Egy világra szóló ügy- Krisztus a világért

Ha azt mondom hetedét országra szóló, vagy azt, hogy világméretű, esetleg globális vagy kozmikus, rögtön tudjuk miről is van szó. Olyan nagy hatású eseményekről, kontinenseken, nemzeteken átívelő eszmékről, cselekményekről, mindent átfogó mindenkit elérő hatásokról, amik mindannyiunk életét befolyásolják, a legközvetlenebb ügyeinket is más kontextusba, azaz más összefüggésbe helyezik. Pál apostol Kolosséba írt levele a kozmikus Krisztusról szól- az Ő egész világért történt szolgálatáról, emellett pedig mienkről is, a világban élőkért.

Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét, azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem. Kolossé 1, 24-29 

Napjaink világméretűnek nevezett ügye a Kínából- most már Olaszországból is- érkező vírus és annak követkeményei okán alakult ki. Mindenre, mindenhol hatást gyakorol. Ott is, azok életében is, akik sosem jártak külföldön, akik ki sem tudnak mozdulni házukból. De ez a globális intervenció (vagy bármely elővigyázatosság) senkit sem hagy hidegen, értesülnie kell róla valakin vagy valamely médián keresztül.

Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele elején, a most felolvasott szakasz előtt a kozmikus Krisztusról szól, nem is akárhogyan, hanem egy himnuszban.

15Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. 16Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 17Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. 18Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. 19Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, 20és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (Kol 1, 15-20)

Ez a himnusz Krisztust magasztalja, Aki már a teremtés művében ott volt. „Amikor Isten szeretetből hívta elő a nemlétezőket, Krisztus volt a teremtő mozdulat” mert Ő a láthatatlan Isten képe. „Ő a Teremtő Isten világ felé fordult lénye, akaratának megtestesülése… Az egész mindenség Krisztus által és rá irányítva teremtetett. A teremtés Krisztusa és az egyház Ura/ Krisztusa egy ugyanaz a személy.”  Így a gyülekezet boldogan tudhatja, hogy az ő Ura a világ élén áll és az egész mindenség benne áll fenn. De egyben ő az egyetlen is, akiben új teremtés kezdődhet. Ő az elsőszülött a halottak közül, az egész világ addig ismert rendje megváltozott Krisztus feltámadásával az új teremtésre hívatott el mindenki.

Nos hát Krisztus Urunk kozmikus jelentőségű személyéből, szolgálatából, értünk vállalt szenvedéseiből és megváltó, megújító hatalmából sok- sok következményt kell magunkévá tennünk.

Nyilván dicsőítjük Krisztust, aki értünk szenvedett, követjük, szolgáljuk, szeretjük Őt. De milyen cselekedeteket kell tenni a világ Ura küldöttjeiként? Milyen hétköznapi intézkedéseket kell tenni nekünk személyesen, a közösségnek az Ő ismeretében?

Pál erre ad nekünk tanítást.

Krisztus egyháza ma is szenvedések között tölti be szolgálatát. Az értünk szenvedő Krisztusra ma sem a végidők diadalmával mutatunk, hanem a szenvedéseinket eltűrve, Urunk erejével megküzdve azokat. Krisztus testének, az egyháznak ma is Mestere nyomdokában állva, szelíd szeretettel, szenvedéseiben Urára hangoltan, vele egységben élve, megpróbáltatások, szorongattatások között kell végeznie szolgálatát. S ezt bizony nekünk nagyon nehéz. Mert a feltámadt Krisztus hatalmát ismerjük és azt gondoljuk, hogy életünkben ez az minden ellenséges hatalmat összezúzó erő, ez nagy hatalom fog megmutatkozni. Az az erő, ami lehengerel, maga alá gyűr minden gonoszságot… Ez az erő valóságos, de nem a végidők dicsőséges, ellentmondást nem tűrő hatalmával, hanem az imádság, a Lélek, az evangélium hatalmával látjuk magunk között tevékenykedni. Meg lehet tapasztalni Isten erejét, de ez – most még- a keresztről szóló beszéd.

Amikor Pál apostol arról beszél, hogy örömmel vállalja testében a szenvedést Krisztus testéért- azaz az egyházért- akkor azt is el mondja, hogy „a vég bekövetkeztéig bizonyos feltételeknek meg kell valósulniuk”. Ezek még hiányoznak ahhoz, hogy az egyház teljességre jusson, azaz ott legyen az Úrral az üdvösségben. „Az evangéliumnak el kell jutnia az egész világra, az evangélium szolgálatáért még sok megpróbáltatást kell vállalnia az övéinek, sőt a Jelenések könyvében azt is olvassuk, hogy az oltár lábánál összegyűjtött mártírlelkeknek mindaddig várniuk kell, míg be nem telik azoknak a szolgatársaknak és testvéreknek a száma, akikre hasonló sors vár.”  Az egyház szenvedéseinek Istentől megszabott mértéke van. Azért örül tehát, mert kész mások terheit is magára vállalni.

