Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt.

Kinyitod kezedet és megelégítesz minden élőlényt kegyelmesen. Zsoltár 145, 15-16

Hálaadással nézni és venni!

Az aratási hálaadó istentisztelet előtt szorgos kezek gondoskodtak arról, hogy ne csak az oltáron, de már a bejárat mellett is termények és gyümölcsök legyenek elhelyezve. Ezzel szerettük volna jelezni, mi mindenért tartozunk köszönettel mennyei Atyánknak. Ámulattal vettük kézbe a gyönyörű piros almát és a nagy cső kukoricát, a kerek tököt és a ringó kalászokat. Nem természetes, hogy mindez megadatott számunkra!Akik gazdaként, tartják fenn magukat el tudnák mondani, hogy ennyi permetet szőlő még aligha kapott és mégsem azt sikerült szüretelni, amit a befektetett munka révén elvártunk volna. A földeken a mezei pockok pusztítottak. Mégis lett mit learatni, mégis lesz bor! Nem természetes módon, hanem Isten jósága okán. Áldott az Isten, aki megáldotta a munkát! Éppen ezért nem szabad, hogy elmaradjon az aratási hálaadás, akkor sem, ha a zöldségestől vagy a szupermarketekből kerül az asztalunkra az élelem. Hiszen ha nem is közvetlenül a mi kertünkben terem meg egyik- vagy másik, mi mégis hálaadással tekintünk ezekre a javakra, amikben Istenünk nagyvonalú szeretetének jeleit tapasztalhatjuk meg.

Ezt azonban nem mindig sikerül észrevenni. Egyesek nagyon válogatósak, s gyanakodva néznek mindenre. Bizony úgy is lehet nézni, hogy nem Isten ajándékának, hanem valami ártalmas dolognak látják az egyik vagy másik teremtményt, mert nem tudnak hálaadással fordulni afelé, amit Isten ad.

A napokban hallottam egy új táplálkozási zavarról, betegségről, ez az ortorexia nervosa. Azt jelenti, hogy valaki nem tud szigorú étkezési szabályain lazítani, és az egészséges életmód egy idő után megbetegíti. Ma mindenkit arra hívunk, hogy tekintsen körbe a teremtetett világban és lássa meg a szépet, a jót, ami körülvesz bennünket. Eközben azért bűnbánattal valljuk meg, hogy hamarabb megakad a szemünk azon, amit kritizálni kell. Könnyebb észlelni a kis eltérést is, amit aztán panaszolni tudunk. Mégis arra hívunk mindenkit, hogy lássuk meg, milyen jó dolgunk lehet ezen a földön, és adjunk hálát közösen! Hiszen minden dolog hasznos és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élünk vele!

 Istenre és embertársaink szükségleteire nézni

Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. Ez a zsoltárvers hitvallás Istenünk gondoskodásáról. Arról beszél, hogy miközben szétnézünk a világban, rájövünk, hogy felfelé is kell tekinteni! Az ember az Úrtól várhatja csak, hogy idejében megkapja eledelét, mert bizony ránk nem lehet várni! Sajnos nem tudunk idejében és megfelelően segíteni embertársainkon! Ezen a területen nagyon sok elmaradásunk van még! Kb. százezer gyermek alultáplált hazánkban is. A világon minden 5. másodpercben éhen hal egy gyermek, naponta 17 ezer, évente 6 millió. Nagy az igyekezet és vitathatatlan a jóindulat e téren. Intézmények, szervezetek próbálnak helyesen közbelépni. Maradéktalanul azonban nem tudunk embertársainkon segíteni. Sokan bizony utolsó esélyként, szalmaszálként menekülnek Istenhez, benne bíznak. Pedig ott sorakozik a tavalyelőtti befőtt is a kamránk polcán, sőt három évvel ezelőtti lekvárból is van jó néhány üvegnyi. De szólhatnánk a tele szekrény ruháról, vagy a fel nem használt gyógyszerekről is. Annyi mindenre jut pénz és energia, annyi a tartalék, de ránk aligha lehet várni, hogy idejében adjunk. Adomány gyűjtések során nehéz szívvel válunk meg még a feleslegünktől is.

Ezért valóban mindenki Őrá, az Úrra néz, mert hiába ész, erő, akarat, Istennél van csak igazi biztosíték a segítségre, hogy idejében megadja mindazt, amire szükség van. Bűnbánattal valljuk meg: mi a szükséghelyzetek ismeretében is másra nézünk, nem egymásra, nem Istenre, hanem valami más csábító vonja el figyelmünket. Valaki azon panaszkodik, hogy nem jutott el műkörmöshöz, nem tudta megvenni a megfelelő márkájú cipőt, vagy bosszankodik, mert nagyobb az átfutási idő a státusszimbólumot jelentő autó megszerzéséhez. Miközben a világon százmilliók élete tengődés egyik napról a másikra, mi kenyeret dobunk a szemétbe és halmozzuk javainkat. Miközben a divat diktál és az alapján hozzuk ítéletünket a másikról, amit rajta látunk, addig a világ másik részén ásványvizes műanyagpalackból készítenek lábbelit maguknak. Milyen biztató és reményt adó lehet a szükséget szenvedők számára ez az ige: te idejében megadod eledelüket!

