Jézus mondja:
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.János 15, 1-2
Van még abból a finom szőlőből? - érdeklődött egyik gyermekünk a minap. Kaptunk ui. egy fürt igazán zamatos szőlőt, amit másnap is jó lett volna még megízlelni… A gyümölcs már csak ilyen, ha igazán jó. Az ember nem tud betelni vele, friss, üde, jólesik elfogyasztani, szemet gyönyörködtet nem csak a kertben, de a tortán, asztalon is.
Az Úr Jézus a hallgatói számára egy végtelenül közérthető kép segítségével mond el ismét igen fajsúlyos és mély értelmű isteni igazságokat önmagáról, a mennyei Atyáról és a tanítványi létről is. Ki ne értené, hogy a hasznos, áldott és szép élet olyan, mint egy érett, egészséges gyümölcs? Ki ne lenne képes meglátni, hogy Jézus itt arról beszél, hogy az övéinek nem vegetálni, hanem értékes, mások számára is örömöt adó életet kell élni? A zsidóságban mindenki tudta, hogy a szőlő az az örömöt jelentő gyümölcs. Pál apostol így fogalmazott- sokkal magasztosabban, mint ahogyan mi ezt szavakba önthetnénk: a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. Keressük a gyümölcsöt a kertünkben, sétálunk, figyelgetjük milyen lesz a termés, mikor szakíthatjuk le az ágról, a tőről, lesz- e mit betakarítani, reménykedünk, hogy a végén fáradozásunk örömre fordul… A teremtő és életet adó Atya ugyanezt teszi, de azok is, akik bennünket körülvesznek. Nem csupán kíváncsiságból, hanem azért, mert szükség van a Lélek gyümölcseit termő keresztyénekre, akik türelmesek, jóságosak, szeretnek és békét sugároznak maguk körül, Istent magát viszik közel oda, ahol szükség mutatkozik, ezért így öröm találkozni, együtt lenni, beszélgetni velük, velünk…
A hívő életben nincsenek automatizmusok, erről is szól Jézus. A szőlővesszők nem teremhetnek maguktól, csak ha a szőlőtőn maradnak, és nem lesz sok gyümölcs még akkor sem, csak ha az Atya megtisztítja őket. Nincs olyan hívő élet, amely elszakadva a Krisztustól megvalósulhatna. Hiába szőlővessző, ha nem ragaszkodik, nem kapaszkodik a Krisztusba, ha nem él benne, ha az Úr éltető nedvessége, tápanyag utánpótlása nem járja át. Milyen evidens ez is és mégis mennyiszer feledésbe merül! A tanítványi közösség - mondjuk így, gyülekezet- nem képes betölteni hivatását anélkül, hogy ne Krisztusba lenne beletagozódva! A szőlővessző is csak névlegesen marad önmaga, de ha nem a szőlőtőn él, akkor haszontalan venyige csak, élettelen, száraz fa. Jézus korában is ott volt a veszélye a felületes hitnek: mellé özönlöttek, csak rajongtak érte, várták a gyógyulást és örültek, amikor az Úr meghallhatta, megsegítette őket. De a tanítványi élet komolysága és elköteleződése azt jelenti, hogy vállaljuk az Általa és Benne való életet. Mit jelent ez? Folyamatosan ott lenni, ahol Ő van. Az igében élni, a templomban őt dicsőíteni, az imádságban nem lankadni, mindig mindenben Hozzá ragaszkodni, Tőle kérni, Belőle erőt nyerni, nem eltávolodni… Hogyan lehet, hogy egyes közösségek nőnek, hatást gyakorolnak a pogány, ateista környezetre? Egyetlen kulcsa van: intenzíven Jézusban élve. Látszik és érződik rajtunk miben éltünk: aggodalomban, panaszban, másokat elítélő véleményekben. Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Hívő élet, az Atya és az embertársak számára örömöt jelentő tanítványi élet csak Jézus Krisztusban elrejtve valósulhat meg. Itt nem számít, mikor kereszteltek, hogy évtizedekkel ezelőtt konfirmáltam, egyszer már végigolvastam a Bibliát. Az egyik kedves testvér egyszer azt mondta, neki hiányzik, ha nem tanulmányozhatja a Bibliát rendszeresen a testvérekkel, érzi magán, ha betegség miatt kimarad az alkalom, mert akkor már lankad, gyengül a hite is. Bizony a hívő életben a szüntelen szimbiózis számít csak. Ezért mondja Jézus: nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.
Végül pár szó az Atya metszőkéséről. Mert bizony ebben az igében nem csak az öröm motívuma szólal meg, a gyümölcs és a szőlővessző képe, a tanítványok és az életadó Úr kapcsolata tisztázódik. Itt a bennünket megtisztító mennyei Atya is jelen van. Nekünk is van pár tő szőlőnk a parókia udvarán. Az évek során egy- egy testvérnek már eszébe jutott, hogy kimegy és gondozza ezeket a töveket, lemetszi, megkötözgeti, hogy legyen termés, hogy szebb legyen a végeredmény, többet szüretelhessünk. Gondoskodó szeretettel nyúltak a növényhez. Nem vadulhat el, nem hagyhatjuk csak úgy növekedni. A mennyei Atya örömöt akar, de időközben meg kell küzdenie azzal, ami nem odavaló, le kell számolni a kacsokkal, a felesleges, terméketlen szőlővesszőkkel. Testvérek! Urunk az örök örömbe vár, a mennyek országába. Már itt bőséges, boldog, áldott életet akar nyújtani. De ehhez az kell, hogy a szőlővesszők a rendeltetésüket betöltsék, meg kell minket tisztogatni az igével. Isten nem ért mindennel egyet, amit a tanítványok tesznek vagy szólnak. Nem minden jó az életünkben, akkor sem, ha keresztényeknek mondjuk magunkat. Az ige rámutat vétkeinkre és ha Urunk megtisztít, ha a bűneinktől megszabadulunk, megbánjuk azokat, engedjük, hogy lemetsszen rólunk ezt- azt az Atya, akkor mehet az élet tovább szépen, tisztán, áldottan. Ha nem engedjük meg ezt a munkát Istennek, akkor annak a vége tűz, azaz kárhozat. Jézus szép szimbolikus beszéde igencsak félelmetes fordulatot hoz. Nincs automatizmus a keresztyén életben. Az Atya rajtunk végzett munkája, megbocsátása nélkül elveszünk. Csak Jézussal van örömteli élet, csak Benne van szolgáló élet, csak Általa van örök élet. Egyszóval megmaradásunk egyetlen garanciája: Jézus.
Ez a mai nap- a Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap- jeles nap a gyülekezet életében. Johann Rudolf Walther személyében saját lelkészt iktattak be őseink 1745. augusztus 15-én. Vajon hányan tudtak erről a most ittlévők közül? S egyáltalán milyen jelentősége, milyen üzenete lehet ennek a napnak számunkra? Többek között az, hogy miben áll a megmaradásunk. Nem a hagyományokban, ünnepi rítusokban és bizony nem is a templom épületében- hiszen sajnos ma már vannak elhagyatott, üres, gyülekezet nélküli templomok is. Egyéni és közösségi megmaradásunk egyedül attól függ, hogy életünk el van- e rejtve az Úr Jézus Krisztusban. Benne élünk- e, Belőle és Érte élünk- e? Egyházközségünknek csak akkor lesz jövője, ha Jézushoz ragaszkodunk és Őbenne maradunk és Ő mibennünk. Ámen