Nos hát nézzük csak, mik is a konkrétumok, a hétköznapi tennivalók?

Emlékezni Krisztus értünk szenvedett szenvedéseire, örömmel venni, hogy nekünk ilyen szerető, végletesen szerető Urunk van. Látni, mennyi mindent tett meg értünk és látni magunk körül embertársainkat, akikért Ő ugyanúgy vérzett a kereszten, mint értünk. És elindulni az ő lelkük megmentésére. Őértük szólni, őket szem előtt tartva megélni hitünket. Örömmel vállalni az egyházért- Krisztus láthatatlan testéért- a szolgálatot, személyes hitünk megpróbáltatásait, hogy valamiféleképpen az értünk és bennünk munkálkodó Krisztus váljék rajtunk keresztül is láthatóvá, elérhetővé. Őrá mutatni, aki bár a világ hatalmas Ura, mégis „alázattal, erőszakmentes szeretettel szolgál”. Nekünk is ez az utunk! Sőt világméretű feladatba állunk be, ha komolyan vesszük küldetésünket. Hiszen a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Róma 8, 19

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. 1 Tim 2,4

Ez a mi Urunk, Istenünk egész világra szóló terve. Új teremtést ad majd, újjá lesz a föld és ég, de minden embert új életre akar támasztani- nem a végidőkben csupán, hanem már most Krisztus Urunk által. Új életet, új szívet, új küldetést akar adni. Megújítani. Nemzedékeken át várt erre a zsidó világ. Évszázadokon, évezredeken át.

Hogyan jön el a megváltás? Hogyan lehet az embernek megszabadulni a bűneiből? Hogyan juthatunk el az Istenhez, az üdvösségre? Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Titok volt. Sok kinyilatkoztatás, prófécia, de Isten beavatkozásának mikéntje mégis az Ő titkos terve, az Ő ember előtt teljesen nem átlátott akarata volt. De ez a titok Krisztusban öltött testet. A titok többé nincs. Csak az Úr Jézus Krisztus személye van. Ez a mindent megrengető örömhír, ez a mindent átrendező evangélium.

Már a csapból is ez folyik… mondjuk, amikor a média nem tud egy- egy ügytől eltávolodni. A közbeszéd tematizálódott- mondják választékosabban. Pál apostol is valami ilyen szent együgyűséget tár elénk, amikor az Úr Jézusról szól: Közöttetek nem akarok másról tudni, mint Krisztusról és róla is, mint a megfeszítettről. (1 Kor 2,2) „ Így hát az ige hirdetőjének is csak ez az egy témája lehet, de ez az egy olyan gazdag, mint maga az élet és az egész teremtett világ valósága.” Vagy hogyan a zsoltárok fogalmaz: Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok. (Zsoltár 139, 17-19)

Pál emlékeztetni akar bennünket a legfontosabbra, az egy szükségesre, Krisztus uralmára, kozmikus jelentőségére, de egyben hitéletünk, hitharcaink felidézésére is hív. A böjti idő erről szól, böjt második vasárnapja erről szól. Menjünk vissza a dolgaink, hitünk elejére. Nézzük csak meg, mit jelent nekünk az Úr Jézus neve, kicsoda Ő nekünk? Mit jelent számunkra az Ő szenvedése? Mit gondolunk, érzünk, amikor a keresztre, a korpuszos keresztre, vagy a kedves, az Ő nevét formáló keresztre tekintünk? Emlékszünk arra, amikor még a bűneinkben voltunk, az Ő ismerete nélkül? Emlékszünk arra, amikor már tudtunk róla, de a hatalmát nem ismertük? Emlékszünk arra, amikor először éltük meg nagy örömmel, hogy a mi bűneinkért adta az életét, amikor az a katartikus megtisztulás élményünk volt, amikor hullottak a könnyeink a bűneink láttán és az ő bűnt törlő irgalma miatt, ami nekünk személyesen szólt? Elénk jön az az idő, amikor a szenvedéseinket még panaszoltuk? És az is, amikor olyan fájdalmasan hasított belénk az Ő végtelen szeretete, hogy ezt tettem érted? Így szenvedtem miattad? Emlékszünk ezekre, és az azt követőkre, amikor az evangélium azért vált erővé, mert benne mindig az ő szavát kezdtük hallani? Amikor megértettük, ezt az Úr Jézus nekem mondja, Ő beszél hozzám, Ő tud rólam mindent, Ő akar engem felemelni, megtölteni, átkarolni, elhordozni. Ő akarja bűneimet megbocsátani, engem pedig a mennybe vinni. … De nem csak engem, hanem minden embertársamat, minden gyermeként. Az Úr Jézus nem egy emlék csupán… Ő- Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Ámen

Az idézetes részek Cserháti Sándor: Pál apostolnak a kolossébeliekhez és Filemonhoz írt levele c. kommentárjából valók. Budapest, 1978