A képen egy mélytengeri kegyhely, a Cristo degli Abissi---------------------------------------------------------------------------------------------

A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, a Szentnek megismerése ad értelmet. Példabeszédek 9, 10

A Fasori Evangélikus Gimnázium vezérigéje a kezdetek óta ez az igevers, erről is prédikált az újrainduló intézmény tanévnyitó istentiszteletén D.Dr. Harmati Béla püspök úr. Más egyházi iskolák is előszeretettel választják ezt az igét, mintegy küldetésnyilatkozatként. 2010 nyarán szíven ütött ez az ige, amikor a vésztői református általános iskola épületében nagy színes betűkkel köszöntek rám szavai. Akkor újra megkérdeztük egymást a tábort szervező felnőttekkel: képesek vagyunk- e hozzájárulni ahhoz, hogy a ránk bízott gyermekek így legyenek bölcsek, a Szentírás szerint? S vajon mi bölcsnek mutatkozunk-e az ige szerint környezetünkben?

Világi színtéren bölcsnek lenni ennyi: tudást szerezni, elmélyülni az ismeretekben, saját szakterületünkön, életünk gyakorlati kérdéseiben és emberi viszonyaiban jártasnak mutatkozni. A megélt küzdelmek, másokkal való találkozásaink, saját kudarcaink és a sikeres próbálkozások mind-mind hozzásegítenek élettapasztalataink bővüléséhez, ami által emberi módon leszünk bölcsek. De csupán a hosszú évtizedek nem elegendők arra, hogy arra a bölcsességre tegyünk szert, amit Isten nem nevez bolondságnak. (1 Kor 1,20) Fülemben cseng a másik Pál apostoli intés is: ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Nem véletlen, hogy ez a két újszövetségi szakasz került elém. Tapasztalom ui, hogy az emberek a megismerésnek azt az útját járják, ami az önmagunk szerinti bölcsességre visz és könnyen önelégültté tesz. " Nálam van a bölcsek köve"-mondják némelyek, és úgy is viselkednek, hogy környezetük ezt elhiggye. Beszélgetéseikben vagy közös döntések előtt az ilyen ember kinyilatkoztat, ellentmondást nem tűrő módon nyilvánul meg: " Én tudom, mi a helyes, csak én tudhatom, mi a jó, célravezető, egyedül én vagyok képes jól dönteni. Te ne szólj bele, nem értesz hozzá..."

Pedig a valódi bölcsesség aligha kinyilatkoztató. Ha igazságot is szól, mindig szeretetben teszi. A vitathatatlan igazságok kimondása  is- mai kifejezéssel élve -" észosztássá" silányul, ha hiányzik mögüle az, amit az Istennel való kapcsolatunkból nyerhetünk csupán. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Róm 12,16- tanít Pál apostol. Tudni akarjuk milyen kontextusban szólal meg ez a mondat? Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyra törők, hanem az alázatosokhoz tartsátok magatokat. És íme a folytatás: Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint... Miért ne legyünk? Mert ez önhitté és bántóan felsőbbrendűvé torzít. Mert a körülöttünk élőktől vészesen eltávolít, elszigetel ez a magatartás, és végül magányosak leszünk. Mert a magunk szerinti bölcsesség nem tiszteletet vált ki, hanem elutasítást eredményez. 

Akkor hát mitévők legyünk? Menjünk a kezdethez! Kezdjük újra! A valódi bölcsesség titka a kezdetében van. Mindennek van kiinduló pontja, eredete. Lehet ez elhatározás, szándék, egy jó ötlet, a bennünk megfogant gondolat. Így születnek a nagy találmányok, így jönnek létre eszközeink, de ilyen egyszerű eredete van a hétköznapi tetteknek vagy akár egy vasárnapi ebédnek is. A jó kezdet dönt a folytatásról.

Milyen különös, hogy az ige a bölcsességgel kapcsolatban a félelmet említi kezdetnek. Aligha fogadnánk ezt el józan ésszel igaznak. Hogyan is lehet a bölcsesség alapköve valamiféle félelem? Rossz érzéseket társítunk a félelemmel. Ha kimondjuk ezt a szót, olyan képek és szorongató élmények kerülnek elénk, amelyeket felidézni is kellemetlen. Ekkor újra átéljük a belső feszültséget, a kiszolgáltatottság érzése hatalmába kerít. A félelem olyan mint a láz, veszélyhelyzetet jelez. Éppen ezért kiváltó okának megszüntetését minél hamarabb szeretnénk. Mindennél jobban vágyunk félelmünkben a feszültség feloldására, a megmenekülésre. A félelem a lélek mélyének jelzése az igaz hit hiányára- ahogyan azt egy pszichológia jegyzetben is olvastam. S pont emiatt kezdődhet el a felfelé tekintés. A sötét, nyomasztó helyzet kontrollálhatatlan külső hatás eredménye. Az aggasztó helyzetet valakinek meg kell szüntetnie, valakinek közbe kell avatkoznia. El kell űzni a sötétet, közbe kell lépnie egy hatalmas, erős, bátor valakinek, aki méltó ellenfélnek bizonyul, hiszen, mi legyőzöttnek érezzük magunkat. 

A mélységből kiáltok hozzád, URam! Uram, halld meg szavamat,

füled legyen figyelmes könyörgő szavamra!

Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor?

