A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. (Zsolt 57,3)
Egy bő héttel ezelőtt még csak a külföldi, külhoni utakat mondtam le elővigyázatosságból. Azt éreztem, hogy legfőbb ideje egy kicsit " újratervezni." Biztosan sokan élnek meg hasonlót tavasszal. Kifogynak a testi készletek, ránk tör a tavaszi fáradtság.
Az adventtől február végéig terjedő időszak a gyülekezet életében eléggé intenzív. Vártam már a böjti heteket, amik lecsendesedést, elmélyülést nyújtanak. A lelki készletek újratöltését.
Mit tapasztaltam magamon? Azt, hogy egy kisebb probléma is olyan nagynak bizonyult. A negatív helyzetek, a rosszindulat és gyengébb együttműködési hajlam valamint a körülöttünk folyamatosan egymásnak feszülő indulatok nagyon elkeserítettek. Amit máskor lazán a helyén tudtam kezelni, most szíven ütött, felháborított, legyengített.
Nem kellett hosszasan keresgélni az okokat...
Nem csoda! Hiszen elfelejtettem a legnagyobb erőforrást, az imádságot! A felséges Istenhez kiáltani. Őhozzá fordulni és elpanaszolni mindent. Kiönteni a szívemet előtte.
A gyenge immunrendszer a betegség előszobája... Lelki értelemben is. Ezért örülök, hogy a mostani helyzetben a médiumok több vallási műsort sugároznak majd. Ezért fontos, hogy ezen a fórumon is bátorítsuk egymást. Emlékeztessünk mindenkit arra, hogy lehet a felséges Istenhez kiáltani, mert ígéretünk van arra, hogy az Úr mellénk áll.
Imádkozzunk többet, gyakrabban! Csak egy sóhaj, csak egy fohász. Ha más nem megy még, akkor a Miatyánk.
Ezek a napok kívülről is erre szorítanak rá, de lelkünknek is erre van a legnagyobb szüksége, azért, hogy teherbírók legyünk.
Hála érte, hogy az ima nem csak kimondott szó, hanem már megkaptunk a hozzá fűződő ígéretet is. A felséges Isten mellénk áll. Igen. Jézus velünk van a világ végezetéig.
