Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Monotóniatűrés keresztény módra

2021. május 09. - Skata

panik_helyett.jpgJézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Lk 18, 1-8 

Monotóniatűrés- jól ismerjük ezt a fogalmat és ki- ki tudja önmagáról, mennyire jó ebben vagy mennyire esik nehezére. Akik szalagmunkások valószínű nagy monotóniatűréssel rendelkeznek, hiszen naponta ugyanazt a tevékenységet végzik órákon át, mindig visszatérő munkafolyamatokban állnak. Egyeseknek szükségük van erre a kiszámíthatóságra, mások egy ilyen munkahelyről már a második napon elmenekülnének. De a kifejezés kapcsán gondolhatunk olyan tevékenységekre is, amik precizitást és türelmet feltételeznek, hosszú ideig ugyanazt az állhatatosságot követelik tőlünk. Azt hiszem, én ezért sem tudok kézimunkázni, hiszen aprólékosság mellett minvégig türelmesnek kell lenni, s a produktum majd akkor lesz szép és akkor készül el, ha időközben is minden mindig ugyanúgy történt. Nincs változatosság, nem lehet a közepén feladni, nem lehet hirtelen megfutamodni, megunni… Ha látni szeretnénk a kész terméket, sokáig kell állhatatosan ugyanazokat a műveleteket egymás után sorjázni: napról- napra, ugyanolyan minőségben és tempóban, ugyanazt ismételve, egyhangúan. 

Jézus egy példázatot mondott arról, hogy mindenkor imádkoznunk kell és nem szabad belefáradni az imádságba. Nagyon sok bátorítást és ígéretet kaptunk tőle ebben a témában, sőt példát is a Miatyánk szövegével. Ezért is indult istentiszteletünk a Hegyi beszédből idézett ige énekével, a 88. számúval. Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek…  Ugyancsak Máté evangéliumában van feljegyezve az Úr Jézus másik ígérte, amelyben már a közös imádság hasznára és erejére emlékeztet: „ Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” Mt 18, 19

De mi van, akkor, ha már sok ideje könyörög valaki egy adott ügyért és az nem teljesedik be? Mi van akkor, ha nem kapjuk meg, nem úgy tűnik, hogy nyitott isteni fülekre talált volna? Jézus azt mondja, mindenkor imádkozzatok. Úgy érthetjük ezt: imádkozzatok akkor is, amikor feleslegesnek tűnne, akkor is, ha értelmetlennek, haszontalannak tűnne. Imádkozzatok nemcsak akkor, amikor magatokat érzitek alkalmatlannak rá, hanem, amikor is, amikor úgy gondoljátok, hogy a másik fél- akihez intézitek a kérést- nem tűnik alkalmasnak arra, hogy megértse a szavaitokat. Imádkozzatok mindenor és ne fáradjatok bele!

A zsidó tanítói hagyományban sokfajta stíluselemet találhatunk. A fokozást, a nagyobb felől a kisebb felé, a kisebb felől a nagyobbra mutatást az ellentéteket is… És íme itt is egy jól érthető kép, egy megdöbbentően túlzó ellentétek nyelvén megfogalmazott példabeszéd. Az Atyára mutatva egy embertelen és istentelen bírót állít elénk, egy közönyös egyént. Nem érdekli senki, csak önmaga. Így láthatja az az ember az Istent, aki már valaki évek óta imádkozik gyógyulásért, amikor hosszú ideje könyörög a családjában a bajok megszűnéséért, szerettei megtéréséért, szenvedélyekből való szabadulásért és sok ezer ima ellenére sem történt még. A messze lévő istenségnek nem számítok. Csak a saját dicsősége érdekli, az, hogy megkapja a emberek magasztalását, hódolatát. Ő egy életidegen valóság… Vagyis az életem és az én problémám lényegtelenek neki.

Jézus úgy mondja el ezt a példázatot, hogy a kétségeskedő szinte egyetért ezekkel a szavakkal. Viszont egy szemernyi hit is van, rögtön vitázna vele. Hiszen Isten számára az ember kedves teremtmény, annyi jót tett már velünk! Nem lehet hasonlósága ezzel a megátalkodott bíróval. Rögtön belevágnánk Jézus szavaiba és ezt mondanánk: Én nem így ismertem meg a mennyei Atyát! Könyörületes, szeret engem- és legszívesebben felsorolnánk, hányszor éreztük életünk során, hogy nem hagyott magunkra, megértett, felkarolt, megbocsájtott. Ott volt, amikor számítottam rá! Akkor is jót tett velem, amikor nem érdemeltem meg, sőt akkor is adott nekem, amikor semmit sem kértem.  

