Miről szól?

oo_golgota3.jpg

A Szentírásban a beszédé a fő szerep, akkor is, ha sok jelképes cselekedettel találkozunk, és tényleges történelmi események leírásával. Mégis a beszédé főszerep, hiszen Isten a szavával, igéjével teremti meg a világot, olyan teremtményt állít alkotása élére, akivel megérteti magát, közli akaratát. Az Úr az emberrel beszélő viszonyban áll. Számunkra is az ige adatik, hogy értsük Urunkat.

Nehéz olvasni a Bibliát? Igen, mivel sok, számunkra idegen, furcsán csengő név, sok adat, és összefüggés található benne. Igen, mert megannyiszor allegóriák mögé rejtőzik az üzenet, vagy példázatokat kell értelmezni, és ez szellemi kihívás. Sokszor bizony nehéz megérteni, miről szól egy szakasz, miről szól egy prófétai kijelentés, miről szól maga Jézus. Emlékszem egy alkalomra, amikor hazamentem az ifjúsági bibliaóráról és amit ott a lelkészünkkel megbeszéltem, azt rögtön meg akartam osztani otthon. Felolvastam egy részt és vártam a reakciót. Rá is kérdeztem: Ugye érted? Azt mondta az édesanyám: nem teljesen… Nem tudom, miért csodálkoztam el akkor annyira, pedig nekem is egy- két órával azelőtt valaki megmagyarázta. Így hát én is magyarázattal folytattam… Nehéz Bibliát olvasni? Igen, mert a maihoz hasonló igehelyekkel találkozunk. Példázatokkal, amiknek az értelme túlmutat a szavak elsődleges jelentésén.

Márk 12, 1-12

1Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 2Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. 3De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. 4Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták. 5Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. 6Egy valakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni. 7A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! 8Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. 9Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. 10Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; 11az ÚRtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?”12Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.

Miről szól ez a példázat? Megértettük? Tegyük próbára magunkat!

Itt a mi vidékünkön és mindenhol, ahol a mezőgazdaság évszázadok óta a lét alapja, jól érthető a földművelésnek minden formája, a bérbeadás lehetősége, vagy a tulajdonosi felelősség. Sajnos viszont sokszor túlzottan is elfeledjük, hogy számunkra Isten adja ezt az életlehetőséget. Mindent bekebelez, az Ővele való kapcsolatot is háttérbe szorítja a föld megművelése, pedig évszázadokon át a parasztember nem félt megszentelni az ünnepnapot… Neki időt adni, tőle várni, hálát adni, imádkozva előtte megállni, áldást kérni.

Tehát miről is szól a példázat? Arról, hogy Isten joggal kéri számon azt, ami az övé? Hogy a tulajdonosnak jár a haszonból? Miről is szól a példázat? Hogy vigyázzunk, kire bízzuk a földünk, a laposi kertünk, a gyümölcsösünk, szőlőnk? Miről beszél itt Jézus? Az emberek indulatairól, szűklátókörűségről vagy birtoklásvágyáról?

Ugye, már nem is olyan egyszerű a mai igeszakasz? Ugye már nekünk sem olyan könnyű megválaszolni, miről beszél Jézus? S úgy tűnik a bibliafordítók és magyarázók sem egységesek abban, mire irányítsák a figyelmet. Hiszen az egyik helyen ezt a feliratot találjuk a szakasz felett: „A gonosz szőlőművesek” a másik helyen pedig: „ Példázat a Fiú haláláról”.

Miről beszél helyett inkább azt kellene kérdezzük: „Kiről beszél?”

A szőlő az egész Ószövetségben Isten népére vonatkoztatott kép, a tulajdonos pedig a Teremtő Isten, aki kiválasztja népét. Így van ez Ézsaiásnál, Jeremiásnál és a 80. zsoltárban is. Isten gondoskodó szeretettel fordul az övéi felé. Ahogyan a tulajdonos mindent megtesz, hogy tulajdona szép és rendezett legyen, hogy ideális körülmények segítsék a kerti növények fejlődését, úgy Ő mindent elkövet, hogy ideális körülmények segítsék életünk kiteljesedését. Ezért adja át azt, ami az övé szolgáknak. Isten az emberekre bízza azt, ami az övé, egymásra bíz bennünket, nem iktatja ki felelősségünket. Kiről beszél tehát Jézus? Isten népéről, tehát az emberről, aki gondozásra szorul, és a mennyei Atyáról, aki jól tudja mire van szüksége az Ő népének, az embernek. Még mielőtt tehát a messzire utazó, távolból ránk se figyelő Istenről elmélkednénk, adjunk hálát, hogy Ő szerető közegbe állít minket. Akár így is érthetjük tulajdonosi gondoskodását!

A példázat szól magáról a mennyei Atyáról, aki szeretné látni az eredményt, a szolgák munkájának hasznát. Az utóbbi konfirmandus órákon és személyes beszélgetésekben ismét előkerült a keresztség szentségének, gyakorlatának témája. Benne szülők és keresztszülők felelőssége. Ebben az összefüggésben is utaltunk a 4. parancsolatra. Mit fogadnak meg a szülők az oltár előtt? Hogy gondoskodnak a gyermek hívő kereszténnyé növekedéséről. Ígérik, hogy ott lesznek mellette, azon igyekeznek majd, hogy az ő hitük, Istenre hagyatkozásuk oda vigye a gyermeket az élő Úrhoz, akire rátalálhat a szívével, akiben bízhat.  A mennyei Atya látni szeretné az eredményt, szolgái munkájának hasznát. Nem csak a személyes életünket, hitünket, de szolgálatunkat is ellenőrzi! Joggal teszi? Joggal kéri számon? Igen! Nem csak Izrael népén és a nép vezetőin számon, hogy kiválasztottságához méltón teljesíti-e be küldetésüket, de rajtunk is számon kéri. A szülők Isten helyettesei. Itt a kérdés: képes voltál ezzel a felhatalmazással megbirkózni? Isten nekünk is mondja: átadtam tulajdonomat, minden gondoskodó szeretetemet kimutattam, hogy éltél vele?

