Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

A gyógyulás helye

2021. május 02. - Skata

t2.jpgAzután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: „Hozsánna a Dávid Fiának!” - haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: „Hallod, mit mondanak ezek?” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?” Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát. Máté 21, 14-17

Szeretett Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Fél év után újra együtt lehetünk a templomban. Most érezzük át igazán a bibliai történetek üzenetét: évszázadokon át nem mindenkinek adatott meg, hogy minden héten ott legyenek az Úr házában. A Jeruzsálemtől távol élők csak a nagy ünnepekre tudtak felmenni, elzarándokolni a templomba. Bár voltak zsinagógáik- gyülekezeti házak- ahogyan ma mondanánk- és áthatotta a mindennapjaikat is a hitük, hiszen gazdag imaéletet étek- mégis rendkívüli örömöt jelentett számukra, ha eleget tehettek a törvénynek és elmehettek a templomba. Tették ezt sokakkal együtt, a szétszóratott zsidóság bizony még távoli provinciákból is ide gyülekezett. Ma így érzhetjük azt, ami összeköt bennünket az előttünk éltekkel, templomépítő ősökkel, Isten láthatatlan népével időn és téren felül. Lelkünkben tapasztalhatjuk meg a szenttel való találkozás utáni vágyat, a hálát, az áhítatot, a hazatérés megnyugvását.

Máté zsidó ember volt, saját hittestvérei számára úgy írta meg az evangéliumot, úgy szerkesztette össze Jézus élet-történetének apró mozaikjait, hogy Ők egyszerre értsék a Szentírást- tehát a héber kánont és abban a próféták Jézusra mutató jövendöléseit- és egyszerre értsék mindazt, amit Jézusban az Úr ki akar jelenteni. Mint egy leckét szépen fel tudta volna mondani minden izraelita, mi történik a templomban? Hiszen erre is megvoltak a rendelkezések a papok kiválasztásától. Kezdve az öltözetük, a szent tér berendezésein át egészen az áldozatok fajtáin és az ünnepek felépítésén át.

De azon a bizonyos húsvéton, amikor Jézus az életét adta értünk, valami más történt a templomban: gyógyulás. És ez már előre mutat arra, hogyan kell látnunk nekünk is a templom funkcióját. Az Isten házába nem az egyedül méltók csoportját kell keresni, nem csak az igazak, a kiválóságok, az Írásokhoz nagyon értők érkeznek- bár vitathatatlan, hogy ott vannak a közelben ők is: a főpapok és az írástudók. A vakok és a bénák azonban különösen is igyekeznek Jézus közelébe, sőt a gyermekek is!

Érdemes itt megállni és már ebben is az örömhírt látni. Ott, akkor, 2000 évvel ezelőtt a testi fogyatékosok, a látványosan hiányt szenvedők átélték a gyógyulást. Ez ma is lehetséges ez az Úr Jézus által. Mert miről van szó? Olyan szépen mondjuk ki az empátia formálta megnevezéseket: láttásértült, mozgás korlátozott. Vajon ne lenne ránk igaz? „Látásukat valami akadályozta”- olvassuk Lukács evangéliumában, amikor húsvét után a tanítványok ténylegesen találkoznak az Úr Jézussal, de nem ismerik fel, pedig ott lépdel mellettük. Jézus itt van velünk, minden nap, de milyen sokan nem látják Őt életútjuk útitársának... Olyan sötéten lát- mondjuk arra, aki tele van pesszimizmussal. Ó, milyen vak homályba futnak azok, akik reménytelenül élik az életüket! A lelki látás komoly hiányaival találkozunk ott, ahol az emberek csak a szomorúságot, az elmúlást, a rosszat képesek látni maguk előtt. Megannyi ideológia, számos világlátás csatározik, de vajon hogyan állunk az Isten kegyelmét látó hittel? S mennyi szív érzéketlen a megbocsájtás ajándékának meglátására!

Ha ide jövünk a templomba, látni akarjuk az Istent, ahogyan Zákeus tette, felmászva egy fügefára. Ott a magaslaton hátha más mutatkozik meg nekünk, mint az életünk mélyében. Mutasd meg nekünk az Atyát- mondjuk mi is hasonlóan Jézus egyik tanítványához, Fülöphöz.

Aki tudja magáról, hogy hiányt szenved valamiben, az odasiet Jézushoz. „ Nem látok tisztán, mutass utat! Adj orientácót, nem látom a célomat, nem tudok irányt tartani. Úr Jézus baj van a látásommal! Már csak a veszélyeket látom, a fenyegetést, a félelmetest. Nem látok kiutat! Baj van azzal, hogyan látom önmagamat.”  Hallottam már azt is, hogy valaki elpanaszolta, tudja, hogy senki sem tökéletes, de nem látja a bűneit. Milyen tisztán és felemelően szól az örömhír: meggyógyította őket…  

S ott van az a másik csoport, mozdulni, járni, teljes emberként tevékenykedni képtelenek. Hát nem így érezzük magunkat olyan sokszor? Bénultan, tehetetlenül, enerváltan. Nem tudok előre lépni- és itt szó sincs ambícióról, karrierről… Csak az egyszerű emberi cselekvésekről, arról, hogyan éljük meg szeretetünket, a legbensőbb kapcsolatainkban, legközvetlenebb környezetünkben. Hogyan teszünk valamit a hitünk miatt, van- e szolgálatunk Isten felé? Teszünk- e egyetlen lépést is a bajba jutottért, továbbadjuk- e az élet üzenetét, örömhírét, ami bennünket is lelkesít? Mozdulunk- e mi, ha más nem is tenné? Hogyan járunk- kelünk a mindennapokban: mozgásában korlátozottan vagy testi korlátok között is lendületes hittel? Örömhír hangzik a bénákkal kapcsolatban is. Van esélyünk a megújulásra, hiszen Jézus meggyógyította őket- így olvassuk…

