Az év igje minden napra ad elegendő elmélkedni valót. Tegnap azt osztottam meg itt, mit jelentett ez nekem ez az év utolsó napjaiban. Alighogy elhagytam az íróasztalomat, eszembe ötlött, mit is eredményezhet még az erőtlenség átélése. Igen, ez az imádkozás. Ha máskor nem is sietnénk összekulcsolni a kezünket, felfelé nézni, megtesszük ezt akkor, amikor erőtlenek vagyunk.

Többször előforult már, hogy annyira leesett a vérnyomásom, hogy az ajulás határára kerültem, vagy egy pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Mostanra tudom, hogy mik az előjelek, de húsz- huszonöt éve nem figyeltem annyira magamra. Sokszor megtapasztaltam tehát, milyen az, ha elhagyja az embert az ereje. Pedig ezek nem is voltak igazán veszélyes percek, én mégis hálás voltam, hogy Isten megtartott, én visszaadta az erőmet.

Az erőtlenség tehát nem kellemes állapot, nem hinném, hogy lenne, aki végyódna rá. De amikor elhagy az erőnk, vagy kevés marad belőle, akkor rá vagyunk kényszerülve arra, hogy vágyjunk rá, és kérjük. Az erőtlenség helyzete nagyon jó alap az imádkozásra. Hálaadásra az eddigi életerős napokért, és könyörgés azért, hogy Isten adja vissza újra az erőnket, a Ő maga mutassa meg hatalmát rajtunk, bennünket használva.

Illusztrácóm : Gregor Ziolkowski " Machtlos" c. műve