Lassan egy hete lesz, hogy a Tudorok című filmsorozat egyik részét megtekinthettem az m1-en. Késő este kezdődött, de valahogy még nem jött álom a szememre. Egyébként is a jól megszerkesztett filmdrámák nagy vonzerőt jelentenek számomra. VIII. Henrik élettörténete pedig egyértelműen sokat sejtetett. A mostni részben Boleyn Anna elítélése és kivégzése volt a középpontban. Csak néhány kockát osztok meg a látottakból.

Anna a halálára készülve gyónással és rengeteg imádsággal erősítete lelkét. Eközben felevenedett benne egy gyermekkori jelenet, mikor testvérével és édesapjával bújócskáztak hatalmas kertjükben. Az örökzöldek labirintusában szaladnak a gyerekek, amikor a nagyfiú odakiáltja kishugának: vigyázz! Az apa előugrik, és elkapja kislányát, majd a magasba röpteti, úgy forog vele körbe nagy nevetés közepette.

A film bemutatja a gyermekkor szeretetteljes pillanata mellett azt a kontrasztot is, ahogyan a magát mindenben ártatlannak valló fiatalasszony körül szinte gépisen cselekszik a király parancsát. Minden kimért, eltervezett, hideg, ahogyan az angolokat elképzeljük. Csak a kegyveszetett királyné szolgálóiból tör elő a sírás, de azt is pillanatokra tehetik.

A hóhér mestere a gyilkolásnak, mindent precízen előkészít, bár késlekedése hatalmas nyomást jelent. Jóelőre tudunk mindent, mi hogyan történik a vesztőhelyen. De hogy egy  kegyetlen eseményt ilyen zseniálisan megoldjon valaki, nem gondoltam volna. Annára pontosan úgy csap le a kard, ahogyan percekkel azelőtt hallhattuk a hóhér szájából. De nincs vér, nincs horror. Anna bájos arcát látjuk csak, majd pedig azt, ahogyan apja elkapja, átöleli, ahogyan együtt kacagnak. A kislány boldog, az apa játékos, s ők ketten egybeolvadnak a hatalmas forgásban... Csodálatos hitvallás ez a halálon túl is valóságos szeretetről, amivel Atyánk bennünket átkarol. Lehet, hogy kevesen gondolták ezt a jelenetet végig, nekem mégis egyértelműen arról a leírhatatlan örömről szólt, ami a mienk lehet, és arról a biztos kézről, ami a földi élet után is megtart.

Milyen a halál? Félelmetes, mert  kiszámíthatatlan, jó előre meggyötör, főleg, ha meg kell szenvedni az elmúlás előtti időt. De a rendező szerint a halál boldog hazatalálás. Olyan felhőtlen öröm követi, amit csak életünk igazán önfeledt pillanataiban élünk át. És mindez a mennyei Atya miatt, aki a másik oldalon vár ránk, az ő hazatérő gyeremekeire.