Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
Filippi 2, 3-8
Igazságszeretet, szabadságvágy, felelősségtudat, hazaszeretet, bátorság, kitartás, áldozatkészség. Olyan emberi tulajdonságok, melyek a forradalom nagyjain kirajzolódó, egyértelmű jellemvonások voltak. Nem lelkészi fantázia az, hogy ezekeknek a hősöknek az életében az istenfélelem, a hit fontos szerepet játszott. Ki- ki közülük a maga felekezete és lelki vehemenciája szerint élte azt meg, de kétségtelen, hogy mindannyian hitték: Isten teremtményei ők is és ellenfeleik is. ( Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.)
Vallották, hogy mindenki meg kell álljon egyszer Isten előtt, számonkérésre. Hitték, hogy Ő igazságos és az jó, a szent ügyet a háttérből segíti. Erkölcsi tartásuk és emberi értékeik egyértelműen keresztény gyökerűek- semmit se tegyetek hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok, úgy, ahogyan Krisztus tette értetek!
Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Miért lehet 163 év távlatából is fontos, hogyan emlékezünk Jókaira, Petőfire majd Kossuthra és Batthyányra, Görgeyre s a szabadságharc későbbi tábornokaira? Mert történelmünknek olyan emblematikus alakjai ők, akik komolyan vették nemzetük iránti felelősségüket, és saját érdekeiken túl a haza sorsa volt számukra fontos- nem csak ismerték a Krisztus himnusz sorait, de azt élték- egymást magatoknál különbnek tartsátok!
Egy afrikai hitvallás mondja: Krisztusnak nincs keze, csak a mi kezünkkel tud dolgozni, Krisztusnak nincs lába, csak a mienket használja, hogy az embereket az ő útjára vezessen.
Petőfi így írt- "Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek / Az emberiségért valamit!" "Adj, isten, adj fényt és erôt nekem, / Hogy munkálhassak embertársimért!" – Annak a vékony fiatalembernek mély meggyőződése, hogy a poéta, ő maga a nép szellemi vezetője, szinte próféta, akinek kötelessége erőt önteni a népbe, felrázni, vezetni, utat mutatni, példát adni. Hitte, szilárdul, hogy a szabadság kivívása, a tömegek mozgósítása rá van bízva. 1848 őszén Apostol című műve megírásakor már előre vetítette a halált is, amit Krisztus halálához hasonlóan mutat be- nem értik az apostolt, és gúnyolódnak sorsán, szenvedésén. A szabadságharc költőjeként Petőfi bátran énekli halába a barátait, és ő maga is bátran indul, mert hiszi, hogy áldozatának van értelme, szeretett nemzetéért. Pál így ír Jézusról: engedelmes volt a halálig, mi úgy látjuk nagyjainkat, akik azt az indulatot élték, amit Jézuson láttak: engedelmesek voltak a halálig… Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Hitték, hogy nem merül feledésbe, mindaz, amit ők cselekedtek, nem hiábavaló áldozatuk. --- Ma, ha valamely település központját keressük, és a navigálóba beírjuk Kossuth tér, vagy Petőfi utca, biztosan a főtérre jutunk…
Vajon hogyan tanították volna gyermekeiket, unokáikat erről a másfél évről? Mit szeretettek volna átadni családjukban a magasztos eseményekről? S ha túlélik, vagy ha most valóban feltámadnának és itt lennének közöttünk, vajon elégedettek lennének-e az ünnepléseinkkel, a megemlékezésünkkel? Nincs illúzióm. Nem hinném, hogy lenne mivel megállnunk előttük.
