" a válaszadók 53,5 százaléka, azaz 3 millió 871 ezer 881 ember vallotta magát katolikusnak (ebből 3 millió 691 ezer 347 római, 179 176 görög katolikusnak), 15,9 százalékuk, azaz 1 millió 153 ezer 442 ember reformátusnak, 3 százalékuk, azaz 214 965-en pedig evangélikusnak. Az ortodox keresztények 13 710-en, az izraeliták pedig 10 965-en vannak a 2011-es adatok szerint." (forrás index.hu)
Olvasásra ajánlom ateista, vallástalan felebarátainknak is...
A minap közzétették a 2011-es évi népszámlálás adatait. Különös számokkal találkoztunk a vallásos életre vonatkozóan. Minden egyház számai csökkentek. Vannak, akiket ez nagyon szíven ütött, mások pedig sejtették, ha számszerűsítésre kerül a dolog, akkor majd látható lesz, hányan is vallják magukat bármely egyházhoz tartozónak. A dolog mégiscsak érdekes. Mert számos településen teljesen mások az adatok, mint a tények. Van olyan evangélikus gyülekezet, ahol a nyilvántartott egyháztagok száma magasabb, mint amennyien azt a településükön a népszámlálás során közölték. Vajon hol a hiba? Lehet analizálni az eredményül kapott adatokat és elgondolkodni miért van az, hogy 10 évvel ezelőtt 1 millióan nem válaszoltak a vallással kapcsolatos kérdésekre, most pedig 2,7 millióan nem tették. Talán nem tudták, hogy ilyen pontja is van a kérdőívnek... De menjünk tovább.
A helyzet mindenképpen megér pár sort. Mert sokan nem is tudják, mit jelent egyháztagnak lenni. Nem is tudják, miért kellene a gyermeküket megkeresztelni. Mit jelent tehát a keresztség, és mire is jó egyáltalán? Évtizedekkel ezelőtt bevezették nálunk a névadót a keresztelő helyettesítésére. A gyermek ünneplése megmaradt, családi és ünnepélyes berkeken belül, csak éppen a templom, az Istennel való közösség maradt ki belőle. Ezzel kimaradt az is, hogy az ember ősei révén valahova tartozónak tudhatja magát, komolyan veheti gyökereit nemzeti, vallási tekintetben és hogy az Életadó ajándékának tartsa családja legkisebbjét. Lassan ott tartunk, hogy a most született gyermekek nagyszülei vannak már csak megkeresztelve, de ők is csak lazán kötődnek felmenőik gyülekezetéhez.
Pedig milyen fontos a keresztség, és mennyivel több, mint a névadó! Mert többről szól, mint egy gyermek középpontba állításáról. A keresztség igen gazdag tartalmú szentségünk. Már ez is: szentség! Valami olyan, ami elválik a profántól, az emberitől, a mi gyarló igyekezetünktől és széppé formált szertartásainktól. Ez szentség, ami bennünket a Szenttel, a láthatatlan egy Istennel kapcsol össze! Ez szentség, amit Jézus Krisztus rendelt el, hogy benne kapjuk a megtisztulás, az örök élet ígéretét. A keresztség nem csak hálaadás az élet csodájáért, hanem ígéret is a jövőre nézve, hogy aki abban részesül, azzal Jézus Krisztus együtt akarja járni az életutat, az számíthat az Ő bocsánatára, áldására. A keresztelők a kommunista években sokszor titokban történtek. Mert voltak, akik nyilvánosan nem merték vállalni, mennyire fontos ez nekik. De mégis oda vitték gyermeküket a templomba, hogy Isten kegyelmébe ajánlják.
De jól tudjuk, ezzel még nem lesz automatikusan hívővé az ember. Ez az egyháztagságnak is csak egy összetevője. Egy esély, egy ígéret, amit be kell váltani. Neveléssel, istenkereséssel, tudatos odafordulással, közösségi élettel, a gyülekezet lelki- és anyagi életében való részvétellel.
És itt jönnek az igazán fontos kérdések: szüksége van- e az embernek Istenre? Szüksége van-e az embernek hitre? Kellenek- e még templomok egyáltalán? Különös, mert azok lehet, hogy el sem olvassák ezeket a sorokat, akik most előttem vannak... Hiszen szinte hallom a választ: nekem? minek? Hát gondoljuk csak végig mindazt, ami körülöttünk történik. Ha nincs keresztség, nincs egyháztagság, nincs hit, akkor valószínű nincs ima sem, sem reménység a nagy bajok kellős közepén. Csak a nagy „ nincs” van. Harangozás nélküli temetés, átszitálódás a nagy nihilbe. S az ember, aki a maga erejében, a maga hatalmában és egyedül önmagában bízik, megijed, amikor rájön, vannak pontok, helyzetek, amikor ezzel nagy önbizalommal semmire se megy. Ilyenkor kérdi, hol az Isten, miért nem segít, miért nem figyel? Mert kizártuk, megtagadtuk, elfordultunk tőle, elzavartuk magunktól... Akkor van igazán félelmetes helyzet, amikor Ő is hallgat.
De ne rángassuk le Istent a mi szintünkre! Ő jobb, irgalmasabb és szeretet teljesebb, mint azt mi egyáltalán képesek lennénk felfogni. Hív és vár. A harang szavával, a kitárt templomajtókkal, az övéi tanúskodó beszédével, a keresztség által. Új esélyt kap mindenki! Az is, aki eddig bizonytalan, gyökereitől messze kerülő lett. Ők és gyermekeik is. Például az iskolai hit- és erkölcstan oktatással. Településünkön is az evangélikus óvoda és gimnázium által. Harangok hívnak vasárnaponként, Isten keres minket! Meghalljuk-e szavát?
„ Ma ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” Zsid 3,15
