Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.( Jakab 1, 12-18)
Visszatérő nagy kérdése a keresztény embereknek egy - egy nagy erőt kívánó helyzetben, hogy akkor most az a hitet fenyegető nehézség, amiben vagyok, az próbatétel vagy kísértés? Miben különbözik a kettő?
A kísértés és a kísértő természetét az Úr Jézus megkísértésének evangéliumbéli történetéből ismerjük meg. Szemben áll az emberrel a sátán és az Isten igéjét idézi, felhatalmazást keres magának, igazolni akarja magát, miközben elbizonytalanítja az embert. Az élet olyan területein indul támadásba a hitünk ellen, amik a legfontosabbnak bizonyulnak: az első az élelem, a lét fenntartása. A második a lét biztonsága, ( ide sorolnám életünk hosszútávú, minőségi fenntartását is.) A harmadik a hatalom kérdése, ami mások élete feletti rendelkezési jog is, a legerősebb biztonságérzetet adó lehetőség a változó földi világban: dönthetek mások fennmaradásáról, sorsáról, a törékeny emberek tőlem függnek... Így is összefoglalhatnánk: földi előnyökért hátra hagyni a mennyeit.
Ennél azonban sokkal tisztábban kell látnunk a mögöttes szándékot, mert ez csak a felszín. János apostol leírja, hogy az ördög embergyilkos volt kezdettől fogva. Szándéka, hogy mennél többen kárhozzanak el vele. Tehát ő rombolni, pusztítani akar, az istenfélőket, Isten gyermekeit elvonni az Úrtól. Eltántorítani az Istentől, megingatni azt a hitet, amit mi úgy mondunk, hogy a mennyei Atya szeretetébe, jóságába vetett bizalom.
A kísértés és a kísértő természete az Édenkert óta ugyanaz: kétségbe vonni Istenünk jó, szent, szerető akaratát. Ezzel egyidejűleg elvonni az Ő közeléből, kitépni szívünkből a ragaszkodást, a ráhagyatkozást. Így bizony a kísértő eszköztára végtelenné válik! Minden és mindenki a kísértő eszközévé válhat, mindent fellehet használni ellenünk, bármi alkalmas lehet arra, hogy bennünket elsodorjon a mi Istenünk közeléből.
Nem csak az Isten szent igéjét képes felhasználni a gonosz, hogy azt ne értsük, hanem minden mást is, a legszentebb, legkedvesebb, legbensőségesebb dolgainkat, kapcsolatainkat, barátainkat, szeretteinket… De Ha már úgy tálalta az igét, hogy „ valóban ezt mondta az Úr?” akkor abban ott van, hogy azzal is megingani, elvonni akar az Úr közeléből. És bizony sokszor az igét használja fel a gonosz arra, hogy távol maradjunk Istentől: nehéz olvasmány… a Bibliát csak egyben, egészben, egyszerre lehet jól érteni, de nekem most erre nincs időm… Az Isten beszéde komoly műfaj, nem nekem való, túl szép, hogy igaz és a saját életemben alkalmazható legyen, túl tömény, hogy könnyen megértsem… dolgozni kell vele, küzdeni a megértésért. Így lesz az Isten igéje eszközzé abban, hogy távol maradjunk az Úrtól. Döbbenetesen igaz, ugye?
A Jakab leveléből kapott igében még két másik ténnyel is találkozunk. Saját kívánságaink és vágyaink ügyével. Ezek is eszközeivé lesznek a gonosznak, hogy belesodródjunk a kísértésbe. Csak a hívő képes megérteni, hogy saját elgondolásai, önszeretete és saját tervei sem elég jók a saját boldog életéhez. Isten akarata az, ami bennünket a teljességre visz.
A kísértés természete tehát ez: elvonni az Úrtól. Kihúzni a talajt, a biztos alapot a hitünk alól. A kísértő célja mindig ez: kitépni Isten kezéből, az Ő hatásköréből. Ne legyenek a hívők többé Isten hatalma alatt… Így alakultak ki a következő kifejezések: semleges oktatás, független média… Ugyan mitől szabadult meg mindkettő az idők folyamán? Az Isten közelségétől, a Tízparancsolat normájától. És ami a semleges terepre került át, onnan már semmi nem választja el, hogy az ördög kivesse rá a hálóját, az igényét…
Ugye, most már értjük, miért mondja Jakab apostol, hogy az Isten nem kísérthető a gonosztól és maga sem kísért azzal? Hiszen az Ő akarta az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. A képlet tiszta. Nem kell ezt bonyolítani. Isten nem küldi ránk a gonoszt, azzal a céllal, hogy Tőle elszakítson.
De próbára tehet, s Ő felhasználhatja akár még a gonoszt is. Mert a próbatétel természete a hit erősítésére irányul. Isten az, aki az övéit edzésre hívja. Nem neki van szüksége a bizonyítékra, hogy az övéi tényleg szilárdak- e a hitünkben, tényleg eléggé elkötelezettek-e. A próbatételre a hívőnek van szüksége, hogy tudja, mekkora a hite szakítószilárdsága. És ebben meg lehet állni egyenesen és el is lehet bukni. De Isten kegyelméből fel is lehet állni és újrakezdeni. Erős lélekért könyörögve, megerősítésért imádkozva. Isten próbára teszi az övéit, hogy a végén kiderüljön: minden jó adomány tőle van, minden onnan száll alá ránk a világosság Atyjától. Ő nem változik meg, nem alakul át a természete, nem lesz egyszer rossz egyszer kedves, mert Ő a jó Isten. Csak a mi hitünk olyan, -ahogyan azt az énekben olvassuk- mint a változó hold, hamar elfogy, tölte alighogy volt.
Alapos teológiai, írásmagyarázati és bibliaértelmező részünk után gondolkodjunk el a mi személyes Istenhitünkön. Mert a böjti idő erre való. A lelki élet megvizsgálására. Krisztust látjuk magunk előtt, ahogy Ő mindent megtesz értünk. S mi hol tartunk? A kísértések között? A kísértőnek teret/ lehetőséget adva? Próbatételekben görnyedezve? Olykor az Úr jó szándékát is megkérdőjelezve? Látjuk-e Istenünk szerető jóságát, amellyel önmagához mindig közelebb szándékozik vonni? Észleljük- e, hogy sorsunk sötétlő árnya közt szent arca rejtezik?
Hogyan beszélünk például a betegségekről? Mint kísértés vagy próba, vagy életünket egyszerűen megkeserítő földi dolog? Van egy kedves barátnőm, aki úgy tud a betegségéről beszélni, hogy hálát ad érte. Mert ez vitte közelebb Jézushoz. És amikor nagy fájdalmai vannak, akkor még inkább könyörög. Kapott egy ajándékot is Istentől: amikor előveszi a több ezer darabból álló kirakót és azzal foglalatoskodik, elmúlnak a fájdalmai és ilyenkor még inkább hálás Istennek. Többen fordulnak hozzá tanácsért életük bajaiban, hitük kétségeiben, mert az ő hite megpróbált. Szenvedéseit eszközként használta fel Isten arra, hogy egy munkaképtelen fiatal nő mások szolgálatára, üdvösségére tudjon lenni.
Tegnap a Szélrózsa találkozón egy tehetséges orosházi fiatal dalai is elhangoztak. A lány dala a „ Hello”. A szövegét csak nagyjából tudom idézni: " Helló én vagyok a bánat, biztosan jártam már nálad…. helló én vagyok a kudarc..." ezek kopogtatnak, üdvözölnek minket és félelmeket, bizonytalanságot szülnek. Ezeket és még annyi minden mást is felhasznál eszközként a gonosz, hogy elhitesse velünk: Isten nem törődik velünk, elfelejtett, nem vagyunk neki fontosak. De annak a bizonyos dalnak egy versszakában az ének átfordul, ellentámadásba lendül a bizonyságtétel: " Ó, ezek csak hangok, hazugságok mert… én vagyok az egy Isten gyermeke, megment megtart az Ő szeretete…"
Mert ő boldog embereknek szeretne bennünket látni. Olyanoknak, akik elnyerik az élet koronáját. Akik kitartanak a kísértések és próbatételen mentén is Őmellette. Ez nekünk csak úgy magunktól nem megy, de Ővele igen! Szent teste, vére, igéje, Szentlelke értünk lendül támadásba a gonosz erőkkel szemben. És nekünk nem kell félnünk, mert mi a győztes oldalán állunk, élünk. Ámen
