Miféle eledel ez?

pita-vs-paszka-1.jpgKözben kérték őt a tanítványai: „Mester, egyél!” 32 Ő pedig azt mondta nekik: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.” 33 A tanítványok erre egymást kérdezték: „Valaki talán hozott neki enni?” 34 Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. 35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. 36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. 37 Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. 38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be. ( János 4, 31-38) 

( Kép: Pita vs pászka. Forrás Izraelinfo) 

Jézus korában kevesebb hétköznapi táplálkozástudós volt, mint ma… Az emberek valószínű mégis tudták milyen összefüggések állnak eledelük és fizikumuk avagy komfortérzetük között. A zsidó emberek különösen is figyeltek arra, mit esznek, hiszen hitük, kultikus magatartásuk relációban állt azzal, amit elfogyasztottak. Nem ehettek tisztátalant- és a tisztátalan ételek listáját meg is találták a törvényben. Mennyit foglalkoztak az evéssel? Valószínű, hogy csak a legszükségesebb időt fordították eledelük kérdéseivel, hiszen generációról generációra adták tovább az étkezési szokásokat, így beleivódott a mindennapokba, mit szabad és mit nem. Az első keresztények idején is így volt, amikor az apostoli konvent meghatározta, miben kövessék az addigi előírásokat, akkor ezt adták tovább: tartózkodjanak a vértől, a megfulladt állattól és a bálványok okozta tisztátalanságtól. Úgy hiszem, az alapvető vallási és egészségügyi összefüggéseken túl nem fárasztották magukat a táplálkozástudomány részleteivel, nem bonyolódtak bele abba. Tudták, ha elegendő élelmük van, akkor nem maradnak éhesek, lesz erejük dolgozni, teljesíteni, gyermekeik is növekednek, jól érzik magukat a bőrükben.

Van nekem eledelem, amiről ti nem tudtok, mondja Jézus a tanítványainak. A tanítványok, akik azért hagyták magukra egy város határárában egy kút mellett egy kis időre a mesterüket, hogy bemenjenek a városba valami ennivalót szerezni, csodálkoznak azon, hogy visszaérkezve ezzel a kijelentéssel várja őket Jézus. Talán időközben valaki itt a kút mellett megkínálta őt valami kis elemózsiával? Persze nem erről van szó.

Jézus ismét egy hétköznapi szituációt használ arra, hogy lelki összefüggéseket tárjon fel. Mert ugyan vajon mire jó az élelem? Hogy erőt, energiát adjon a mindennapi tevékenységeinkhez, hogy a szervezetünk egészséges legyen és helyesen működjön. Az étel nem arra való, hogy eltöltsön, hogy eltelítsen, jól belefáradjunk a rengeteg finom falat elköltésébe, emésztésébe. Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hogy képesek legyünk véghez vinni dolgainkat. Jézus belső hajtóereje nem csak az az élelem, amit elfogyaszt, neki más adja az energiát a küldetéséhez. Őt nem az étel íze, zamata tölti el örömérzettel, hanem az, hogy az Atya akaratát teljesítse és bevégezze az ő munkáját. Őt az viszi előrébb, hogy engedelmes és tudja földi élete, szolgálata célját. Őt ez tölti el elégedettséggel, ez tölti el boldogsággal. Ő ezért tud nap mint nap úton lenni Galileában. Neki ez adja az energiát: az Atyának való engedelmesség.

Ismerünk depressziós embereket, láttunk már éhezőket. Míg az egyik nem jut élelemhez, ami fizikai életéhez nélkülözhetetlen, a másik elveszíti az értelmet, ami fizikai emberi életéhez nélkülözhetetlen. Mindkettő szűkölködik, nélkülöz, és látható módon híjával van a szükségesnek. De megannyi embertársunk élete tengődés, vegetálás, csak kevésbé szélsőségesen...

Egy alkalommal, mielőtt Jézus a csodálatos kenyérszaporítás cselekményét megette, azt mondta tanítványainak az éhező 5000 ember láttán: ti adjatok nekik enni! És a tanítványok látják a képtelen helyzetet, az óriási kihívást: enni adni ennyinek? 200 dénár árú kenyér kevés lenne ennyinek. (Egy napszámos 200 napi fizetése.)

