Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt.

Mindenek rád néznek, hogy te megadd eledelüket idejében.

Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket.

Zsoltár 145, 15

A szem a lélek tükre. Jézus azt mondja, a szemünk elmondja, milyen a bensőnk. A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Mt 6, 22-23 Nem mindegy min akad meg a tekintetünk és mit nézünk ismételten, kitartóan, hosszasan. Az ember ízléséről és lelkivilágáról árulkodik az, amit szépnek tart, amit szívesen megnéz, amivel körül veszi magát. Igaz ez a képi világra, filmekre, de igaz ez arra is, ahogyan a körülöttünk lévő természet képeiből vagy a tárgyiasult környezetből válogatunk. „Láss, ne csak nézz’”- hallhatjuk az ismert felszólítást, ami arra vonatkozik, hogy merjünk a látható mögé tekinteni.  Ne csak felületesen vetüljön tekintetünk bármire is, hanem nézzük meg, mit tartalmaz, mit üzen, mit közvetít. Tehát az, amire, akire nézek, vagy amire szívesen, örömmel, szeretettel nézek, áttételesen rólam is beszél. A zsoltáríró azt mondja: mindenek rád néznek Uram! A tekintet iránya nagyon fontos. Tudunk-e fölfelé nézni? Vagy tesszük ezt magunk elé, az orrunkig sem látva? Tudunk-e túllátni a láthatón- és nézni Istenre a lelki szemeinkkel? Nem kell különleges dolgokra gondolni, szabad csupán ezt kérdezni: van-e Istenre néző lelkiismeretem? A keresztyén meditáció sokak számára érdekes kifejezés, s talán az is, amit egy másik zsoltárigében hallhatunk: Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit. Zsoltár 37,4 Istenben lehet gyönyörködni. Lehet úgy elmélkedni a Biblia kijelentései alapján Isten tettein, csodáin, szeretetén elmélkedni- idegen szóval meditálni-, hogy az Őhozzá visz közelebb. A  keresztyén meditáció lényege nem önmagunk felfedezetlen, titkos terepének feltérképezése, egy különleges tudatállapot elérése. Sokkal inkább az Isten személyének és szeretetének jobb megismerése önmagunkra vonatkoztatva. Az Istenben való gyönyörködés pedig elvisz bennünket az őszinte imádsághoz. Erre vonatkozik az ígéret:  ha valaki így tárja fel kéréseit, azt Isten meg is áldja az ima meghallgatásával. Mit jelent tehát Istenre nézni? Látni, őt a lelki szemeinkkel és imádságos lelkülettel felé fordulni. Ma a hálaadó istentiszteleten ezért gyülekeztünk össze, hogy közösen nézzünk Istenünkre, lássuk meg gondoskodó jóságát életünk minden területén.

A német nyelvű fordítás így szól: „ Aller Augen warten auf dich Herre… azaz: mindenek szemei rád várnak…. A tekintet iránya marad, mégis egy másik fontos kérdéskört tár elénk. Várunk- e még az Úrra? Tudjuk-e úgy mindennapjaink munkáját végezni, terveinket szem előtt tartani, hogy közben az Úrra várunk? Milyen sokan mondhatnák: „Nem várok rá, de jól esne, ha közbe avatkozna.” A bibliaórán mondta egy testvér: azok vádolják és szidalmazzák legjobban Istent, hogy elmulasztott segíteni, akik nem is hisznek benne. Bizony ez is csak azt igazolja, amit ez az ige mond: minden szem rád vár.  Még az is így tesz, aki nem gyönyörködik Istenben, még az is aki, nem hisz, nem imádkozik. De várja a csodát, elvárja az isteni jóságot, sőt haragszik, ha Isten tetteit nem tapasztalja meg. Mert várná. A szíve, az emberi mivolta mégiscsak vár valamit Istentől.

Az aratási hálaadás és konfirmációi jubileum vasárnapján vagyunk együtt. Ma visszanézhetünk az év első háromnegyedére, miben reménykedtünk, amikor nekifogtunk valaminek? Miben bíztunk, miért gondoltuk, hogy sikerül majd véghez vinni a terveinket? Önmagunkban, az erőnkben, a képességeinkben bizakodtunk, hogy az akaratunk nem mond csődöt? Miben bíztak a gazdák? A jó zsíros földben, a korszerű technológiában? Miért gondoltuk, hogy van értelme küszködni és lesz eredménye a munkánknak? Ma jubilánsaink visszatekinhetnek arra, amikor itt álltak az oltár előtt. Sok- sok évvel ezelőtt tizenévesként sorakoztak fel, és elmondták a konfirmációi vallástételt. Akkor vettek először úrvacsorát. Nem is az a fontos, milyen érzés volt, fel tudjuk- e idézni az akkori történéseket. Sokkal inkább a tényre nézünk, hiszen kifejezték: a Szentháromság egy Istenben bízok, vallom az evangélikus keresztyén egyház tiszta és igaz tanítását, és megfogadták, hogy hűséggel ragaszkodnak majd mindehhez. Megmaradt- e, elmélyült- e ez a bizalom? Vezette-e az akkori fiatal hitvallókat egy életen át a hit Krisztusban? Várták- e tiszta szívből Isten beavatkozását, az Úr odafordulását, szeretetét, megbocsátását? Esetleg azóta alig- alig éltek a szentséggel, azóta elhalványult a hit és megfeledkeztek a hitvallásról, az őket Istenhez kötő kapocsról?

