Amikor hátradőlünk

fotel.jpgMinden élethelyzetnek megvan a maga előnye és hátránya, és mindenképpen van olyan része, ami tanulságossá teszi. Így van ez a mostani napjaimmal is. Egyre többet tudok csendben gondolkodni mindazon, ami a gyülekezetünkben, a közösségeinkben történik. Bogika betegsége és műtét utáni napjai egyszerre követelnek tőlem nagyobb törődést az ő irányában, de az is igaz, hogy ezek most csendesebb napok. Most nem rohanok, most nem sietek, nem intézkedem. Most itthon töltöm ezeket a napokat. Furcsa is, de jól eső ez a nyugalom. Bár igyekszem felolvasni és annyit figyelni a kislányunkra, amennyit ő igényel, kér, mégis most hátradőlök és kihasználom az alkalmat az összegzésre. Hiszen nem tudunk most nagyokat beszélgetni, sem énekelni. Akinek garatmandula műtétje volt, az nem szívesen nyitja ki a száját sem evésre, sem beszédre. Én pedig osztozom beszélgetőpartnerem csendjében. De nem kényszeredetten, hiszen jól esik, mert ugyebár a kutyát és a papot a hangáért tartják, ezért a nap - normális esetben- reggeltől estig sok beszéddel telik. ( Kivétel a lelki gondozói beszélgetések, amikor nagyon sokat hallgatok.)

Mindenkinek kell az ilyesfajta csend és béke, még ha nincs is a hátterében olyan nyomós ok, mint most a mienk. Olykor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy tenni és igyekezni sokkal többet ér, mint elmélkedni és imádkozni. Baj, ha az egyik a másik rovására megy. Nálam inkább az van, hogy kezembe veszem az ügyeket, aztán a végén szemrehányón nézek körbe, ha nem tartják velem az iramot. Pedig kell, hogy bölcsen tervezzünk és észrevegyük, mekkora tempót szabad diktálni, nem szaladtunk-e nagyon előre, nem terheltük- e meg környezetünket a nagy sietséggel, és persze nem érzik- e hogy mindez túlzottan temperamentumos?

Erőt meríteni pedig szükséges. Főleg ha arra gondolok, hogy a lelkészt sokan felkeresik életük nehézségeivel. Hogyan lehetne adni, ha olyanok vagyunk, mint a kifacsart citrom, esetleg kiüresedett, elfáradt a bensőnk?

Kell a csend, és ilyenkor jobban érzem is a jótékony hatását és nem csak az eszemmel, de most szinte minden porcikámmal érzem, mennyire fontos. Jó átélni a közösségben, hogy egymásnak adhatunk, jó megtapasztalni, hogy egymás hite által erősödhetünk. Jó egy vasárnapi istentiszteleten a közös ének és hitvallás erőterébe kerülni. De a csend az más. S ha közben a csend megszólal, és a csendben Istenünk szava megszólít, az igazán sokat ad, életet és a lankadt élet frissülését. A napokban olyan bibliai könyveket olvastam, amik nem annyira közkedveltek mint Ézsaiás próféta vagy Lukács evangéliuma. Nehemiás könyve is nagyon tanulságos. Ha van egy csendes óra, akkor javaslom végigolvasni. Csak hátra kell dőlni hozzá...