Jó pásztor vasárnap

 Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt. Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt. Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!"Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből." János 10, 22-29

Nem kell orvosnak, vagy képzett pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: a bizonytalanság felőrli az idegeket, és összeomláshoz vezethet, tehát a lelket is rombolja. Ha a hosszú kezelési és kivizsgálási várólistákat említik, akkor azoknak a negatív következményére is gondolok- hiszen azok főként azért vannak ránk rossz hatással, mert a várakozás ideje alatt nem tudunk biztosat a bennünk lévő kórról, nem ismerjük annak annak súlyosságát. Hónapokon keresztül kell várni csak egy vizsgálatra s azután annak kielemzésére- s eközben a beteg számtalanszor végiggondolja eshetőségeit, de bele is lovallja magát olyasmibe, aminek lehet, hogy semmilyen létjogosultsága nincs. A bizonytalanság felőrli a belső erőt, lelkileg kizsigerel. Nem véletlen, hogy a halálra ítélteket sokszor hosszú időn keresztül váratták, amíg megtört az elszántságuk, oda lett a bátor kiállás, és a végén teljesen megtörve mentek a bitóra.

A zsidók között a farizeusok olyan közösség voltak, akik a Szentírás legjobb ismerői és alkalmazói voltak- ezért is nevezték őket írástudóknak. Életükben központi helyen állt Isten személye, mindent az Ő parancsolatainak rendeltek alá-gyakorlati életük minden megnyilvánulása szorosan kötődött a vallási, nemzeti, kultikus szabályokhoz. Belőlük került ki a legtöbb államférfi, ők alkották a döntéshozó testületet az un. nagytanácsot- szinedriumot-, de a papok és tanítók- rabbik is ebbe a csoportba tartoztak. Ha valamely egyszerű ember el akart igazodni, a mindennapos élet vagy a hit kérdései során kétségei, nehézségei támadtak, akkor ők voltak a példa, a támpont.

Ma viszont azt halljuk, hogy Jézus személye tekintetében ők maguk sem voltak képesek eligazodni, sőt úgy érzik, Jézus bizonytalanságban tartja őket... 

Különös helyzet. Valóban így van, vagy csak ezt mondják? – Sok helyen olvashatunk arról, hogy a farizeusok azért tesznek fel kérdéseket Jézusnak, hogy sarokba szorítsák. Ő maguk ismerik a választ, de nem akarják, hogy az mások számára is elérhető legyen.  

Azt tapasztalom, hogy ez a hozzáállás azóta is igaz az emberre, arra az emberre, aki tud valamit Jézusról, Istenről, de nem akar dönteni mellette. Nem akar személyesen állást foglalni, inkább hárít, és azt mondja: Isten tehet arról, hogy nem tudok hinni. Isten tehet arról, hogy nem vagyok hívő ember- mert nem mondja meg, létezik- e  vagy sem, nem mondja meg, igaz- e a teremtés, igazak- e a csodák, és legfőképpen, lehetséges-e, és igaz- e feltámadás, menny és pokol. - A farizeusok bújtatott módon támadják Jézust: te vagy az oka a bizonytalanságnak. Te vagy az oka az ember hitetlenségének. Te tehetsz arról, hogy lelki kérdésekben még mindig nem látunk tisztán, és annyi vallás, annyi elképzelés fér meg párhuzamosan egymás mellett. Támadnak, mert ők személyesen nem akarnak dönteni, mert az kellemetlen lenne- de ez ma sincs másként. Valaki más mondja meg kívülről, mit kell tenni, mi a jó. Valaki más adjon változást- felülről… Nem magunkban keressük, nem önmagunkon kezdjük. Azt viszont tudni kell, Jézus soha, senkire nem fogja magát ráerőszakolni. Soha senkit nem fog hatalmával hitre kényszeríteni. Megmutatja magát, beszél hozzánk és hív, de a döntést nekünk kell meghozni. 