De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. Zsoltár 130, 1-4

Aki Isten szerint akar bölcs lenni, annak először ezt a rászorultságot kell megérezni. Fel kell ismerni mélységemet. Át kell éljem a vágyódást arra, hogy az Úr meghallja szavaimat. Be kell valljam, hogy nélküle sötétben tapogatózom, sötétben járok, magam is sötét vagyok. De ez a mélység és elveszettség nem maradandó, mert tudom, van aki lehajol hozzám. Uram, Istenem bár a magasban lakik, de a mélybe néz. Meglát engem, elveszettet. Látja félelmeimet, érzékeli, milyen rosszul érzem magam nélküle, mennyire fáj nekem ez a távolság közötte és közöttem. Van egy pillanat, amikor ránk zuhan, hogy ez a sötét helyzet a magunk erejéből fel nem oldható. Ahogyan a félelem is mindig bénít, elnémít, sokkol, képtelenné tesz a cselekvésre. Ilyenkor világlik ki számomra, hogy Isten nélküli életem következménye az örök távolság őtőle, a kárhozat, ezért csak felfelé tudok nézni, vágyni arra, hogy lehajol, felemel, megbocsát, kiemel a pusztulás verméből. 

A bölcsesség kezdete ez. Mert ez a pillanat világítja meg számomra ki vagyok én és kicsoda Isten, s hol a helyem a teremtettségben. Szemtől szemben áll a Teremtő és a teremtmény, s nekünk ekkor már csak az a dolgunk, hogy hálás szívvel mondjunk köszönetet a hozzánk hajló szeretetéért. A Szentnek megismerése értelmet ad, és istenfélővé tesz. Nekünk azonban nem rettegnünk kell az igazságos és hatalmas Világbírótól, hanem szabad odafordulni hozzá hódolattal, tisztelettel, magasztaló énekeinkkel. Mert nála bocsánat van. Az istenfélő ember pedig inkább fél rosszat tenni, fél bántón viselkedni, fél okoskodni és önző lenni, mert nem akar a maga esze szerint elismerést kivívni, hanem az Úr szerint akar bölcs életet élni. Fél attól, hogy elszomorítja az Urat, aki pedig minden jóval élteti, elhalmozza. Az istenfélő fél másként élni, mint ahogyan az a hitéből fakadna. 

Beszélgessünk...

Egy kisgyermek úgy kezdeményez beszélgetést, hogy közben máris a dicséretünket szeretné hallani. Megmutat valamit, amire büszke, s ha megcsillan az értelme, visszakérdez: " ugye okos vagyok?" Jó a bölcsességre vágyó gyerekekkel beszélgetni.

Egy akadémikussal, vagy professzorral találkozva lenyűgöz bennünket a kivételes értelem, ami beszélgető partnerünkben megmutatkozik  Már akkor is elégedettek vagyunk magunkkal, ha megértettük a kérdését, megtiszteltetőnek érezzük, ha hosszasabb dialógust sikerül folytatni. Ez általában nem tart sokáig. Egy- egy előadás során isszuk a szavakat, s közben egyre kisebbre zsugorodunk, mivel számunkra ezek az összefüggések eddig titkos mélységben rejtőztek. A tudományos kutatásokba beletekinteni öröm,mint az is, ha egy előadás után szót értünk velük. Bár sokszor csak hagyjuk, hogy beszéljenek hozzánk, felnyissák szemünket.

Ha egy önmaga szerint bölcs emberrel beszélgetünk, hasonlót élünk át, csak más síkon. Az ilyen egyénnel is nehéz beszélgetni, mert azt érezzük, semmi esélyünk a megértésre, sem véleménynyilvánításra. Itt is alacsonyabb rendűnek mutatkozunk. 

Jó annak a közelében lenni, aki az Isten szerint bölcs. Amit mond, az hitből fakad és nem összenyom, ismeretével nem megaláz, hanem felemelni akar. Az Isten szerint bölcs ember nem vágja a másik arcába, mennyire tele van valami szent tudással, és milyen messzire ért már el, hanem el akarja vezetni beszélgetőtársát is erre az istenismeretre. Ő Isten teljességéből és szeretetéből szól, azzal a Lélekkel, aki számára is felülről, a világosság Atyjától adatott. Az Isten szerint bölcs szeretettel világíthat rá számunkra nehezen érthető igehelyekre, segítőkészen áll mellénk, miközben magukkal vívódunk, és mindeközben az éljük át, milyen jó annak, aki így ismerheti az Urat. Jó így együtt lenni!

Péter apostol ezt írja: " Legyetek tehát bölcsek, és józanok, hogy imádkozhassatok!" 1 Pt 4,7 A bölcsesség egy másfajta beszélgetéshez is nélkülözhetetlen. Az Úrral való beszélgetés sem működik nélküle. Az Isten szerint bölcs mindig tudja, lételemünk ez a szeretetkapcsolat. Az alá -fölé rendeltséget nem nyomasztónak, hanem örömteli állapotnak éli meg. Ahogyan a gyermekek is, akik odaszaladnak szüleikhez kéréseikkel, vágyaikkal, panaszukkal, mert tudják, tőlük biztosan megkapják mindazt, amire szükségük van. Balga gyermek lenne az, aki nem élne ezzel a lehetőséggel, és áldott az, akinek megadatik, hogy ebben a bizalomban nőjön fel. Ezért nem mindenki képes imádkozni. Csak az élheti meg ezt a beszélgető viszonyt az Úrral, aki kész letenni a maga okosságáról, és elismerni, mennyire rászorul minden dolgában a mennyei Atya szeretetére. Csak az Istenre hagyatkozó, Őt Úrnak tartó ember imádkozhat, tehát az, akinek a bölcsessége az istenfélelemből ered.