Aki jobban szereti követni a szöveget, vagy szívesen felidézné a hallottakat, annak örömmel közzéteszem a mai igehirdetést. Az alapjául szolgáló bibliai igeszakaszt itt lehet elolvasni, az első tizenhárom verset:
https://szentiras.hu/UF/ApCsel2
Előtte- utána… Nagy átalakulásokra utal ez a két rövid szó. Akár a közösségi médiában, akár az írott sajtóban találkozhattunk már képekkel, amik bemutatták, hogyan nézett ki pár hónappal azelőtt egy ember és milyen lett később. Általában a külső jellemzők, a test megváltozásáról van itt szó. Hogyan fogyott le egy ismert színész drasztikusan, milyen volt a plasztikai műtét előtt és milyen lett az után, esetleg egy tinisztárból milyen izmos, edzett férfi lett.
Testi átalakulásokról szóltam, de ez a téma sokkal közelebb áll hozzánk, mint a reflektorfényben álló egyének. Szólhatnánk életünk több területéről, ahol az előtte és utána állapotot jóleső érzések kísérik. Valaki vett egy elhanyagolt laposi kertet és ma már mindenféle gyümölcsfa és vetemény pompázik ott szorgalmas munkája után. Vagy egy régi házat újít fel, a sajátját kifesti, rendet rak, tavaszi nagytakarítást tartunk a templomban és sok hónap bezártságát követően kellemesen illatos közeg vár bennünket …. Mennyi ilyet tudunk felsorolni, hogy valami jobbá lett, megszépült, mert beleavatkoztunk, erőt fektettünk bele, hozzányúltunk, dolgoztunk rajta…
10 nap Jézus nélkül. Milyen volt előtte és milyen lett utána? Kétségtelenül nem jóleső. Bizonyára félelmetes. Tanácstalan tanítványok, bátortalanul, egymásra utaltan, félelmek és bizonytalanság között. Már sokadjára történik meg velük, hogy összehasonlítják előtte és utána állapotukat, helyzetüket….
Először is, amikor Jézus rájuk talált és elhívta őket. Teljesen átalakult az életük, a mindennapjaik, munkájuk, a céljaik. Jézus legközvetlenebb baráti körévé, munkatársaivá lettek. Egy kivételezett csapattá, akik csodákat éltek meg: gyógyulásokat, emberi átalakulásokat, hogy Mesterük úr megátalkodott szívek, a világ elemei és a gonosz erők felett is.
Másodjára húsvétkor, hiszen amikor elfogták, keresztre feszítették, meghalt, eltemették, még erőteljesebben megélték, mit jelent a Jézus nélküli élet: reménytelenséget és magányt, sötét céltalanságot. És most 40 különleges nap után, amikor megint tanította őket Jézus, együtt volt velük, ettek ittak, beszélgettek újra Jézus nélkül, várva arra, hogy beteljesedjenek az Ő ígéretei. Előtte és utána: előtte a Mester közelében boldogan, magukat is erősnek érezve, most a Mestertől távol saját gyengeségeikkel és aggodalmukkal. Előtte szárnyaltak, most összehúzódva, befelé fordulva elmélkedtek.
Életük során többször szembesültek ugyanazzal: az élet Jézus nélkül nem jó. S ez minden alkalommal egyre csak rosszabb lett, hiszen egyre közelebb kerültek hozzá, és az elvesztése, mindig nagyobb fájdalmat és űrt hagyott maga után. Az első olyan emberi volt, halál, ezzel mindenkinek meg kell küzdeni? Nem baj, elmegyünk halászni, az életnek mennie kell tovább. A második már ennél nehezebb volt, akkor már tudták, hogy Ő Isten Fia, akinek a személye, jelenléte más valakivel nem pótolható. Vagy mégis? Pünkösd ünnepe erről a "mégisről", mondhatnám a leleményes, szerető Isten csodás "mégiséről" szól. Ő képes magát megsokszorozva, ilyen különlegesen odaadni az embervilágnak, Ő azt akarja, hogy ne csak a világ kis szegletében, hanem mindenhol megismerhessék őt, pont úgy ahogyan azok, akik 2000 évvel ezelőtt. Azt szeretné, hogy átéljék jelenlétét, hogy Ő mindenki számára szent erő, bátorító Mester, bűnökből szabadító Megváltó akar lenni, nem csak egy kis megrezzent csapat életét akarja alakítani, hanem az egész embervilágét, tértől és időtől függetlenül, azt érthetetlen szeretetével körülölelve.
Előtte- utána… Erről szólnak a bizonyságtételek. Pál apostol ezt mondja: Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. ( 1 Timóteus 1, 13-14)
Emlékszem egy beszélgetésre sok- sok évvel ezelőttről, egy vasárnapi ebéd lehetett. Anyai nagymamám elejtett pár szót Istenről. Én pedig atesita tizenévesként szavakkal nekirontottam a nálam hatvan évvel idősebb mamának és valamit hablatyoltam a tudományról, mert úgy gondoltam, hogy én már csak jobban tudom… Egyetlen szó állított meg. Édesapámé. Aki a tiszteletlen magatartást és hozzáállást nem tűrhette. Csak ennyit mondott: Kislányom! Persze volt folytatás is, ami arról szólt, hogy én nem tudhatom… Előtte Ő káromló, az övéit üldöző voltam én is. Jól tudom, mit jelent Krisztus nélkül lenni. Tudom, milyen az előtte és utána állapot. Krisztus nélkül és Ővele. De nem az a vasárnap alkalom változtatta meg véleményemet, beletelt még egy kis időbe, hogy megragadott és én is részesülhettem az Ő nekem is elküldött Lelkének világosságából.