Ezt a választ adja azoknak is, akik őt vádolják azzal, hogy bizonytalanságban tartja őket. Figyeljétek meg a tetteimet. Hallgassátok a szavaimat. Nézzétek a csodákat, lássátok meg a benne rejlő isteni szeretetet. És válaszoljatok ti magatok arra kérdésre, ki vagyok én. A tettek magukért beszélnek- megmondtam, de ti nem hisztek. 2000 éve vallja Jézus tanítványi serege, hogy Ő valóban Isten Fia. De könnyebb azt mondani- „ szerintem ez nem olvasható ki Bibliából. Szerintem az egyház meg akarja vezetni a világot. Szerintem a lelkészek homályosan beszélnek. Szerintem ezt csak el akarják velünk hitetni”. Már az első húsvétkor is így volt ez. Nagypénteken, Arimátriai József alighogy otthagyta a sírt Jézus testével, pár perccel a temetést követően megjelentek a főpapok Pilátusnál, a helytartónál. Azt kérték, őriztesse a sírt, mert Jézus, a „ csaló” beszélt a feltámadástól. Nehogy ellopják őt a tanítványok, és majd azt hazudják az embereknek, hogy tényleg feltámadt. Pilátusnak ezzel betelt a pohár- azt mondta, van főpapi őrség is, őrizessék ők a sírt. Azok pedig valóban kivezényelték oda a katonákat, biztonság esetére még a sírt is lepecsételték- mondhatnánk, lezárták egy plombával… De a feltámadást követően mégis elhintették ezt történetet a nép között: nem támadt fel, hanem ellopták a tanítványok... Mennyivel egyszerűbb egy hazugságot kreálni, mennyivel egyszerűbb támadni, kétségeskedni, semmint hinni, elfogadni a nyilvánvalót. Jézus valóban él és itt van közöttünk!-  Jézus ma sem mond nekünk mást- aki hozzá tartozik, az követi őt, hallgat rá, és annak megáldja az életét- sőt azt a tanítványt beviszi az örök életre. 

Több tipikus oltárkép jelenet van: például az utolsó vacsora, a mennybemenetel, de sok gyülekezeti teremben található festmény a Gecsemáné kertben imádkozó Jézusról. Nemrégiben találtunk egy ilyen festményt itt a karzaton. Szépen megtisztogattuk a portól és pókhálóktól és felhelyeztük az étkezőnk falára. Még aznap észrevettük, hogy nem hiába volt félretéve ez a festmény: egy másikra lehet ráfestve, vagy pedig elhibázta a témát az alkotó. Egy adott szögből ui. Jézus, mint Jó pásztor látható. Persze csak egy erős kontúr és a pásztorbot a kezében. De mennyire prédikációvá válhat ez a kép! Jézus abban az utolsó imájában minket említ az Atyának- minket, akik majd a tanítványok szavára hiszünk benne. Ránk gondol, hogy bárcsak képesek lennénk követni őt. De fordítva is igaz: ha ő nem könyörög értünk, és nem cselekszik azért, akkor mi nem ismerjük fel, hogy Ő a mi jó pásztorunk, életünk vezére, közösségünk összetartója az igaz és egyetlen Isten, aki örök élet forrásaihoz vezet. Ha Jézus nem imádkozna értünk, ha Jézus nem tenne meg mindent, akkor nekünk csak kétségeink, tévhiteink és bizonytalanságunk lenne, mert mi abból önerőből és önszántunkból nem tudnánk kikerülni.  

Néri Szent Fülöp ( 1515-1595) - akit Goethe humoros szentnek nevezett- egyszer dialógust folytatott egy fiatalemberrel. A fiú sikeres tanulmányairól beszélt neki. Fülöp akkor így szólt hozzá: ,,Szerencsés ember, most tanulsz. Pár év múlva doktor leszel, és kezdesz pénzt keresni. Ügyvéd leszel és prelátus, és sok egyéb tisztséged is lesz. Boldog leszel, és már nem is fogsz mást kívánni.'' A diák már azt hitte, hogy Fülöp komolyan beszél. De akkor magához vonta, és ezt suttogta fülébe: ,, És aztán?'' Ez a súlyos kérdés új irányt adott az ifjú jó barát életének.--

A farizeusok bölcs emberek voltak, tudták, hogy Isten ígérete szerint lesz „ azután”. Egy másik írástudó vezető réteggel szemben ők vallották a feltámadást. Míg a szadduceusok tagadták ezt, ők hitték, hogy Isten egy új életre hív a földi élet után.  Tehát a zsidók közül a farizeusok hittek a feltámadásban, bölcsek voltak, tudták, Isten a túlvilágon igazságot szolgáltat, és reménységünk, hogy hazatalálhatunk hozzá.  

Jézus személye azért olyan fontos, mert az akkori és mostani emberek számára is benne valósul meg a legmélyebb reményünk, benne ölt testet farizeus zsidó és minden túlvilági életet hívő ember hite.  

Newtont, a híres fizikust egyszer megkérdezték: hogyan lehet, hogy Isten majd feltámasztja porrá vált testünket?- Ő erre összekevert egy marék vasreszeléket egy marék homokkal és arra kérte beszélgetőtársát, válassza szét a kettőt egymástól. „ Ez lehetetlen”-hangzott a válasz. Mire Newton elővett egy mágnest és keverék fölé tartotta… A vasreszelék odatapadt a fémhez. Newton így zárta be a beszélgetést: „Aki ekkora hatalmad adott egy darab vasba, hogyne lenne képes feltámasztani porainkat is?” 

Nem kétség a Szentírás tanúsága szerint, hogy Jézus Isten Fia, a Feltámadott Úr. Ő a jó pásztor, aki életét adja az övéiért, azokat már ebben az életben és az eljövendőben is megtartja. Bizonytalanok vagyunk- e, vagy hiszünk szavának és követjük Őt?