Felfelé nézni!

Sokféleképpen nézhetünk. Hálaadással, gyanakvóan, kritikusan és elégedetten. A tekintetünk elárulja, milyen érzések uralnak bennünket. Különös, amikor az ember feszülten figyel. Ez általában akkor van így, amikor valamire nagyon kíváncsiak vagyunk, vagy koncentrálnunk kell. Mi, akik jólétben és biztonságban vagyunk,  akarunk-e, tudunk- e még várakozva nézni? Felfelé tekinteni, Istenre az Úrra figyelni? Tudunk- e kényelmes életünkben mi is őrá nézni? Belátjuk- e, hogy nincs más utunk? A parasztember életét ez a várakozva nézés határozza meg. Ugye nem is gondolnánk? Hiszen ha arról van szó, milyen a földművesek élete, azt mindenki tudja, hogy sem az sok pihenésből áll. Pedig nem csak kemény munka és kitartás kell a gazdák számára, hanem képesség a várakozásra és a figyelemre is. Hiszen ügyelni kell a jó talaj-előkészítésre, a helyes veteményezésre, a kártevőkre és mindenféle időjárási viszontagságra. Egyszerre szorgalom és türelem az életük, hiszen van, amit nem lehet kimunkálni: a növekedés az Isten csodája. Évekkel ezelőtt hallottam egy parasztbácsitól: az a parasztember, akinek Istene nincsen, semmije sincsen. Milyen különös ellentétben áll ez azzal a másik közhelyes kijelentéssel, hogy értelmetlen imádkozni, megköszönni Istennek az ételt, hiszen azt a két kezem munkájával teremtettem meg! - Az a parasztember, akinek Istene nincsen, semmije sincsen. Az őseim békés megyei parasztemberek voltak. Ők is ezt vallották. Lett volna mire hivatkozniuk vasárnap, hogy a tanya túl messze van a templomtól, ezért nem indulnak el, inkább otthon olvassák a Bibliát. Ráfoghatták volna a sok állatra is, hogy nem mehetnek, hiszen vigyázni kell az állományra. Ők mégis felvették a szép ruhát, a férfiak átvetették a vállukon a kifényesített csizmát és elmentek az istentiszteletre, hogy hálát adjanak és erőt, áldást kérjenek. Mert jól tudták, ha nincs áldás, felesleges minden igyekezet. Nem szabad tehát elfeledni, hogy felfelé kell figyelni! Mert bizony nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. Igen! Kenyérre és kegyelemre egyaránt szükségünk van! Mert az életünknek csak egyik szelete az, ami a testünkkel kapcsolatos. Lelki teremtmények vagyunk, és a lelki hiányokról, szegénységről is szólni kell. Aki lelkileg éhezik, az még nyomorultabb, mint aki testileg szenved szükséget. Mennyi szívből hiányzik a hit, a remény és a valódi szeretet! Hány embertársunk éli kilátástalanul, fásultan, mogorván az életét! Mennyien vannak körülöttünk, akik depressziósok, szenvedélybetegek, mert a lelkük éhezik, szomjazik az igazságra, s nem találtak még rá! Gyászolók, akiket sokkolt szerettük halála és nem tudják hittel fogadni az örök élet ígértét. Elkeserítő, mennyien nem látják meg a kiutat a reménytelen élethelyzeteikből. Istenünk azonban nem csak a bajban támasz, hanem bűneinkben is menedék. Mert ha értjük vagy sem, ha érezzük, vagy sem, leginkább mégis arra van szükségünk, hogy valaki kegyelemes legyen velünk, életünk mélységeiben és bűneink ellenére is szeretetéről biztosítson. Nem csak segítő, áldó Istenre vágyunk, hanem  kegyelmes Istenre is!

Kinyitod kezedet és megelégítesz minden embert. Ez az ige arra vonatkozik, hogy Isten kész adni a javaiból és szinte magunk előtt látjuk, ahogyan átnyújtja nekünk mindazt, amire szükségünk van..  Valószínűleg nem csak a testi, de lelki gondviselés is eszébe juthatott a zsidó népnek ezen ige hallatán. Észrevehette Isten kegyelmét, hiszen az Úr erős kézzel és kinyújtott karral szabadította meg őket, Egyiptomból, a szolgaság helyzetéből. Mi pedig ugyancsak láthatjuk Krisztus Urunk kinyújtott karját, ahogyan a Golgotán, a kereszten széttárja, ugyanakkor hívogatón kinyújtja felénk...

A reformáció hónapjában a Biblia áll a központban, a hirdetett és hallható igéért adunk hálát. Nem csak kenyérrel élünk, hanem kegyelemből, az igéből is! És az ige Krisztus Urunk maga! Lelki éhségünk általa csillapodhat, lelki szükségünk az Ő segítségével kerül megelégítésre. Benne találhatjuk meg mindazt, ami legmélyebb végyunk és amiért hálát adhatunk: a bűnök bocsánatát, a halált legyőző szeretetet, és az örök élet ígéretét!