Elhangzott az Országos Presbitériumi ülésén, 2025. november 13-án.
Lk 9, 1Miután / Jézus/ összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. 2Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak. 3Ezt mondta nekik: „Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, két-két alsóruhátok se legyen. 4Amikor betértek egy házba, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább. 5Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyítékul ellenük.” 6Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.
Minél érettebbek vagyunk, annál kevesebb illúziónk van, annál tisztábban látunk, persze nem feltétlenül a szemünkkel, hanem a lélekkel és ismerettel, ahogy ez náluk evangélikusoknál szokás. A tanítványi küldetés mibenlétének megítélésével is ez a helyzet.
A tanítványi létforma nem diadalmenet. A szó klasszikus értelmében véve biztosan nem. Akik Jézus lába nyomába léptek minden irányból présben, sőt satuban vannak. Először is a Mester maga is úgy indítja őket útra, hogy a rideg valóság már akkor arcon csapja őket, mivel úgy küldi ki őket, mint bárányokat a farkasok közé, aztán megtiltja nekik, hogy erszényt, tarisznyát vagy sarut vigyenek magukkal. Gyors mozgásra alkalmas felszereléssel kell közlekedniük, és legyen szó bármilyen vendéglátóról, ott kell maradniuk náluk, ha már készségesen kinyitották számukra otthonuk ajtaját. De semmi garancia nincs arra, hogy az ő áldást mondó jóindulatuk, Isten országa közel jöttéről szóló szavaik nyitott fülekre és szívekre is fognak találni. Fel kell készüljenek arra, hogy ennek az ellenkezőjével találkoznak, és akkor le kell verniük lábukról a port, hogy az emlékeztesse felebarátaikat az ézsaiási szóra: Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába!
Bár az elhívásunk és kiküldésünk idején sem szerepelt a diadal szó a feladatkiosztás dokumentumában, valamiért mi mégis győztes hősök szeretnénk lenni, akik learatják a babérokat. Ott állni a magaslaton, fent, büszkén, csillogó szemmel a lenyűgöző eredmények tudatában. Vágyunk, hogy a teologia gloriae emberei lehessünk. Hiszen szeretünk győzni a legegyszerűbb disputában, a felekezetek küzdelmének minden versenyszámában vagy amikor kivágjuk magunkat a statisztikák erdejéből.
A tekintetünk hitélet területén is a győzelem észlelésére van kiélesítve. Csak az irigylésre méltó testvéreink sorsát szeretjük látni a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetéből, akik „hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel” és folytathatnánk, és csak néha jutnak eszünkbe azok „ akiket megkínoztak, megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ.” Husz János és a gályarab prédikátorok, Bonhoeeffer, Ordass Lajos vagy Richard Wurmbrand, aki a föld alatt 9 méter mélyen lévő magánzárkában az őrület és az Istenbe vetett bizalom határán próbált túlélni, önmagának prédikálva. Ez a tanítványi sors sajátja.
Ugyanakkor a tanítványi lét mégis diadalmenet. Igen, de olyan síkon, amelynek a meglátása is egyedül a tanítványok, a Szentlélekkel megajándékozottak kiváltsága. Mi nem gondolhatjuk, hogy az evilági sikerkritériumoknak való megfelelésünk jelenti majd a győztes tanítványi szolgálatot. A Jézustól kapott hatalom a sötét, testet- lelket pusztító hatalmak elleni küzdelemhez kell. Az evangélium fényének gyógyító erejére a lélek bajai szűnnek, a hirdetett ige új teremtménnyé teszi azokat, akik befogadják. Urunk bűnbocsátó hatalma révén ember és Isten eredetileg eltervezett szeretetkapcsolata helyreáll. Szűnnek a félelmek, és bár minden megrendül körülöttünk, mégis bátran nézünk szembe ősellenségünkkel a halállal is, mert Krisztus Urunk az Ő feltámadása által diadalt vett azon.
Lk 10,20 szerint amikor a 72 tanítvány lelkendezve visszaérkezett és jelentést tett az Úr Jézusnak, beszámolva mindarról, amit teljesítettek, a Mester szelíd nyugalommal csak ennyit mondott: ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem hogy a nevetek fel van írva a mennyben. Még a lelki munka áldásait látó ujjongást is kikapcsolja Jézust, nem lehetnek diadalittasak: a szemüket, önmagára, a kegyelem Urára emeli.
Szóval ne legyenek illúzióink. Az ecclesia triumphans egy másik dimenzió valósága. Viszont legyen mély bizalmunk a küldőnkben, az Úr Jézus Krisztusban, és mondjuk, sóhajtsuk együtt a ma reggel olvasott páli igét ( 1 Kor 15,57) Hála legyen Istennek, aki diadalt adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen
