Kedves Olvasók! Köszönöm, hogy sokan kitartóan olvassátok a blogot, akkor is, ha napokig nem  található frissítés. Sajnos úgy tűnik, az internethez elengedhetetlen egység nem szereti a meleget-  a régebbi nem szerette a hideget... Míg az utóbbi minden télen  a legnagyobb szigetelés ellenére is megfagyott, a mostani nem tudja elviselni a nyári hőséget. Hajnalra visszahűl üzemi hőmérsékletre, de napközben egész egyszerűen túlhevül, és képtelen dolgozni. Azt hiszem, más helyet kell keresnünk neki, s remélem lesz elég hatósugara bent is, mert nagyon vastagok ezek a 160 éves falak... Nos enyit arról, miért nem jelentkeztem itt napokig.

A héten vaktáborban leszek. Telekgerendás- Kondoros és Mezőberény között ingázom majd, hiszen van egy- egy helyettesítési szolgálatom is közben. Visszatérve a vaktáborra: nagyon jó volt látni volt tanítványokat, régi gyülekezeti ismerősöket a tábort előkészítő első estén. Örülök, hogy együtt lehetünk, hogy mások pihenésén, testi- lelki feltöltődésén fáradozhatunk. Bár ezek mindig intenzív napok, nem otthon eszünk vagy alszunk, mégis megerősítenek, elményítenek. Én az aktív kikapcsolódást szeretem, embereket, eseményeket, a nagy kirándulásokat. Le kell szögeznem, hogy egy táborvezetés sosem felszabadult "lubickolás", szórakozás, de a vaktáborban nem én vagyok a vezető, én csak áhítatokat tartok ill. a beszélgetni kívánók rendelkezésére állok. Nem nekem kell koordinálni, és másé a felelősség is. De ilyenkor nem úgy alakítom a napokat, ahogyan egy nyaralás során tenném. A táboroztatás komoly szolgálat, és elég rendesen elfáradunk a végére. Tehát a lelkésznek akkor is szükséges a nyári szabadság, ha nyáron három- öt táborban vesz részt.

Kíváncsi vagyok arra is, milyen tapasztalatokra tehetek szert. Mert egy vak ember a látókhoz képest csak egyetlen képességében korlátozott, de vannak olyan készségeik, amik bennünk nagyon satnyák. Az első a tapintás. Különös élmény volt az esti áhítat során, hogy az ő kezükben ott volt a Brei írásos énekesfüzet, nekünk pedig emlékezetből kellett énekelnünk. Akkor ők segítettek nekünk, - vezették az éneklést- s így képesek voltunk rátalálni a versszakokra. Az is igaz, hogy jól hallják a hangunkban a lelkiállapotunkat, a félelmünket, vagy a hozzáállásunkat, tartózkodásunkat. Több nagyon intelligens fiatalt ismertem meg tegnap este.

Tudom, sokszor beigazolódott számotokra Exupery ismert mondása: " Jól csak a szívével láthat az ember, ami igazán fontos, a szemnek láthatatlan."  Amikor ilyen közegben lehetünk, olyan emberekkel körülvéve, akik ténylegesen nem látnak, de sokkal jobb a lelki látásuk, akkor hirtelen még világosabb lesz mindaz, ami  alelki életünkre, emberismeretre, az értékítéletünkre vonatkozik. És azt is átéljük, hogy mi mennyire képetelenek vagyunk megszabadulni a megszokott látásmódunktól- a gyakorta rossz nézeteinktől. A külsőségek elcsábítanak, a látszat csalóka.  - Két anyukát láttam beszélgetni. Egy padon ültek, kedélyesek voltak, csinosak, férfiszemmel nézve biztos nagyon vonzók. A lábuknál a babakocsik, s próbálták füsttel konzerválni a felnövekvő generációt é saját mulandó ifjúságukat...  Tudom,számtalan hibám, bűnöm miatt a következő sorokat nekem is meg kell szívlelnem, de a vaktábor hetében küönösen is mélyen érint: "  Nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember az nézi ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." 1 Sámuel 16,7