A Szentírás már az első mondatában utal a Szentlélekre. Isten Lelke lebegett a vizek felett. A káosz felett, a formálásra váró amorf világ felett. Ő elevenítette meg Földet. Igen, az én életemet is az Úr maga, Szentlelkével elevenítette meg. Minden ember, aki bizonyságot tesz, aki beszél megtéréséről, úgy teszi, mintha is élt volna, de most már él benne a Krisztus és új életre támadhatott fel. Miért, mert az életető, megelevenítő Lélek csodálatosan átformálta őt.
A tanítványok Pünkösdi megtapasztalása is ez volt, immár harmadjára. A Lélek csodálatosan átformálta őket. Ahogyan a vihar letarolja az addigit, vagy a tűz feléget mindent- előtte és utána képet hagy maga után. Talán félelmetesnek tűnik, de igaz, hogy ezek az elemek olyan hatalmasok, hogy ami útjukban van, azt megsemmisítik. Igen. Isten Lelke a bűnt, gonoszságot, ateizmust, a félelmeket és a kétségeket is elpusztítja. Az első pünkösdkor a tanítványoknak katartikus élményben volt részük. Ők, akik addig önmagukat sem értették, nem értették húsvét hajnalán az asszonyok bizonyságtételét sem az Úr feltámadásáról, most másokat is értettek és az őket is megértette mindenféle nyelvet beszélő ember. A Lélek eltávolította, kisöpörte azt, ami akadály volt és megelevenítő, megvilágosító hatalmával teljesen átformálta őket. Képessé tette őket bátran, erőteljesen bizonyságot tenni Jézusról. A jórészt tanulatlan egyszerű embereknek bölcsességet adott arra, hogy úgy szóljanak, hogy mindenki értse őket és szavukban is tűz volt, amitől hevülhettek a szívek…
Hát nem ettől szenvedünk mi is, a Lélek nélküli állapottól? Hogy nem értjük az Istent? Nem tudunk hinni az evangéliumban? Nem vesszük észre Krisztus Istenségét? Szenvedünk vigasz nélkül betegséggel és halállal szembesülve. Sokan káromolják és vádolják az Istent, hogy engedheti mindezt… Élünk de reménytelenül, Lelketlenül… De Szentlélek nélkül nem vagyunk képesek megérteni egymást sem. Ugyanazon a nyelven megfogalmazott mondatok mást jelentenek az egyiknek, mint a másiknak. Nem vesszük tudomásul a tényeket. Nem ettől szenvedünk? Hogy nem vagyunk megértőek a másik emberrel? Hogy a magunkét fújjuk és a másikét elengedjük a fülünk mellett? Hogy hiányzik belőlünk valami, amitől az életünk igaz élet, az értelmünk világos, a szívünk szeretettel teli tudna lenni, hogy hitünk igaz hit legyen ne csak valami gyengécske kapaszkodó, hanem a hatalmas és örökkévaló Istenbe vetett bizalom. Mennyi gonoszságot, konok önzést, öntörvényűséget kellene Jézus szent tüzének felégetnie! Mennyi jeges szívet kellene megolvasztania! Mennyi értetlen elmét kellene megvilágosítania!
Nem ismertünk magunkra, a lelki, tanítványi utunkra? Egy- egy alkalomra, életszakaszra, amikor közel voltunk Jézushoz? Örültünk neki, erősnek, bátornak, a jelenléte miatt békésnek éreztük magunkat? Amikor tudtuk, nem érhet baj, mert Ő velünk van? És aztán, amikor láttuk Őt, nem hallottuk igéjét, vagy mi távolodtunk el, akkor visszazuhantunk kétségekbe, egyre mélyebbre, egyre nagyobb fájdalmakba. … Bárcsak Ő mindig velünk lenne! Bárcsak az Ő életét, az örök, tiszta, szent életét adná nekünk! Bárcsak a szívünket formálná, hogy ne kelljen ennyiszer átélni az előtte- utána állapotot…
Azért küldte el Szentlelkét, hogy tudjuk: igaz az, ha magunkra nézünk akkor a visszazuhanás, a bűnbe esés, a reménytelen hitetlenség és aggodalmaink újra vissza akarnak jönni, mint azok a kilók, amiktől nagy munka árán megszabadultunk, mint a gaz, ami ki akarja pusztítani a veteményünk haszonnövényeit, a por, piszok, ami belepi otthonunkat.
De Ő – a Szentlélek Isten- mindig elérhetővé és érthetővé teszi számunkra Urunkat, aki mindig és készségesen megjelenik nekünk, életét, szentségét, bűnöket oszlató hatalmát- szíve szeretetét adja nekünk. Életünk nem reménytelen és nem segítség nélküli, mert Krisztus Urunk láthatatlanul de igazán velünk van, hogy minden nap átélhessük közelségét, félelmeket, félreértéseket oszlató jelenlétét, amely önmagához kapcsol. A Szentlélek megtanít értenünk Őt és egymást. Csodálatos ünnep a Pünkösd, mert azt mondja el nekünk, hogy Urunk szüntelenül itt van velünk és mindig számíthatunk isteni jelenléte csodás ajándékaira. Csak kérnetek kell és Ő készségesen megadja, mindenkinek, hogy igaz életünk lehessen Őbenne Őáltala. Ámen