Minden szem rád vár Uram… Minden szem, minden szív. Csak olyan nehéz tudatosan vállalni ezt a szükséget, ezt a vágyat. Úgy tűnik, mintha baj lenne megfogalmazni: igen is, a teremtő, a szerető mennyei Atyától függök. Isten pedig tudva, hogy mindenki az Ő szeretetétől és jóságától függ, megadja az esőt és a napütést mindenki veteményére, erőt és áldást ad arra is, aki nem kéri. Hátha egyszer felfedezzük, megértjük, hátha egyszer végre tudatosítjuk magunkban: semmik lennénk, ha ő nem engedné meg hogy éljünk, ha ő maga nem biztosítaná az életünk feltételeit. Nemcsak erőtlenek lennénk de szeretetre is képtelenek.

Mire várunk? Mit szeretnénk? Azt, amit a zsoltáros mond: hogy az eledelünkhöz jussunk. Nem használjuk ezt a szót, sajnos, a kaja szó sokkal elterjedtebb, sajnos… Szeretnénk a megfelelő életfeltételeket megkapni, a szükségleteinket betölteni. Isten megadja idejében. 30 évvel ezelőtt Vigándpetenden táboroztunk. A tíznapos táborozás után hazaindulva a busz ablakából néztünk még vissza. Egy hegynyi kenyeret láttunk a másik táborhely mellé leborítva. Sosem fogom elfeledni, mennyire meg voltunk rökönyödve mind gyerekek mind felnőttek. A látvány maradandó egy életre. Három évtized múltán sem változott ez, sajnos. Az iskolákban a gyerekek nem becsülik a tízórait. Van, aki bedobja a kukába, jobb esetben visszaküldi érintetlenül. A bőség idejét éljük. De hol van a figyelem egymásra? Nem ette volna meg valaki más, aki éhes, akinek jól esett volna? Ha az enyém az az étel, azt csinálok vele, amit akarok, akár ki is dobhatom a szemetesbe? Több ismerősöm azért haragos, mert társadalmi igazságtalansággal szembesül, nem tudja megemészteni, hogy vannak gazdagok, szegények és morog, panaszkodik, hogy ez így nincs jól. Olyan téma ez, amit mi, apró porszemek nem tudunk megoldani.  Amióta ember él a földön így van ez. Óriási összefogásra, Isten lelke által vezetett emberekre, felelősségteljes tettekre lenne szükség, önzetlen, másokért tenni akaró emberiségre. Mivel ezt a globális problémát nem tudjuk sem megszüntetni, sem nagyban befolyásolni, a magunk terepén kell elkezdeni a jót. És ha már itt tartunk, vajon megfeledkezett- e rólad testvérem az Úr? Megadta-e azt, amire szükséged van? Idejében kaptál jót, kenyeret, barátot, békét, jó időt, családot, értelmet, dalt, fényt, szép zenét! Megadja eledelünket a maga idejében. Megadja a segítséget idejében, számíthatunk rá.

Egy alkalommal Jézus és tanítványai egy samáriai város határában jártak. Jézus egy kút mellett üldögélt, és a hosszú, fárasztó út után a vízért érkező asszonyt kérte, hadd igyon a korsójából. A találkozásból hosszú, fontos beszélgetés lett. Közben a tanítványok is visszaérkeztek valami elemózsiával. Így jegyezte le János: 4, 31…. kérték őt a tanítványai: „Mester, egyél!” 32 Ő pedig azt mondta nekik: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.” 33 A tanítványok erre egymást kérdezték: „Valaki talán hozott neki enni?” 34 Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.

Mi az eledel? Mi az, ami szükséges? A lelki kenyér, a Biblia, vágjuk rá rögtön. Az ima és a közösség. De Jézus mást is mond. Kiegészíti a mi elképzeléseinket. Az is létszükséglet az ember számára, hogy Isten akaratát teljesítse és az ő munkáját bevégezze. Nem az a küldetésünk, hogy létszükségleteinket egyre feljebb és feljebb tornásszuk. Nem is az a küldetésünk, hogy csupán a magunk munkájában legyünk tökéletesek. Fontos helyt állni, felelősen élni. De az egész életünknek van küldetése, ez pedig az, hogy Isten akaratát teljesítve bevégezzük azt, amiért ő életet adott nekünk. Megannyi tehetséget, tudást helyezett belénk, kiformálta a jellemünket, de nem azért, hogy kizárólag a hétköznapi életminőségünkön fáradozzunk. Küldetésünk, hogy az ő akarata követei legyünk másoknak e világban. Mit az Ő akarata? Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. 1 Tim 2,4 Az Istennel élt élet, az örök élet reménysége is szükségletünk. Ezért nem élhetünk önző, elszigetelt életet keresztyénként. Nem élhetünk csak testi életet. Lelki életet kell élni, mert mi lelkiek is vagyunk! Azt az Urat képviseljük a világban, aki bennünket megalkotott, megtart, megváltott és megszentel. Felnézhetünk Jézusra, aki legbensőbb lelki szükségletünk miatt jött ebbe a világba, bűneink bocsánatért. Ezt az örömhírt visszük tovább. A Szentháromság egy Istent hirdetjük, akihez tartozhatunk, aki meghallhatja imáinkat, gondoskodik arról, hogy idejében meglegyen testi- lelki kenyerünk. Mert nem csak mi nézhetünk fel rá, hanem ő is ránk néz, szerető szemmel, ahogyan az Atya gyermekeire.