Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Március 15.- Ellenségünk legyőzője

2013. március 15. - Skata

 

nemzetiszinviragok.jpg

 Ha bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor? Zsolt 130,3

Krisztusban van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából. Ef 1,7

Ez az igehirdetés hét évvel ezelőtt ezen a napon hangzott el a városi megemlékezésen.

Szeretett Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Azokat az igéket olvastam fel, melyeket nem választottam, hanem amik a Bibliaolvasó útmutató mai napra kijelölt mondatai. Isteni szavak, melyek nekünk szólnak és erre a napra vonatkoznak.

A 130. zsoltár mondata a számon tartásról szól- arról, hogy valamire emlékezünk, valamit észben tartunk, valamit felírunk, megjegyzünk, mert nem akarunk elfeledni. Számon tartjuk a fontos évszámokat. Mennyire evidens, természetes, hogy piros betűvel írjuk őket. Nemzeti ünnepeink eseményeit tanuljuk, tanítjuk, évről- évre átismételjük. Számon tartjuk nagyjainkat, hazánk történelmének jeles alakjait. Utcákat nevezünk el róluk, közintézmények hordozzák nevüket, itt nálunk is, Mezőberényben. Illik tudni a Nemzeti dalt, a 12 pontot és 1848. március 15-e cselekményét szinte óráról órára. Számon tartjuk a márciusi ifjakat, ugyanúgy, mint az aradi vértanúkat- bárcsak ebben az évben október 6-án ugyanannyian viselnének gyászszalagot, mint ma kokárdát! Mert mintha az feledésbe merült volna, hogy ennek a napnak van egy társa, testvére, amikor nem az eufória, a forradalmi hangulat, hanem a gyász ült népünkre. A mai csak az út kezdete volt, s mivel ők életüket adták értünk, ezért lehet még dicsőségesebb, erőteljesebb mindaz, ami a rájuk való emlékezéshez kötődik.

Számon tartjuk, vagy csak ünnepelünk, mert megszoktuk? Számon tartjuk, vagy csak összejövünk, mert ez a márciusi nap legalább egy kis lélegzethez juttat tengernyi tennivalónk között? Számon tartani csak azt lehet, amiben érintettek vagyunk- vagy a pozitív vagy a negatív volta miatt. Így tartjuk számon a házassági évfordulót, születésnapot vagy nagyszüleink halálának napját. Összetartozásunk kerül előtérbe, lelki húrjaink megpendülnek. 165 év után eleven-e, felszabadító és távlatot adó érzés- e összejönni, meggyullad-e bennünk is a tűz, ha csak rágondolunk?

Ma azt is nyomon követjük, mit tart Isten számon. Először is bennünket, sőt a hajszálainkat is. Az Ő tudta nélkül semmi sem történhet. Nincs olyan dolog a világon, amit el lehetne előle rejteni, se jót, se rosszat. Milyen nagy szó ez! Isten, aki világot teremt, csillagrendszereket mozgat és a történelem Ura, számon tartja az embert, bennünket, kicsiny nemzetünket. Ha nemzeti összetartozásunk tudata újra lángra gyújthat bennünket, akkor az Istenhez tartozásunk tudata még inkább. Nem feledkezik meg rólunk! A hatalmas és mindenható apró, porszem teremtményét számon tartja, sőt szereti. A tenyerembe véstelek, mondja.

De mi van akkor, ha Ő számon tartja a bűnöket? Mindazt, amit az ember takargat, szégyell, ami miatt kényelmetlenül vagy megbélyegzettnek érzi magát? Mi van akkor, ha azokért felelni kell? S mi van az Istennek való kapcsolattal? Hiszen akkor követünk el csak rosszat, amikor le akarjuk rázni magunkról az Ő uralmát, amikor el akarunk tőle szakadni, és nem hallgatunk rá. Ha a bűnöket számon tartod, ki állhat meg előtted? Senki. Nincs emberfia, aki Isten előtt megállhatna. Mi emberek embereket látunk csak magunk előtt- jókat, rosszakat, dicsőket és érdemeseket, hősöket vagy hazaárulókat. Mi csak azt látjuk, ami a felszín, a tetteket és csupán néha rajzolódik ki a szándék is mögötte. Ha magunkra gondolunk kényelmetlen tény az, hogy Isten igazságos- de ha hazánk történelmére, küzdelmeinkre és céljainkra, elbukott forradalomra és véres áldozatokra, akkor máris más fény vetül mindenre. Ő nem feledi el, ő számon tart, sőt számon kér.