Mert az a példa, amit ők éltek- haltak elénk, mára szinte a múlté. Bár szavaljuk a Nemzeti dalt, de a 12 pont még mindig a betöltésére vár. Bár ilyenkor mindenhol nemzeti színű szalagok, dekorációk, mégis kommerszek a mindennapjaink. Milyen távol vagyunk a haza szeretetétől, nyelvünk óvásától, nemzeti lobogónk és színeink mindennapos tiszteletteljes használatától! Hiszen egy 8 éves gyermek, aki hosszú költeményeket köteles megtanulni- az iskolai tananyag szerint nem kell, hogy ismerje és el tudja szavalni a himnuszt! Egy ismerősömet egyenesen kigúnyolták egy iskolai ünnepségen, mert fennhangon énekelte nemzeti imádságunkat. Kamerunban a himnuszuk eléneklésével kezdik a napot a tanulók! - Norvégiában a családi házak udvarában minden reggel felhúzzák a nemzeti lobogót és napnyugta előtt bevonják- mi csak kampányszerűen használjuk és csak és középületeinket ékesítjük azzal. Pár évvel ezelőtt szégyenteljesen megalkották a „ magyarkodás” szót- ami értelmezhetetlen, ugyanakkor ironikus jelzője a magyar nemzet mellett való büszke kiállásnak.
Az az indulat legyen bennetek, ami a Krisztusban volt- az ami őket hajtotta, éltetette, ami az ő reményüket adta… Ha itt lennének közöttünk a márciusi ifjak, a szabadságunk, függetlenségünk élharcosai elkeserednének, hogy életünket mennyire a látszatvalóságnak szenteljük, a nemzeti érzésünk mennyire önátadás nélküli. Ünnep, szokás, koszorúzás, ok a munkaszünetre. Pedig ők azt akarták, hogy a nemzet az ő helytállásukból merítsen. Komolyan vesszük- e, becsüljük – e március 15- e vívmányát? - ha igen, akkor október 6-án gyászszalagot kellene tűzzünk magunkra, és meg kellene emlékezzünk ugyanígy, itt együtt az aradi 13-ról. Komolyan vesszük- e becsüljük- e a 48-as forradalmárok életáldozatát?- ha igen, akkor nekünk is így kellene kiállni a magunk fegyvereivel hazánk javáért.A kkor nem örülnénk a hamisságnak, hanem együtt örülnénk az igazsággal- igen ez a mondat is a Szentírásból való… S akkor nem csak azt szólnánk, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy nem csak a respublika lenne előttünk, hanem elkezdenénk tanulmányozni őket, a hitüket, azt az indulatot akarnánk élni, amit ők. A szívünk dobbanna úgy, ahogyan az övék azokban a meghatározó években. Amikor az egyik Széchenyi egy évi jövedelmét ajánlotta a magyar tudományos akadémia megalapítására, a másik könyvtárát ajánlotta fel. Akkor áldozatkészek lennénk a nemzetünkért. De mindehhez Isten lelkének kellene áthatnia bennünket. Krisztus áldoztából kellene tanulnunk, az ő empátiával kellene egymásra néznünk, hogy végre észrevegyük egymásrautaltságunkat, az ő önzetlenségét magunkévá téve kellene legyőzni a közönyünket. Az úrhatnámságot a szolgálatkészség és alázat kellene, hogy felváltsa.
Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
– Egyben biztos vagyok, hogy a forradalmáraink is olyan emberek voltak, mint mi, ugyanakkor mégis többek. Tudták mi az ő dolguk és feladatuk abban a világban, és azon a helyen, ahová Isten teremtette őket. Tudták mi az, amiért ők kell helytálljanak és lelkiismeretük szerint harcoljanak, és mi nincs az ő kezükben. Tudták az erő, a bátorítás az onnan felülről jön, és számot kell majd egyszer adjanak arról, mennyire voltak hűségesek- nemzetükhöz, Istenükhöz. Március 15- e már böjti időben van- nézzünk magunkba, tartsunk hát bűnbánatot, valljuk meg hiányosságainkat, leplezzük le a látszatot és kérjük Istent, hogy belénk is adja bölcsesség és engedelmesség lelkét, ahogyan adta azt történelmünk nagyjainak, hogy az az indulat lehessen bennünk ami a Krisztusban volt, aki odaadta életét értünk, az övéiért.
Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
