Első a család?

csalad_1.jpgEgyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják. Lukács 8, 19-21

Az utóbbi időben sokféle megfogalmazásban halljuk, hogy a család az első. Valóban igaz, ez? S ha igaz, jó, hogy így van?

Egyeseknek lehet, hogy a családok kiemelt támogatása csupán a kormánypropaganda része. Fiatal házasoknak egyfajta esélyt rejt magában a boldogulásra, a még és már család - gyermek- nélkül élőknek pedig fájó góc a lelkük mélyén. Ismét  másoknak pedig elgondolkodtató szavak, sőt vitaindító. Látva, mit jelent társadalmunk számára a család, tudomásul véve mennyire óvjuk, mi mindent sorakoztatunk fel családunk védelmében, nem csodálkozom azon, hogy az ország vezetése hazánkra nézve erőforrásként tekint a családra, hiszen évezredek óta ez a legbensőbb közegünk. Egység, amihez otthont, elfogadást, támaszt társítunk. A család hely, ahol növekedhetünk, mert megkapjuk mindazt, ami testi- lelki fejlődésünkhöz szükséges és védettséget élvezünk. Megtart és visszatükröz, hogy megtanuljuk a problémamegoldást, és helyesen, differenciáltan tudjuk érzelmeinkkel bánni. ( Már ha normálisan működik, ha betölti valódi szerepét...) 

Ilyen tekintetben bárhogyan is értékeljük a társadalmi célú reklámokat, nem vitathatjuk el azok igazságtartalmát. Akkor sem, ha reálisan látjuk a széthullott családokat vagy a még éppen egyben lévők bajait, hiányait.  Szomorúan kell megállapítsuk azt is, hogy pontosan a fesztiválnapok szélsőséges élvezői, a már függőségekben élők és azoktól családostól szenvedők komoly ellenpólusai a fentebb említett mondatot képviselőknek, miszerint, hogy nálunk a család az első. Hiszen sok százezer honfitársunknak pont hogy nem a családja, hanem inkább saját maga az első.   

Olvastam egy különös cikket a keresztény Képmás magazinban.  Egyre többen nem akarnak gyereket a klímaváltozásra hivatkozva, ráadásul bűntudatot keltenek a nagycsaládosokban, a hazájukhoz ragaszkodókban, mintha miattuk menne tönkre a Föld.

Mit jelent nekünk a család? Tényleg az első? Mit kell jelentsen egy Krisztust követő, tehát egy keresztény ember számára? Mi mindent társítunk mi személyesen a család fogalmához? Értékközösséget? A különleges „mi tudatot”, amely úgy is megmutatkozik, hogy büszkék vagyunk szeretteink sikereire és szégyenkezünk, ha arra ad alapot valamely családtagunk viselkedése?

Jézus korában a családnak még nagyobb szerepe volt az egyének életében, mint ma. A többgenerációs családokban a felelősség, gondoskodás és összetartozás mindenkit szorosan másikhoz kapcsolt. Elsődleges, sőt szinte kizárólagos szociális hálóként csak a család működött. Akkoriban teljes természetességgel jelenthette volna ki bárki: a család az első Kapernaumban és Názáretben, Jeruzsálemben és Betlehemben, az egész országban.

Mégis, csak halkan kérdezem: Nem Istennek kellene az első helyet elfoglalni?

Mit hallhattunk ebben történetben? Egyszer elmentek Jézus testvérei is, anyjukkal együtt oda, ahol az Úr Jézus tanított. Ők is felkerekedtek, a családja. Végre, nagy sokára… vették a fáradságot. Mit akartak neki mondani? Szükségük volt rá? Valószínűleg már József nem élhetett, ezért az elsőszülött fiút a kötelezettségeire és jogaira kellett emlékeztetni. Hiszen ettől fogva ő lép az apa helyére, ő örököl kétszer annyit, mint a többiek. Övé a döntés a kis közösség ügyeiben, övé a családi egzisztencia megteremtésének feladata. Őhozzá igazodik mindenki a törzsi jellegű családmodellben. Az elsőszülött fiú, Jézus hiányzik otthonról. Hiányzik a családból.

Ismét csak halkan kérdezem: Nem kellene ma is ezt mondani? Úr Jézus, hiányzol a családunkból… Ugye kellene? Jöjj, hogy a döntéseket te hozd meg, hogy hozzád igazodjon az életünk! Persze mennyivel másabb hangsúlya van így ennek a történetnek! Úr Jézus, jöjj haza hozzánk! Testvérünk, hiányzol az asztalunk mellől, a beszélgetések során, a közös ünneplésből! Szükségünk van a tanácsodra, a higgadtságodra a bölcsességedre. Nélküled nem mennek jól a dolgok. Igazi vezető, valódi családfő nélkül vergődünk… Jézus, jöjj haza hozzánk a családunkba!

Nézzük csak, hogyan érkezik Jézushoz a családja. Ennek a közvetlenségnek, ennek a vágynak és ennek az alázatnak a híjával. Már az is bosszanthatta őket, hogy nem tudnak odajutni hozzá- mások lefoglalják. Mi az, hogy a családtagoknál lehet bárki is közelebb őhozzá? Kellemetlenül érinthette őket, hogy az ott levők nem nyitnak nekik rögtön utat őfelé.  " Ha már ilyen nagy ember, akkor bennünket is meg kellene becsüljenek ezek a kíváncsiskodók… Mi lehet fontosabb annál, mint hogy a családjával törődjön? Na menjünk csak és hallgassuk meg! Mit cserélt fel velünk?" 

Pál/ János apostol bizonyára azzal összegezné Mária és gyermekei viselkedését, hogy test szerint gondolkodnak. „ Hívatnak!” - tájékoztatják Jézust az ott állók, mondván: neked is igazodnod kell a testi származás adta kötelékhez. Jézus azonban elutasítja ezt az akkoriban még inkább kötelező érvényű közgondolkodást. Nem a család az első, bármilyen „szentségtörően” hangozzék is. És ne gondoljuk, hogy merőben újat hozott ezzel az üzenettel az Úr Jézus. Hiszen a Tízparancsolat sorában az első törvény pont  ez: „ Én vagy az Úr a te Istened.”

Még Ábrahám is, a zsidó nép ősatyja is be kellett ezt lássa, aki ajándékba kapta a fiát sok évtizedes várakozás után, beteljesedett isteni ígéretként. Bizony a hit atyja, Ábrahám is át kellett élje, nem a fiába vetheti a reménységét, bizalmát, hanem egyedül Istenbe, az Úrba. Tehát az Úr Jézus nem mond semmi szokatlant, csak a legfontosabbat erősíti meg: nem a testi élet az első. Nem az a legfontosabb, az ember életében, hogy egyen, igyon, új ruhát, földet vegyen, nem az, hogy házasodjon, gyereke legyen, hanem a lelki elköteleződés, az, hogy helyreálljon Isten és köztünk a kapocs, hogy megmeneküljön a lelkünk az örök életre, hogy mi magunk az Istené legyünk!  

Isten igéje és engedelmesség annak – ez az első. Istenre hallgatni és megtartani Isten igéjét, ez az első. Ha nem így van, akkor bottal üthetjük a teljes családi harmónia nyomát! Küzdhetünk a család építésén, fáradozhatunk a boldogságon, akarhatjuk az egységet, megértést és minden óvó- védő ernyőfunkcióját a családnak… Valahogyan mindig meg fog mutatkozni, hogy olyat várunk el a társtól, amit ő képtelen megadni. Olyat kérünk a családtól, amit egyedül Isten nyújthat nekünk. Ha Isten nincs ott a szívek mélyén, ha nem rá hallgatunk, mint családfőre, akkor megkeseredünk a családban, vagy valaki túlteljesít és iszonyatosan belefárad, hogy kis istenként mindig megbocsátó legyen, a másikért tevékeny, önmagát odaáldozó és a többiek terhét folyamatosan magára vevő. Ha Isten igéje nem mérték, igazodás, mindent meghatározó norma, akkor egy idő után kikívánkozunk a családból, mert pont az hiányzik belőle, amiért Isten létrehozta: a szeretet. S megint csak halkan mondom: feltétel nélkül egyedül az Úr tud szeretni!

Mi az első? Jézus lelki családjába tartozni. Az ő testvérévé, az ő anyjává lenni. Mondván a legközelebbi kapcsolatban ővele lenni. Hallgatni és megcselekedni Isten igéjét. Jó alapokon állni. Nem fordított sorrendekben, emberi szentimentalizmusban kimerülve, ősöket, családfát, családi hagyományokat, avagy a „mi szokásainkat” emlegetve.  A legközelebbi kapcsolatban vele lenni. S ha ezt megtesszük, jól fogjuk látni és helyesen fogjuk értékelni evilági, földi kapcsolatrendszereinket is. Megtelik szívünk és életünk isteni szeretettel, a tőle kapható Szentlélekkel. Áthatja majd az életünket az Ő igéje, és mivel Krisztus él bennünk, igyekszünk majd krisztusian odafordulni mindenkihez, leginkább azokhoz, akik tényleg testünk és vérünk a szó valódi értelmében. Talán ők is megértik, nem várjuk el, hogy mi legyünk számukra az elsők, hanem sokkal inkább, hogy Isten kerüljön az ő életükben is az első helyre.