Isten új szövetséget köt népével
Eljön az az idő - így szól az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. Jeremiás 31, 31-34
Eljön az ideje...
Mindennek megvan a maga ideje írja a prédikátor, s mi is tudjuk: van, amit nem lehet siettetni, mást nem lehet kikerülni- az idő olykor nekünk dolgozik, máskor könyörtelenül rövid. Mégsem feledhetjük, hogy Istenünk az idő Ura is, aki maga dönt arról, mikor nyúl bele korszakokba, mikor elégel meg egy- egy folyamatot, és mi az, aminek kibontakozására időt sem hagy.
Mennyi időnk van a földön? Mire kapunk lehetőséget a nekünk adott életidőben? Mikor teljesülnek imádságaink? Mikor adja meg Isten azt, ami mi elterveztünk, mennyi ideig tűr bennünket? – Aligha lenne válaszunk. Az életidő, az imameghallgatás, tervek kérdéseiben nem tudunk biztosat.
A mai ige viszont olyasmiről szól, aminek az idejéről nem csak ígéret formájában hallunk, de látjuk és tapasztalhatjuk ennek a beteljesülését- ez pedig az új szövetség. Az új szövetségnek nemcsak Jézus első tanítványai, a kiválasztott zsidó nép, hanem mi magunk is részesei lehetünk.
Új szövetség.
Isten népe számára mindig fontos volt az Istennel kötött szövetség- Noé szivárvány képében kapta, Ábrahám a körülmetélés testi jelében, Mózes a tízparancsolat két kőtáblájában. Egy-egy szerződésre az jellemző, hogy mindkét fél kap általa valamit. Ez egy elköteleződés, mindkét fél vállal valamit. Amikor Isten szövetséget köt népével, kötelezi önmagát arra, hogy másként fog cselekedni irányukban, mint mások irányában. Ez a szeretet elköteleződése. Az ígéri, hogy sajátjaként fogja a népét tekinteni, és önmaga miatt tesz jót velük. Ígéri a békességet, ígéri az utódokat, ígéri a vezetést, ígéri megtartó parancsolatait. – Az ember pedig ebben a szövetségben megfogadja, hogy egyedül Istenben fog bízni és neki szolgál, engedelmesen megtartja az Úr igéit. Az ószövetség azonban nem volt elegendő. Nem tudta elérni igazi célját. Az ember szíve konokságra hajlott, elbizonytalanodott, a régiek gyakran fordultak bálványokhoz és hitetlenül elhagyták az Urat. Ezért ígérte Isten az új szövetséget. De erre sokat-, évszázadokat kellett várni. Miért? Hogy Isten népe rájöjjön, egyedül Isten vele kötött szövetsége lehet hite és élete alapja. Hogy Isten népe belássa: az Úr vele kötött szövetsége nélkül elveszett, hitvány, bűnt bűnre halmozó. Ki kell ábránduljon a saját lehetőségeiből, egyszersmind önmagából, s hinnie kell, hogy csakis Isten cselekvése segíthet rajta. Rá kellett ébredni, mekkora csoda és megtiszteltetés, hogy a világ Ura a maga teremtményéhez köti önmagát! Itt nem két erős fél megállapodásáról van szó, itt nem két gyenge összekapaszkodását látjuk! Az irgalmas, kegyelmes, szent és hatalmas Isten lehajol az ő elveszett teremtményéhez.
Szív és megbocsátás
Eljön az idő, amikor nem csak egy jel fogja megmutatni, hanem maga a megbocsátás ténye lehet a szövetség alapja. A szív fog megváltozni ebben a szövetségben.
Nagycsütörtök estéjén az Úr Jézus lehajol tanítványaihoz. Körülköti magát egy kendővel és egy tálba vizet önt. A poros, sok járástól repedezett, fáradt lábakat megmossa. Olyat tesz, amit a rabszolgákra bíztak akkoriban. A közénk jött Isten Fia ebben a nagyon alantas tettben mutatja meg hatalmas szeretetét. Ez az új szövetség első jele.
A többit jobban ismerjük: kenyér és bor, test és vér. A teljes odaáldozott élet. Isten olyan hatalmas, hogy új szövetségét ebben adja számunkra. A megbocsátás megtalálása pedig csakis a szíven át vezet. Csakis úgy találhat egymásra Isten és ember, ha az legbelül a szív cselekményében megy végbe.
Szabadulás és szövetség
Milyen különös, és mennyire fontos, hogy szövetségkötés mögött mindig a szabadulás áll! Hallgassuk csak mai igénket- Jeremiás korában arra emlékeztette az övéit az Úr, hogy ő erős karra hozta ki őket Egyiptomból ( ennek volt folytatása a Tízparancsolat). Mégis megszegték a szövetséget- hiába élték át szó szerint a kiszabadulást, mégsem maradtak hűségesek.
Az újszövetség a bűnből való szabaduláson alapul- Jézus Krisztus kihoz bennünket a bűn és gonoszság rabságából, kivezet a benne való szent élet örömére. De ezt a szövetséget is képesek vagyunk megszegni- ezért rendeli az úrvacsorát, hogy újra és újra visszatalálhassunk Őhozzá. Ezért adja megbocsátását, hogy ismételten erőt merítsünk az Úr Jézus áldozatából.
Ma, amikor az úrvacsora szerzésének ünnepén együtt lehetünk, be kell lássuk, hogy minden emberi igyekezet csődöt mond- ember embert tanít- mégis mennyire szegényesek ismereteink. A legkisebbeken is nagy a nyomás, hogy megfeleljenek a tantárgyi követelményeknek- de a gimiseknek már szinte két lábon járó lexikonként kell indulniuk a felsőfokú képzésre- mégis azt tapasztaljuk, hogy nagy az emberi és lelki hiányosság. A vallásos zsidóság ugyanezt élte meg: megtanulták szó szerint Mózes öt könyvét, a Tórát, továbbadták a hagyományokat, mégsem tudtak lélekben igazakként megállni az Úr előtt- a legkiválóbbak is megbotlottak, Dávid és Salamon is. Az új szövetséget azonban maga Krisztus adja, maga Isten Fia arra a garancia, a biztosíték és az egyetlen remény, hogy komolyan veszik Istent az övéi.
Abban az időben nem emberek tanítják a kőtábla parancsolatát, az ószövetséget, hanem az a szívbe lesz írva.
Ma újra halljuk az úrvacsora szerzésének igéit. Meggyónjuk közösen bűneinket. Letérdelünk az oltárhoz és az Úr Jézushoz telepszünk. Kiöntjük előtte szívünket, megbánjuk mindazt, ami megterhel és elválaszt Őtőle. Hozzá jövünk, mert mi ezt a szövetséget nem tudjuk teljesen megtartani- akarjuk, de megvalljuk, hogy mi is, akár az ószövetség népe, sokszor hallgatunk a kísértő hangjára. Hozzá jövünk, mert tudjuk, hogy nála van bocsánat, hiszen ő eljött a földre, könyörületesen nézett ránk, és nem csak arra volt hajlandó, hogy a tanítványok lábát megmossa, hanem hogy saját áldozata révén megtisztítson minket bűneinktől. Csakis az ő jósága és irgalma az, amiben bízhatunk, amikor letérdelünk ide- és kérhetjük, hogy újítsa meg velünk szövetségét. Ezzel újítsa meg bennünk a békét, a hitet, az engedelmességet. Adja, hogy az új szövetség népeként igaz tanítványaiként éljünk.
