Kedves Olvasók!
Biztosan többen vagytok, akik vártátok már az új sorokat- nos most megint csak gyorsan és röviden írok: nagyon elfáradtam. Van értelmetlennek tűnő fáradság, amikor egész nap szinte sziszifuszi módon dolgozunk, és nem látjuk eredményét, nem tapasztaljuk a hasznát. Hála Istennek, ritkán forult eddig velem ilyen. Mégis tudom, milyen az, amikor valahol csak pazaroljuk az erőt, az időt és úgy tűnik nincs előrelépés. Valaki egyszer azt mondta, a házimunkát csak abbahagyni lehet, de befejezni nem...
Ismeritek azt a fárasdágot, amit egy olyan munka után érzünk, ami napokon, vagy hetelek keresztül egyformán zajlott? Nem voltam sosem szalagmunkás, de úgy képezelem, nagy monotónia-tűrés kell hozzá. Egy héten át szívesen szedtem paradicsomot, hagymát, heteken át uborkát és barackot, a címerezéshez is értek... De egyéb paraszti munkákat is testközelből követhettem. Olyankor nap végén az ágyba esve kukoricatáblát láttam magam előtt és paradicsomos konténert, a szemem is megtelt a látvánnyal, nem csak a kezem és lábam volt mázsányi. Jó volt, mert tudtam, mennyit teljesítettem aznap.
Nos a mai fáradságom a nagyon örömteli, hálatelt esték jóleső érzése. Sikerült előrébb jutni, egy újabb akadályt legyőzni, s a cél felé szép lépésekben haladunk. Mindamellett nagyon intenzív napok vannak mögöttünk- reformáció ünnepe, mindenszentek, halottak napja, két tábortalálkozó... Nem minden történt úgy, ahogyan szerettem volna, de hálás vagyok találkozásokárt, beszélgetésekért, a nagy éneklésekért és a szép reformáció reggeli családi istentiszteletért. A ma esti jóleső fáradságot az előző napok eseményei idézték elő- de nagyon szeretem ezt az érzést. S ami még különlegesebbé és szebbé teszi mindazt, ami a szívemben van, az a felismerés, hogy minden tett Istenünk szeretetéről és hatalmáról volt hivatott tanuskodni. A családi istentisztelet azt mondja: a mennyei Atya megszólít gyermeket és időst és mindannyiunknak megbocsátását adja. A temetői istentisztelet azt mondja: az Úr vigasztalónk, de Ő a feltámadás és élet is! A találkozók azt mondják: jó annak, akinek a Jézussal való közösség a lelki otthont jelenti. A sikeres tanácskozások azt mondják: az Úrnak terve van velünk, és megáldja azt, aki benne bízik! - Szóval nekem a fárasztó napok is prédikálnak. Gondoljátok végig ti is, hol találjátok meg az Ő lábnyomát, avagy keze simítását a napotokban!