„Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta értünk.” 1 János 3,16

Van egy szép Ady vers, amit gyakran idézek temetések során. „ Sorsunk” a címe. Arról szól, hogy az életünkben a boldog pillanatok, az erő átélése és szárnyalás után következik a mélység és az összetörtség állapota. „ Leroskadunk bánat terhe alatt… testet öltött fájdalmakká válunk”. Aligha van közöttünk felnőtt, aki ne ismerné a gyász, a veszteség állapotát. Amikor a kedves családtagunk a kezeink között hal meg, vagy váratlanul jön a halálhír. Amikor több hónap reményteli küzdelme után mégiscsak bekövetkezik az, amitől a szívünk mélyén rettegtünk. Amikor megáll a szív, amikor nincs tovább. A halál az ősellenségünk, a sötét árny, ami ellen nincs orvosság. A halálban nem számít, mit értünk el életünk során: tudás, tehetség, szépség és megbecsültség, vagyon és kapcsolatok- mind oda lesznek. A halál könyörtelen, nem válogat, és kiszámíthatatlan. Gyermek és aggastyán is kénytelen megtapasztalni.

Lelkészként közelről látom, mit jelent a gyászolóknak átélni szerettük elvesztését. Az első sokk után gyakorta jön önvád, bűntudat az elhibázott és elmulasztott dolgok miatt. Sokan hosszú ideig képtelenek megbirkózni azzal, hogy ebben a világban már lezárult hozzátartozójuk sorsa. Sajnálat, tehetetlenség és mély szomorúság telepszik a szívükre.

Minden évben temetek nagypénteken- Jézus halála napján. Ebben az évben is így van. Különösen hangzik, de Jézus halálának üzenetéből erőt lehet adni a gyászolóknak. Mert az Ő halála a megbocsátásról és az Isten együttérzéséről szól. Mi keresztyének hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, aki azért jött hozzánk a mennyei világból, hogy Isten békességét hozza el számunkra. Azért vállalta a könyörtelen halált, hogy megértsük, Isten nem valahol a mennyben trónol egy felhőn ülve, hanem hozzánk jön, és mindent ugyanúgy átél, ahogyan nekünk kell. Sőt még ennél is többet kész értünk tenni. Megmutatja mire képes az Isten szeretete. Kész vállalni megalázó helyzetet, kész vállalni a szenvedést, kész az életét is feláldozni értünk. Kész arra, hogy ártatlanul, mások helyett haljon meg, mások bűnéért, a mi személyes vétkeinkért is! Ilyen Istenünk van, aki életünk minden nyomorúságát elszenvedi, hogy megértsük végtelen jóságát. S ha mardos az önvád, ha bűntudatunk van, félelmek gyötörnek, akkor Jézushoz fordulhatunk, mert Ő nem ítélkezni és hatalmaskodni jött a világba. Mi úgy mondjuk: felnézünk a keresztre. Mert ha nem is éreznénk vagy értenénk Isten szeretetét, Jézus halála Isten velünk érző, emberi létünket teljesen magára vevő szeretetéről szól. 

Lelkészként azt is látom, mit jelent remény nélkül vagy reménységgel gyászolni. Elkoptatott szófordulat, hogy a másik világból még nem jött vissza senki. Ráadásul nem is igaz, mert a Szentírás sok feltámasztási történetet tartalmaz, és Jézus is feltámadt. Bizony erre is van hatalma Istennek! Nem csak életet adni, világot teremteni, hanem újra életre hívni. Persze ez már sokaknak hihetetlen, képtelenség. De amikor a szívünkkel kell érezni, amikor tiszta lelki pillanatokat élünk meg, az élet és halál határmezsgyéjére kell állnunk, akkor nagyon akarjuk remélni, hogy mégis igaz lehet. Hányan kérdezik tőlem kedves elhunytjukra tekintve: „Ugye, most már jó helyen van?” Hányan remélik a magasságot, mennyet, a csillagok birodalmát. Jézus Krisztus, a Feltámadott pedig azt mondja: „Én élek és ti is élni fogtok!”

A minap egy kis körben beszélgettünk, amikor elhangzott, hogy karácsonyt és húsvétot mindenki ünnepel. A nem hívő is. Mindenki. Jézus születését és feltámadását. Az egész világ!

Ünnepünk mélye, néphagyományaink alapja, örömünk forrása Jézus feltámadásának tényéből fakad.

Figyeljünk a húsvéti istentiszteletekre, hogy megérinthesse szívünket és új irányba vigye életünket mindez!

„ A Teremtő Isten, aki világosságot gyújtott a világban,

és az élet leheletét adta beléd,

áldjon meg téged teljes szeretetével.

Megváltónk, Krisztus, aki feléd nyújtotta kezét,

áldjon meg téged teljes békéjével.

A Szentlélek Isten, aki körülöleli az egész világot,

adjon neked Istenre sóvárgó szívet,

és áldjon meg téged teljes örömével”  ( forrás: Varga Gyögyi: Áldáskönyv