Pár hónappal ezelőtt történt. A szegedi egyházközség lelkészi irodájában álltam, várva egy különleges szolgálatra. A kis unokahúg, Réka keresztelője előtt voltunk pár perccel. Mindenki megérkezett már: a kántor a karzaton, az ünneplő család az első sorokban foglalt helyet. A kedves barátok is eljöttek a régi orosházi ifiből, zenekarból, hogy osztozzanak az örömben. Az általam nagyra becsült volt esperesem is közöttünk volt. A templomban elcsendesedtek a helyi gyülekezeti tagok mellett a vidékiek is. Mind olyanok, akik számomra sokat jelentenek, és akik között szívesen vagyok, de akik előtt nem egyszerű prédikálni. Igében, teológiában, az egyház életében jártas emberek, akik nem most kezdtek el a hit útján járni. Sok száz, ezer igehirdetést hallgattak... Ezt tudva, valamint a szent igyekezettől és megfeleléstől hajtva kértem meg a leendő keresztapát, a másik egyházmegye esperesét, sógoromat, Zsoltot: " Áldj meg kérlek!" 

Talán érezni a rövid visszaemlékezés soraiból, milyen helyzetben vágyhatunk különösen is az áldásra. Egy ismert kihívás láttán, hogy Isten ereje és bölcsessége burkoljon be bennünket. Egy év kezdetén, január 1-jén 0 órakor, amikor ismeretlen utakra indulunk, egy szívvel énekeljük a Himnuszt, várva az Úrtól jövő segítségre. Szép köszönésünk: " Isten áldjon!" sajnos már csak bizonyos tájegységeken, vagy szűk körben használatos. Pedig az áldás nem csak életünk nagy csomópontjain ( keresztelő-, konfirmáció-, esküvő alkalmával, vagy egyházi szolgálat kezdetekor), de nap- mit nap létszükségünk!

Megáld bennünket az Isten, féljék őt mindenütt a földön! (Zsolt 67,8) Ez a mai napi ige tényként tárja elénk: megáld bennünket az Isten. Válasz, sőt boldog tudat a vágyakozó szívű embernek. Még ajkunkon sincs a kérés, az igében Istenünk már adja is önmagát az áldáson keresztül. A tanév elején számomra nagyon bátorító ez az ige. Hiszem, hogy ennek az ígéretnek a birtokában tanítványainkban, de bennünk is, valamint az élet minden területén aktivitásban állókban oldódhat a stressz. Ő meg fog áldani! 

S mivel ilyen Urunk van, emeljük fel a szívüket hozzá! Ne csak a bajoktól félve, a nehézségek láttán szorongva, vagy szeretteinkért aggódva kérjük Őt! Féljük Őt mindig! Ez azt jelenti: vegyük tudomásul hatalmát, szentségét a saját életvezetésünkre nézve jó napjainkon is. Vegyük komolyan törvényét és útba igazító, bölcs szavait. Hallgassuk igéjét és igyekezzünk megtartani mindazt, amit számunkra íratott le. Ne vonjuk kétségbe az evangélium felemelő erejét se! Féljük az Ő hatalmát, ne csak vágyjuk az Ő hatalmas segítségét! Mert Urunk jó, szerető Isten. Aki látja szükségeinket, de szívünket is. Bízzunk benne ma is teljes szívünkből!