S megannyi csoda történt még ott. Nem kapunk részleteket, de arról igenis hallunk tudósítást, hogy a gyermekek, akik minden apróságot észrevesznek és olyan izgő- mozgók, ők tudják, hogy mind erre hogyan kell felelni. Ők meglátják Jézus Istenségét, Ők felfedezik benne a Megváltót, ezért boldogan dicsérik Istent és kérik az Ő további segítségét, hiszen a Hozsánna azt jelenti: segíts meg! A gyermeki tekintet látja, kitől várhatja a segítséget. A gyermeki lélek nem várakozik, azonnal kifejezi, amit felismert, kimondja amire rájött. A gyermeki lelkesedés önfeledten tör elő, boldogan magasztalja a hatalmas Istent!

Ma az éneklés vasárnapja van. Szomorú tény, hogy a pandémia nem csak a közösséget, de a közös éneklést is elvette tőlünk. Pedig ha az ember énekelhet, akkor eltűnik a félelme. Bevallom, egy-két hittanóra volt csupán, amikor nem énekeltünk. De azért mégsem úgy tettük, mint azelőtt. Kevesebbet énekeltünk és nagyon halkan. Ezért is volt számomra olyan megrendítő, amikor itt a 4b és az 5b osztályokkal az adventi és karácsonyi tv-s felvételekre sor került. Mert bár nem volt istentiszteletet, a csodálatos gyermekhangok felcsendültek itt. Isten gyermekeinek magasztaló éneke kell, hogy ma betöltse a templomokat. Akkor is, ha talán még óvatosan, akkor is, ha még csak a maszk mögött, de a szív hite kell kifejeződjön benne. Nem hallgathatjuk el, hogy egyetlen segítőnk az Úr Jézus Krisztus, Ő az Isten Fia. Ezért énekeljük együtt azokkal a jeruzsálemi gyerekekkel: Hozsánna a Dávid fiának! Mindenki rá van szorulva a csodára, az isteni közbelépésére: mi is, most, itt is. Annyi bajunk van, amiből ki kell bennünket szabadítani! Lelki látásunk, szolgálatra való hajlandóságunk- de még az szeretetünk egyszerű, tevékeny megélésének terén sem vagyunk egészek, egészségesek. Az Ő gyógyítására van szükségünk. Ezért emlékeztet bennünket a gyermekek dicsérete, hogy Kihez lehet bizalommal fordulni.

Amikor Jézust megfeddik a főpapok, akkor maga is egy zsoltárt, egy énekes imádságot idéz az ő értetlenségükkel és haragjukra válaszul. Amikor a mindenhez értőket leszereli, egy igével teszi azt. Tehát úgy, hogy mindenkinek el kell tudni azt fogadni. Ő maga emlékezteti a büszke írástudókat az Írásra, Isten akaratára a gyermekekre nézve. Ők azok, akik felnyitják lelki szemeinket Isten dicséretére. Ők azok, akikre nézve nekünk az Istent magasztalni kell. Hát nem látjuk őbennük a csodát? Amikkor megszülettek és kezünkbe vehettük őket, már arra sarkallt bennünket az ő törékeny életük, hogy dicsérjük az Istent. ( Így éltesse az Isten az édesanyákat ma különösen!) Amikor láthatjuk az ő életük kibontakozását, fejlődésünket, az nem arra sarkall bennünket, hogy dicsérjük az Istent? ( Az édesapákat is éltesse a jó Isten, bár ez a nap az anyukák számára elkünített...)  Gyermekek és csecsemők által szerzel magadnak dicséretet... Nem vesszük észre milyen távol kerültünk attól a bizalmi kapcsolattól, ami bennünket Istenhez kellene kössön? 

Egy hete elém állt az egyik kisiskolásunk és arra kért és arra kért, hogy újra énekeljünk el egy éneket. Miért? Mert otthon együtt dalolták a testvérével és nem tudták felidézni a középső részét. A gyermeki őszinteség még így is megfogalmazódik. Szükségem van arra, hogy Istent dicsérjem, nekem ezt tudni kellene, fel akarom eleveníteni. Nem maradhat így! Újra meg kell tanuljam! Így vagyunk ma együtt.

Fel kell elevenítsük, hogy Isten házába gyógyulni jövünk.

Fel kell elevenítsük, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten Fiaként életünk gyógyítója. Ő itt van, velünk van s ki- ki megtapasztalhatja, hogyan gyógyítja őt  a lelki vakságból, bénaságból, a lélek bajából, bűneinkből.

Fel kell elevenítsük, hogy Isten házában a segítséget kérő gyermeki ének szava mindig egybecseng Jézus szavaival. Ő azt várja tőlünk- kicsitől és nagytól, őt keresőktől és az ő dolgaiban jártasoktól-  hogy Őt szívvel, szájjal, lélekkel dicsérjük. Ámen

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr7616520214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása