Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 2 Korinthus 4, 10- 14

Kevés gyermekkori filmélményem van. A szüleink ui. figyeltek arra, hogy hétközben kizárólag akkor üljünk a tévé elé, ha minden feladatunk készen van és minden este fél 8-kor már aludni kellett menni- ez bizony még 8. osztályosként is így volt. A hétvégén persze bepótoltuk: jöttek a nagyobb családi filmezések. Bár a nem nekünk való – korhatáros vagy éjszakai- filmekhez nem volt hozzáférésem, egyes filmek félelmetes és rossz érzést keltő képeit még mind a mai napig fel tudom idézni. Úgy emlékszem, hogy egy történet szereplője gyermekkora óta valamilyen mérgező anyagot kapott, amihez hozzászokott a szervezete, így aztán bármi, amihez hozzáért, az megsínylette. Ezért nem tudott barátkozni, a természetben mozogni. Egyetlen tapintása is halálos volt a környezetében lévő virágokra nézve. Egyszer egy pillangót fogott meg és az élettelenül hullott ki az ujjai közül. Rémísztő volt látni a halálos, mérgező érintést.

Mostanában egyre több területen kerül sor addig tabunak bizonyuló témák feldolgozására. Az egyezőség mindegyikben az, hogy mérgező vagy fekete előtagot kapnak: a szakirodalom tud a fekete pedagógiáról, ami a gyermek rovására elkövetett, hosszú távon negatív hatású pedagógiai cselekmények összessége. De nyíltabban beszélünk ma már a mérgező anyákról is, akik nemhogy a szeretetüket vonják meg a gyermeküktől, de bántalmazó, ártó viselkedésükkel lerombolják az édesanya- gyermek kapcsolatról alkotott ideánkat, és nagyban hasonlítanak ehhez a mérgező kapcsolatok is- amiket korántsem tartunk újdonságnak. Már jó egy éve minden napunk halálozásról, elhunytakról szóló statisztikáról, a halállal szembeni heroikus küzdelmekről szólnak, mégis megdöbbenünk, ha az élet legszebb és igen magasztos területein – anyai szerep, pedagógia, szeretetkapcsolatok terepén- is szembesítenek bennünket a fekete, mérgező, ártó, halálos hatásokkal…

Pál apostol számára nem volt tabu a halálról beszélni. Nem volt kellemetlen megemlítenie, hogy halált hordozunk a testünkben, hogy szüntelenül a halál révén állunk és a halál végzi bennünk a munkáját. A korinthusi levél ezen igéi alapján mégsem gondolnék valamiféle fekete teológiába bocsátkozni... akkor sem ha bizonyos időszakokban és eszmeiségekben még a hitet és azok hirdetőit is be akarták feketíteni… Csak korunkban tapasztaljuk a távolodást, viszolygást a halál témájáól, de Isten emberei sosem dugták fejüket a homokba, nem néztek félre sem a halál sem a bűn kapcsán, ezért is tudunk a hamartológia, vagy thanatológia résztudományokról, a halálkutatásról valamint a bűn témájának dogmaitikai feldolgozásáról. Pál sokszor és nyíltan szól leveleiben a halálról, de nem szemlesütve, vagy az addig is ismert igazságokat végre felfedve, hanem azokat helyén kezelve. Ezért mondja egy helyen: „Halál hol a te fullánkod? Halál hol a te diadalod? Hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk Jézus Krisztus által!” Az apostol a másik oldalt is egyértelművé teszi: az életet, Krisztus életét bennünk, az életre vezető utat, az élet evangéliumát.

Az egyházi hagyomány szerint ma fehérvasárnap van. A hét vezérigéje az újszülött csecsemőkre utalva szólít fel bennünket, hogy ahogyan a kisbabák az anyatejet, úgy mi az ige hamisítatlan lelki tejét kívánjuk. Ez a táplálék, az új élet táplálására, növekedésére kell. Ennek a vasárnapnak a fókuszában az élet, az új élet áll. Régen a nyolcnapos húsvéti ünnep utolsó napján a keresztség állt a vasárnap középpontjában. A krisztusi életben való részesedés, a tudatosan vállalt keresztyén hit. A nagyszombaton megkeresztelt katechumének levették egy héten át hordott fehér ruhájukat és elkötelezett, tudatos új életük felé tekintettek. A régi életnek vége, az Isten nélküli, bűnös élet lezárult, új, szent élet következik, mert a keresztségben meghaltunk a bűnöknek, de Lélek által élhetünk a Krisztusnak. Sok gyülekezetünkben ilyenkor van a konfirmáció, fiatal testvéreink vallástételének, első úrvacsorájának napja.

Látható, hogy a mai napi igéje, egyházi hagyományunkban gyökeredző tartalma és gyakorlata nem egyfajta " fekete teológia" - az Istenről szóló beszéd egyébként sem lehet az. Ha körbenézünk, s ha látszólag úgy tűnik is, hogy a halál világunk minden területén hatalmat követel magának, mert erősebbnek mutatkozik, hiszen a gonosz, a bűn rombol lelket, életeket, közösséget és ezt Krisztus tanítványai is érzik a testükben, a küldetésüket teljesítve, de ez mégsem taglóz le, mégsem áraszt el mindet. Jézus követői- az elsők és mi mostaniak is a húsvét üzenetét hirdetjük: itt az Élet Istene, a Feltámadott az Úr, benne nekünk is életünk lehet. Pál apostol a hitéről beszélve ezt a fehér, szent, tiszta üzenetet adja át, így ragadhatjuk meg ma is a legteljesebb örömhírt, evangéliumot. Mert amíg az első húsvét során az üres sír láttán félelem és remegés lett úrrá a tanítványokon, ő hisz és ezért szól. Nem tud néma maradni. Sőt azt mondja el, hogy ezért a hitért, ami őt átitatja, amit ő képvisel, azért még a halált is megéri vállalni. S bár szüntelen kockáztatja az életét az utazások során és az értetlenséggel találkozva veszélyeket él meg, de bensőjében az életet hordozza és ezért életet munkál. Pál apostolt Krisztus evangéliuma élteti és ezt hirdeti. Amerre megy, ahová odafordul, amely településhez eljuttatja az örömhírt, ott élet támad. A Feltámadott új életet ajándékozó láthatatlan érintése lesz tapasztalhatóvá.

Számtalan igen idős lelkipásztor, szolgált élete végéig. Nem volt, aki pótolja őket, de nem is akartak szótlanok, tétlenek maradni. Kilencvenen túl is odaálltak a ravatal mellé, ha már nem is tudtak felmenni a szószékre, az oltártérből vagy széken ülve hirdették az igét. Egy lelkésztársam idős lelkész édesapja utolsó szívdobbanásáig akart prédikálni. Megadatott neki. Miközben a halál rajtuk munkálkodott, a mulandóság jegyeit hordozták, viselték betegségeiket, sajgó tagjaikkal aggastyánnak mutatkoztak, a gyülekezet előtt, Krisztust hirdetve tűz és élet töltötte be őket.

Jézus él és mi is élni fogunk! Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Fehérvasárnap ragyogó örömhíre ez, amit hiszünk, amit értelmet ad a mindennapoknak, amitől reménytelivé válik az életünk a halál kapujában is. Nem szomorkodhatunk úgy, mint akiknek nincs élő Uruk, mint akik nem tudják, kihez tartoznak, hogy Ő győzött a halál felett. Jézus a mi életünk, aki most is és örökké éltet bennünket! Ámen