újjászületés, csak az számít, hogy magunkat az ő gyermekeinek valljuk, ragaszkodunk hozzá és bízunk benneúgy élünk, ahogyan ő parancsolta, várjuk a vele való találkozás pillanatát, és reménységgel készülünk hozzá.