Ma úgy tűnik, szívesebben tesszük meg ezt a fajta segítségadást, mint a lelki étel továbbadását. Mert foglalkoztatja az embereket a zárható ételdoboz kihelyezése, amiben szegény, rászoruló embertársainknak tudnánk jót tenni. Az ételosztások gyakoriak, mert hiszen legalább egyszer- egyszer terítsünk asztalt. De vajon a mi saját eledelünket odanyújtjuk-e? Van-e nekünk olyan eledelünk, mint Jézusnak? Vagy arról sem tudnak?

Lehet- e tudni, hogy bennünket eltölt örömmel az Istennek való engedelmesség? Lehet- e tudni rólunk, hogy minket betölt az a vágy, elszántság, hogy az Atya akaratát teljesítsük? Lehet-e látni rajtunk, hogy életünk motorja, energiája az, hogy küldetésünket az Atya munkájában való munkálkodás jelenti? S ezt az eledelt adjuk-e, nyújtjuk- e? Megtörjük- e jelképesen ezt a kenyeret? Legalábbis először egymással, és aztán másokkal is? Leülünk egymással enni? Az igével betöltekezni, azt tanulmányozni, arról közösen elmélkedni? Szeretetvendégségen csipegetünk… egyre kevesebben… De ott is mi van a középpontban? És az engedelmesség és küldetés, az Atya akaratában szorgos teljesítésében, a neki való szolgálat eledelében együtt osztozunk- e?

Jézus egy másik témát is felvet… Ez pedig a dolgok megítélésének témája. Mert amikor a vetésről és aratásról szól, az búzatábla és ringó kalászok képét veszi elő, akkor bizony arról beszél, hogy mi képesek vagyunk megfelelő összefüggések meghozatalára. Látjuk, mi vesz bennünket körül. Meg tudjuk állapítani az ok- okozat és az időbeliség összefüggéseit. Hát a lelki életben ne lenne erre képességünk? Valaki már előkészítette a talajt. Az ige magva elhullott, a búza szárba szökkent, a mezők készen állnak az aratásra. Isten eddig dolgozott, Jézus azt mondja az én Atyám mind ezidáig munkálkodott én is munkálkodom. Most rajtunk a sor. Amit elődeink már előkészítetek, azt nekünk folytatni kell.

Sokszor beszéltem már arról, hogy nem elég nosztalgiázni, megőrizni a múlt emlékeit, hagyományokat, értékeket becsben tartani. A munkát folytatni kell. Jézus ezt mondja. Töltsön be és töltsön el bennünket örömérzettel, elégedettséggel ez az atyai akarat, és a mi tevékeny engedelmességünk. Nem elég egy- egy szép képet felmutatni nagy létszámú konfirmandus csoportból, beszámolni régmúlt idők intenzív, nagy volumenű ünnepeiről. Ma is engedelmesen tenni kell. Mert Istenünk előkészítette számunkra azt a terepet, ahol látni akar. Más vet, más arat. Minden generációra más van bízva, sőt másfajta lelki ajándékai vannak mindenkinek. De az Atya akarata nem változik: az övéit engedelmes szolgálatra hívja.

Tehát Jézus nem fogyasztói társadalomként tekint ránk. Ezt a témát érintve nincs is értelme a fogyókúrázásnak. De nem is mi vagyunk a táplálkozástudósok. Ő maga más megvilágításba helyezi mindazt, ami nekünk első olvasatra olyan egyértelműnek tűnne. Mégis hív. A maga asztalához. Mégiscsak ünnepi asztalt terít nekünk, hogy Ő legyen a mi eledelünk. Hogy vele erősödjünk, hogy belőle nyerjünk erőt élethez, szolgálathoz. Hogy aztán vele megerősödve, őt magunkba zárva, Őt tudjuk nyújtani. Mert Jézus Krisztus teste és vére az örök élet itala és étele, bizony Ő a mennyei kenyér, az élet kenyere, aki életet ad a világnak. Mert Ő azért jött hogy mi éljünk, sőt bőségben élhessünk, de engedelmes, az Atya akaratába simuló, szolgáló életet. Ámen