Tegnap elhunyt egy kedves lelkésztestvérünk. 56 éves volt. Márciusban készítettek vele interjút élet és halál kérdéseiről. Az Isten kezében című műsor ma is visszanézhető. Beszélt az imádságról, arról, hogy mélypontjaiban a kegyetlen istenarcot látott maga előtt, és kutatta, miért engedi a szenvedést. De ezt végig kisbetűvel kell írni, mert ez nem Ő, ez csak egy kép, úgy tűnik mintha az lenne. Majd arról is bizonyságot tett, hogy rákos betegsége során nem a múlt és nem a jövő felé fordult, hanem az itt és a most adott számára menedéket, mert itt és most helyzetében az élet legkisebb rezdüléseiben is megláthatta az örömöt, a szépet, a fénysugarat, élvezheti az arcát simogató szelet. Szavaiból pedig egyértelműen megértjük, hogy Isten itt és most vele van, nem hagyta el. Felkészíti arra, hogy szembe tudjon nézni azzal, ami mindannyiunk számára elkerülhetetlen, hogy békességgel becsukja maga mögött az ajtót.

Isten nem könyörtelen. Nem igazságtalan. Isten nem közönyös. Isten nem csak önmagával van elfoglalva. Minek teremtett világot? Hiszen Ő maga tökéletes, nem volt erre szüksége, ránk sem. Ő értünk cselekedett! Értünk teremtette mega  gyönyörű világot és bennünket szeretetből és nekünk akar jót adni. Böjte Csaba olyan szenvedélyesen mondta, hogy szeretteim, jobban szeret bennünket a mennyei Atya, mint az Ő szent Fiát, hiszen nem kímélte értünk. Tulajdonképpen csupán visszahangozta Pál apostol szavait. Igen, Pál apostol mondott is érthetetlenül állt afölött a tény fölött, hogy Ő a Krisztust káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember volt, mégis irgalmat nyert, mert hitetlenségében tudatlanul cselekedett. Még engem is jobban szeret az Atya, mint Krisztust!

Ezernyi cáfolatát adhatjuk ennek a példázatnak! Sötét pillanatainkban azt mondhatjuk ugyan: igaza van Jézusnak, amikor úgy mutatja be a mennyei Atyát, mint ezt a könyörtelen bírót, úgy látjuk, mint az embervilág iránt érzéketlen mennyei személyt. De még sincs igaza neki, mert a mennyei Atya jobban szeret engem, mint az a Jézust, aki ezt a példázatot számomra átadja! Akkor hát mi lenne az igazság? Merre mozdul el a mérleg serpenyője?

Jézus nem hagy kétséget. Megérti a mi lelki vívódásainkat. S mégiscsak afelé vezet, hogy ne a kísértő, kétkelkedő hang legyen bennünk erős, hanem valami más. A hit. A hit Isten jószándékában, szeretetében, az Ő számunkra jó akaratának véghezvitelében.

Tegnap az ifisekkel beszélgettünk már idézett mátéi igékről. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a be nem teljesülő imák hátterében azt mondta az egyik tizenéves nagylány azt mondta: nem hiszünk… Megértette az imádság titkát, „ a titkot”  az imádság hátterében. Ráérzett a lényegre, arra, amit itt Jézus tanít: nem a dolgokon, a tapasztalásokon eseményeken fordul meg az imádság sorsa, hanem a szív hitén.

A példázatbeli özvegyasszony kitartó, állhatatos, nem tágít. Tudja, hogy egy bíró dolga az igazságszolgáltatás. Ezt a feladatát úgyis el fogja végezni. Vagy előbb vagy utóbb, de így kell lennie. Nem erre az egyetlen bíróra, a jellemvonásaikra néz, hanem abban bízik, ami a bíró küldetése, feladata, hogy az teljesíti a kötelességét. Hiszen ezért bíró. Bennünk is ez a hit kell éljen. A mi mennyei Atyánk azért Atya és azért Isten, hogy nekünk is Atyánk legyen, hogy nekünk is Istenünkké váljon, de ez csak úgy tud megtörténni, ha mi ezt ebben az imádságos kapcsolatban meg tudjuk tapasztalni.

Mit olvasunk még? A bíró szavait: asszony terhemre van, zaklat, megteszem, amit kér, mert már jó lenne tőle szabadulni tőle… Nem gondolnám, hogy bármelyikünk azért imádkozna sokat, hogy Isten megunja végre a szavainkat és beteljesítse végre a kéréseinket. Nem hisszük, hogy a mi Istenünk ilyen lenne. Nem hisszük, hogy zaklatásnak venné az imádságot, hiszen Jézus maga buzdít és maga tanít az imádságra és várja, kéri a hozzá fordulást. Sőt várja az imádság mögött lévő hitet. A mi imádságos monotóniatűrésünkben még van hová fejlődni. De ehhez nem eszközök kellenek, habár katolikus testvéreinknek sokat segít a rózsafüzér- hogy föl ne adják félúton… Az igazi eszköz az imádság monotóniatűréséhez a hit. Hit kell, bizalom a mi szerető mennyei Atyánkban, hogy bármit is látunk és tapasztalunk, a mi lelki szemeink Őrá tekintsenek, és a mennyei célra. Ha mi azt el akarjuk érni, nem szabad feladnunk az imádságot sosem. Ámen

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr1616527114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ludwig Lutheranus 2021.05.09. 16:18:45

Imádság és a hit feladása? Nem, nem, soha!
süti beállítások módosítása