Beszélgessünk 2.

Hallottad?- Nem, mi történt?

Sok beszélgetés kezdődik így. Főként olyan történetek, melyekben egy közös ismerőssel esett meg valami vicces, vagy éppen szokatlan, esetleg felháborító. Terjednek a hírek, s néhány óra leforgása alatt már az adott szereplőből hős vagy hatalmas gazember lett... A nők megtárgyalják szomszédaik életét, volt iskolatársak családi titkairól lebben le a fátyol, de tapasztalatom, hogy bizonyos férfiak pletykásabbak a nőknél... Ez van. Ez a valóság. Julika nénink szerint van olyan is, hogy " piacmisszió", bár számomra az a legdühítőbb, amikor a gyülekezetünkben zajló dolgok rettentően ferdén érkeznek vissza azzal a bevezetéssel, hogy " azt mondták a piacon..." A fiatalok jól tudják, ha valamit meg akarnak tudni egy ismeretlen, de szimpatkus valakiről, csak oda kell kattintani valamelyik közösségi portálra ( myvip, iwiw, facebook) és a keresett személy adatlapján meg is találhatók az infók, megdöbbentő mottók, feltűnősködő bemutatkozások, kitárulkozó fotók. Ha meggondoljuk, a média szakemberei jól tudják, milyen nagy fegyver rejlik a híradásm, a tájékoztatás hatalmában.

Melyik a legfontosabb érzékszervünk? A szem? A szeme világát mindenki féltve őrzi. Az emberek 80%-a szerint a szem a legfontosabb. És mi van a füllel? Egy vakon született is képes megtanulni írni, tájékozódni, diplomát is szerezhet, használja a modern kommunikációs eszközöket. De aki siketkként jön világra annak minden sokkal nehezebb. A beszéd megtanulása óriási akadálynak bizonyul.

Hallás. A hit hallásból van. Nem látásból! "A hiszem, ha látom!" mondat ezért nem helytálló. Jézus azt mondja: boldogok, akik nem látnak és hisznek. Persze nem a vakságról szól itt, hanem arról, hogy jó annak, aki tud benne hinni, úgy is, hogy nem látta őt személy szerint. Jó annak, aki a jó hírt, a Jézusról szóló örömhírt elfogadja és továbbadja másoknak. Jó annak, aki kíváncsi mások hitére, arra, amit mások lélekben tapasztaltak. Jó annak, aki hallani akarja Jézus szavait és hagyja azokat hatni önmagában. Jó annak, aki nem csak okoskodik, de figyel, csöndben van és ráhagyatkozik a bátorító igére. Mert a hit hallásból van. Az igét hirdetik, azt mondják másoknak. Az igét hallhatjuk, és elmélkedünk felette. Az ige nekünk szól, s nekünk engedelmesen kell arra hallgatnunk, nem csak a fülünkkel a szívünkkel is.

Vannak festmények, melyek úgy ábrázolják a halált, hogy a lélek kimegy a fülön keresztül. Igen. A fül az utolsókig észlelő érzékszerv. Ezért van értelme a haldoklóval, az életjelet adni nem tudóval imádkozni, neki bátorító igéket olvasni, vagy őt megáldani.

Az örömhír, az evangéium nem azért van, hogy csak örüljünk felette és kész. Az egy hír, ami arra való, hogy továbbdjuk. Hogy más is meghallhassa, forgathassa azt a  szívében, alakuljon tőle az élete és majd egyszer ő is továbbadhassa. S hogy ez az evangéium ne elferdítve menjen tovább, a hírforráshoz kell mindig visszatérni. Jézushoz, aki nekünk is mondja: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!