Mindenki szemei tereád vigyáznak és te idejében megadod eledelüket.
145. zsoltár 15.

Figyeld meg: az állat nem dolgozik a táplálékáért, hanem csak teszi mindegyik a maga dolgát, aztán keresi és megtalálja eledelét. A madár repül, énekel, fészket rak, fiókát költ. Ez a dolga, de nem ez táplálja. Az ökör szánt, a ló húz, a tehén tejet, sajtot ad, a juh gyapjút. Ez a dolguk, de nem ebből élnek. Hanem táplálja őket a fű, melyet a föld sarjaszt Isten kegyelméből.
Ugyanígy az embernek is dolgoznia kell, de ne feledje, hogy nem a maga munkája, hanem Más-Valaki tartja el, tudniillik Isten áldása. Ha úgy látszik is, hogy tulajdon munkája táplálja, - mert hiszen Isten munka nélkül semmit sem ad - mégis az Isten táplál ja. A madár is, jóllehet nem vet s nem arat, mégis éhen pusztulna, ha nem járna eledele után. De hogy eledelét meg is talál ja, az már nem az ő munkája, hanem az Isten jósága. Hiszen ki helyezte oda azt az eledelt, hogy a madár találjon? Mert ahova Isten nem tett, ott senki se találhat, még ha holtra dolgozná s keresné is magát. Ez csak szemmel-látható s kézzel-fogható?! S mégsem hisszük. Pedig ahol Isten megtartó kegyelme nem őrködik, ott semmi se marad, még ha százezer lakattal őriznék is. Odalenne minden s mi azt se tudnánk hova lett.