Milyen hit lakott a márciusi ifjak szívében- nehéz lenne pontosan felfedni. De nem feledkeztek meg arról, hogy Isten felettük áll és ők ebből a kapcsolatból erőt meríthetnek. Hitük erkölcsi kötelezettségeit magukra vették és nem emberi nagyszerűségnek tartották életüket. A Nemzeti dal visszatérő soraiban is a magyarok Istenére esküszünk. A Himnusz első sorában azt kérjük  Isten áldd meg a magyart. Amikor a tábornokok bitóra mentek, Isten nevével az ajkukon, Krisztus áldozatára emlékezve, az ő szenvedéséből erőt merítve tették.  Tudva és remélve, hogy van isteni igazságtétel. Ha emberi oldalon elbukás és halál is van- Istennél másképpen, mert Ő számon tartja az övéit. Mint a pásztor a nyáját. Mint a jó pásztor az egyetlen elkóborlót. Sőt ő maga adja életét oda.

Böjt közepén vagyunk és különös, ambivalens érzésekkel emlékezünk. Mi is ott állunk, mi is velük megyünk, ez a mi forradalmunk és szabadságvágyunk, a mi küzdelmünk az elnyomó hatalommal szemben! Sokunkat hatalmába kerít az a csodálatos tavasz, amikor felcsendülnek a jól ismert dallamok és újra elszavalják a mindannyiunk által kívülről fújt költeményeket. Fásultságunk és beletörődésünk egyszerre odalesz. A tűz lassan lángra kap a mi szívünkben is- nem csak gépiesen ünneplünk, hanem belülről jár át március 15 üzenete, lelkülete. Pedig a vége halál volt, mégis képes újra meg újra bátorítani, megújítani, előre mutatni, mert az az áldozat nem volt hiábavaló!

Krisztus mellett lépdelünk, lassan a halálba a böjti úton. Ő cipeli a keresztet, mi cipeljük bűneinket, amik lehúznak. Amiktől szabadulnánk, de nem tudjuk csak úgy lerázni magunkról, mert egyedül nem megy. Valakivel össze kell fogni, valaki kellett, hogy jöjjön, hogy felvegye a harcot elnyomónkkal, azzal az ellenséggel, aki meggyőz minket a sikertelenségről, aki bátortalanná és életunttá tesz. Valaki kell, hogy legyőzze a gonosz hatalmát, aki mindent megkeserít, mindent elront, és a legszebb államainkat, sőt egész életünket befeketíti. Az ősellenségünk meggyőz arról, hogy legyünk önzők és csak a magunk hasznát keressük, aki nem akarja az összefogást, és irtózik az áldozat, szolgálat, a másokért való odaadás szavaktól. Krisztus cipeli a keresztet, értünk. És megérkezik a kivégzőhelyre- értünk. És életét adja. Értünk. És áldozata nem hiábavaló, mert ő nem magára gondol, hanem az övéire, akiket számon tart, minden ellenére. Azokra gondol, akik a halál árnyékában élnek, akik számára nincs értelme küzdeni nemes és magasztos dolgokért, mert úgyis csak egyszer élünk. Ránk gondol, értünk imádkozik, miattunk hal meg. De harmadnap feltámad, hogy lássuk, hol van és kinél az élet igazi távlata, hogy van valódi remény. Legyőzi ellenségünket, a bűnt, a halált, értünk.

Mi számon tartjuk március 15-ét és Húsvétot, de sokkal nagyobb örömüzenet az, hogy Isten a történelem és a világ Ura számon tartja a mi elveszettnek gondolt személyes és közösségi életünket és tálcán kínálja az erőt, a reményt és áldást- önmagát Krisztusban. Csak éljünk végre ezzel a hatalmas eséllyel, megmaradásunk egyetlen zálogával, higgyünk Benne és kövessük Őt!

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr805136848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feró 2013.03.18. 23:02:08

Hála ,Tisztelet!

Egyenes,szép beszéd volt.

Köszönet és egy IGE

ISTEN azonban abban mutatta meg rajtunk,
a szeretetét,hogy KRISZTUS már akkor meghalt értünk,amikor bűnösök voltunk (Rom 5,8)

ISTEN legyen veled!

Üdv Feri
süti beállítások módosítása