Ma Bogika ismét talált egy csigát. Nagyon szereti őket. Ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy minden állattal kapcsolatba lépjen. Meg kell szólítani, simogatni, szelídíteni őket. Ma a karján " sétáltatta" a csigát, majd pedig egy komolyabb mosószeres mosakodás következett. Ugyanakkor  kislányunk meggyőzött bennünket arról is, hogy a bőrének is jót tett a "csiga nyála", hiszen a gyógyszerészek is ezt mondják a reklámokban... Meg kellett tapintani a különbséget- ott ahol sétált a csiga, sokkal selymesebb volt a bőre. Mondhattam volna, hogy ez az utókezelés, az erős dörzsölés hatása, de nem akartam túl okos lenni, túl felnőtt. Aranyos volt a lelkesedése, és tiszta az öröme. Egyesek számára ez a nyálkás puhatestű egyáltalán nem kedves, Bogika azonban minden kis teremtményben meglátja  a szépet.

Bálint György fotójának címe: Szem- Szent Gellért Sziklatemplom kőkeresztje a Gellért hegyen. A kép halszem objektívvel készült a körben egyformán kb. 1 méter magas kerítés alól fotózva. 

Miért illesztettem ide? Mindjárt kiderül. 

A héten az emmausi tanítványok történetét tanítottam több korcsoportnak is, a bibliaórán is erről beszélgettünk. Csak az első néhány mondatot idézem:

" Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt." Lk 24, 13-16

Mi akadályozta meg a tanítványokat abban, hogy felismerjék Jézust? Sokadjára olvasom és magyarázom ezt a történetet, sőt Lukács is sejtet csupán. " Látásukat mintha valami akadályozta volna." Nos akadályozta, vagy sem? Miért tettek úgy, mint azok, akik ténylegesen látásképtelenek? Szomorúak voltak, túlságosan lefoglalta őket az, hogy egymással vitatkoztak, nem is érdekelte őket a melléjük szegődött idegen?

Ez a történet túlmutat az első húsvét különös találkozásán. Súlyosan kérdez: Mi akadályoz bennünket abban, hogy az életutunkon mellettünk lépkedő Jézus Krisztust felismerjük? Túlságosan is a földre vetjük a tekintetünket? Csak az e világira nézünk? Materiális az életszemléletünk? Avagy túlzottan el vagyunk foglalva azzal, hogy egymással hadakozunk, vitázunk? Emberi kapcsolataink ügyleteink olyan sokat kivesznek, hogy nem marad más számára figyelem?

Miért hiányzik az a perspektíva, ami feltárul a gyermekek szemében? Mi kell ahhoz, hogy  Jézus keresztjét így fölénk magasodva lássuk, láttassuk?

Janet Brooks- Gerloff: Az emmausi út című festménye ez. Az egyik tanítvány- talán éppen ő a Kleopás nevű- úgy sétál a láthatatlan Jézus mellett, hogy közben a vállára helyezi  a kezét... Nem is kell látni, de elég érezni, hallani Őt, sőt szinte lehet tapintani is az Ő jelenlétét, ahogyan nem is olyan régen valaki így jellemezte azt, mit jelent neki imádkozni. 

Mi akadályozza a látásunkat? A hitetlen és kemény szív, a saját magunk hajthatatlansága. Aztán egyszer csak mégis történik valami, mert Jézus mégiscsak feltárja előttünk az Írásokat, megmutatja magát... Boldogok, akik nem látnak és hisznek. Jn 20, 29