De a példázat szól a szolgákról, akik az Úr akaratának nekifeszülő, szeretetét értetlenül fogadó embereket példázzák. Ezért szól egyben a keményszívűségéről, a szív mélyén lévő istenellenes indulatokról. Isten megszámlálhatatlanul sok prófétát küldött Izrael népéhez. Izrael azonban mérhetetlen vaksággal elutasította, megvetette, kitaszította magából, megölte őket. Isten érthetetlen türelemmel, fel nem fogható módon, ezernyi esélyt biztosítva fordul felénk. Minden életlehetőséget, az övén történő munkálkodás esélyét megadva, minden emberi mértéket meghaladó jósággal fordul tulajdona, az embervilág, de az ő saját népe felé is. Igyekszik egyértelműen rámutatni arra, hogy az élet, annak lehetősége és esélyei az Ő kezében vannak. Hozzá tartozunk, neki kell elszámolni. Figyelmeztetéseket ad, hív, odafordít magához. De semmi foganatja. Az Istent nem becsülő, Isten küldötteit sem becsülő emberi magatartásról szól ez a pár sor. Amikor az ember elfeledi a kiinduló pontot, a viszonyulást, eredetet, hogy az Úr Isten bocsátotta útjára, hívta e világba. Amikor nem csak az nem érdekli, hogy más tulajdonán tevékenykedik, de az sem, hogy a gazda joggal kér számon. Az elvakult indulatok, az istentelen szív mélysége ez. Az ember szörnyű mélysége, aki elfeledi, hogy élet és halál Ura egyszer megítéli.

De a példázat leginkább Isten, a mennyei Atya semmihez nem fogható irgalmas szeretetérére mutat rá, arra ami minden határt átlép, ami minden emberi értelmet felülhalad. Mert még a Fiút is elküldi, hátha… hátha másként lesz, hátha őrá odafigyelnek, hátha őrá hallgatnak, hátha Őt megértik, hátha őt megbecsülik…  Az Atya egyetlen Fiát is feláldozó szeretetéről szól, akit meggyaláznak, keresztre feszítenek, kidobják a városon kívül a Golgotára űzve. Egy megvetett helyre küldik, ami semmi másra nem való, csak a megvetésre.

Heródes hatalmas palotája és a templom számára innen nyertek kőtömböket, de a Golgota hegyének voltak olyan részei, amit nem tudtak felhasználni az építkezéshez. Ez a kő, ez a hely másra lett alkalmas. A keresztek felállítására. Abból a templomból már csak a Siratófal áll, de a Golgota kétezer éve hívja a tekintetünket, a szívünket Krisztushoz, akit ott értünk és miattunk feszítettek keresztre. Hátha felnézünk rá, hátha meglágyul a szívünk, hátha ráismerünk magunkra Isten igéjében, hátha megtérünk, hátha hálával vesszük, hogy értünk is folyt a drága vér a Golgotán…

Rólad van szó!

A példázat allegorikus beszédmódjában ne keressük a 100%-os megfeleltetéseket. Figyeljük inkább az üzenet hatását a hallgatóságra, ahogyan megértik, hogy a példázat Izraelről, az Isten népéhez küldöttekről, Jézus küldetéséről, az ő személyes felelősségükről, tehát róluk szól. Figyeljünk inkább arra, rájövünk- e lassacskán, hogy ez a pár mondat rólunk szól, nekünk szól.

Van egy nagyon szép ének, a világ kereszténységének népszerű kegyességi éneke, az angol cím, egyben az első sor így hangzik: " amazing grace". Az egyik fordítás így hangzik: " az Úr irgalma végtelen”. De a példázat szerint- az Úr Jézus szerint- az Úr irgalma mégsem végtelen... Egy fiatal megkérdezte egyszer lelkészét: " Elég ha halálom előtt egy órával megtérek?" Mire a lelkésze: " Elég lenne, ha tudnád, mikor következik ez be. De mivel nem tudod, még ma halld meg a hívást!" Egyszer lejár az idő a mi saját életünk ideje, egyszer majd Jézus eljön ítélni élőket és holtakat. A gazda egy pillanatban már nem türelmét mutatja meg, hanem igazságos ítéletét hozza el. 

Ebben a példázatban ezt is egyértelműen megérthetjük. Az Úr irgalma Krisztus áldozatához visz, de aki ezen a kövön elbukik, annak ez az irgalom nem megtapasztalható! Aki nem tud a Fiú küldetésével, értünk való halálával mit kezdeni, azt önmagára vonatkoztatni, az az irgalmas Isten helyett az ítélő Isten kezébe esik.

Ezért böjt második vasárnapja ezzel indít útra, a 25 zsoltár alapján: " Gondolj Uram irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak!" és mi így egészítjük ki, imádságunkban: " És szabj határt még igazságos ítéletednek felettünk!"

 ( Kép szerzője: Octavio Occampo)